2010. szeptember 27., hétfő

Dvorák Etela - őszi napsugár



Arcomon
sajgó táncot jár
az őszi napsugár.

Megremegek.
Nem simogat;
érintése fáj.

Levelek közt
rám talál,
szempillámon
ringatózva megpihen,
hajamba aranybarna
leveleket rejt.

Nyakamon felejtett illatod
az utolsó pillangót
felém csalogatja,
vállamon bujkáló árnyékod
beragyogja,

s az első csillagok
szenvedélyes sóhajával
szitakötők szárnyán
elszökik a nyár...




2010. szeptember 20., hétfő

Akasa - Jövendölés



Majd az éjszakával visszatérek,
csupa csillagpor lesz a ruhád.
Ne bánd, hogy el kell mennem innen,
csak betegebb lesz tőlem a Világ.

Majd minden hazatalál,
kisimul bennem.
Az Álom
lehajtja fejét...

Nyelvemen olvadó Neved,
az Űrben visszhangzik rég...

Majd szánni fogják gyönyörű,
utolsó halálos tettem,
mint álombeli sírást

ahogy elfelejtesz engem





2010. szeptember 17., péntek

Szakál Magdolna - furcsa lom



tudod
... a padláson annyi furcsa lom van

a kavargó őszi porban
elbújva a zivatar elől
majd vánkosom lészen egy korhadt gerenda
s a forgácsolt időt kémlelem
tetőcserepek közti réseken

tudod ott a jelen is körémborulhat
sós könnyem nem látja senki meg
s a mellettem tespedő magány
nem ijeszt el - ismerem

tudod
... a padláson annyi furcsa lom van

a tavaszi pázsit zöldje itt van velem
azon s kis mohásszélű
apróratört üvegen

a nyár is itt zenél
- nem minden madár költöző
de tudom most ősz van
s a tél is hamar eljő

tudod jó volna ha itt lennél
akkor nem riasztana
a hűlő alkonyat

tudod
... a padláson annyi furcsa lom van

- látom bennük önmagam -
s ha jönnél felismernél-e?
a törött üveg
a madárdal
neked is mesél?
s itt lesz(n)ek-e még?

tudod
... a padláson annyi furcsa lom van

siess
fázom
ez már a tél.!?




Forrás: Poet.hu

2010. szeptember 10., péntek

Szakál Magdolna: -őszül-



halomba söpört gondolatlevelek
- őszül -
hideg eső zuhog, s ránő a nyári zöldre a sárszürke
fondorlatos szelek még játszák a lágy hullámzást
de édes hangjukba már varjak vijjogása
vegyül
borzas fejű fák bátran őrzik águjjaikon a jelent
élekre pontosult falak mögé bújnak a városok
- köröttem is csak fodrozódik a tömeg -
az elesett idő fészkelődik
mint valami folyton magába térő szabad út
lehetőség vissza a nyárba, vagy előre
s a vége csak árnyékolt részlettudat
valami heves indulat
lépések neszeit cipeli a délután
- az enyém is
hogy ne terheljem túl leülök
a pad mellett még apró virágnyarak
de amint továbbindulok
belesodródom a város ereibe, s
talpam alatt a halomba söpört…


Forrás: Poet.hu
Hiba történt a modul működésében