2012. április 20., péntek

Nagy István Attila: Elrejtem magam



elrejtem magam hogy megtalálhass
alkonyatból vetek neked ágyat
kiszólok érted az éjszakámból
elengedlek ha a hajnal lángol
tűnődő ujjaimmal vigyázok
ne riassza el a csönd az álmot
elrejtem magam hogy megtalálhass
szavaimból vetek neked ágyat
metaforákkal üzenek érted
végigfut a láz ha megérted
vacogsz? borítalak takaróval:
melledre hajlok perzselő szókkal
elrejtem magam hogy megtalálhass
karjaimból vetek neked ágyat
szólok a májusi orgonának
a már elköszönő gyöngyvirágnak
és neked is ne siess maradj még
hullajtja szirmát a tavaszi ég



2012. április 18., szerda

Vass Edina: érzékek tánca



Érlelődik benned a szó
s én már hallom: érzem
ahogy hajamba bújva suttogod nevem
beszippantasz akár a tavasz illatát
ajkam keresve
a leheletem páráját érinted szelíden
megállsz egy pillanatra
lassan átölelsz
s szemhéjamra csókolod
ahogy a vágy
nevetve zongorázik a szíveden...


Forrás: Poet.hu

B. Radó Lili: Ünnep



Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.


Szabó Lőrinc: Ébredés



Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magma elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.



2012. április 15., vasárnap

Derzsi Pál: ...nem tudom, velem mi van


mozdulsz
hajadra hull hol innen, hol onnan a fény,

röppen oldalra, alá, most szelíd patak
simul tenyérmederben, most meg játszin szétterül,
vállaidon máris hullámot vet,
s a két karodon zuhan alá aranyló-sötét áradatban,
mint sok ideje magadban hordott
s váratlan kiszakadt költemény
szépség…
szinte hallani a könnyű suhanást
ahogy téged mesél a csendnek
az eltelt napodat, a mosolyod, a megélt életed
susogja áradva bő zuhatagokban
- mozdulataidra írt szenvedélyes tánc -
beborít engem is emitt,
bódulok tőled és nem tudom,
velem mi van...




2012. április 12., csütörtök

Váci Mihály: Haza, hozzád, hét hídon át


Haza, Hozzád, hét hídon át!
Sietni síró síneken!
Utánad, ezer út után!
Fergetegek, fordulatok
fogatagából csak Feléd!
Tévelygésekből Rádtalálni:
roskadásban Téged remélni:
törtetésekből törekedni,
törötten is törődni Véled!
Kötöttségekből szabadulva
ragaszkodni megkötözötten!
Terméketlen gondok után
termő gondodról gondoskodni!
Hitegetések hálójából
kivetődni a hit partjára!
Küzdelmek gólyalábairól
leszállni és melletted járni:
keserű szájjal kedveskedni:
ökleimet kinyitni ölben,
bújkálás után Hozzád bújni:
és örök-éber életünkből
életre ébredni, éledni!

Roskadásban Téged remélni!
Tévelygésekből Rádtalálni!
Forgatagok, fordulatok
fergetegéből csak Feléd!
Utánad ezer út után!
Sietni síró síneken
haza, Hozzád, hét hídon át!



2012. április 8., vasárnap

Szalay László: Rejts el



Rejts el most magadban
lázban remegésben
rejts el ha elégtem
rejts el majd egészen.




Forrás: Poet.hu

2012. április 7., szombat

Forró Hajnalka: Ha egyszer



Ha egyszer visszasúgod
édes ,bolondos szavaimat,
s vágy sugallik szemeidben,
szavaim telepszenek ajkaidra,
lelked lesz a keringő énnekem.
Ha egyszer szemeiddel látom
minden egyes érintésed,
s arcommal csókolom könnyedet,
nemcsak rejtegetett ábránd ,
mentsvár leszek lelkeden.
Hol éjbe hull az igéző mámor,
ott örök nappalt hoz
egy örökké lüktető, végtelen
esztelen álom.

(Phaedra)


Bíbor Kata: Bolondos Április


Álomból kiránt a reggel,
felhőkócos a horizont,
első gondolattal festem
magamba arcodat: ikont.

Borús a táj, szín-kopár,
egymásnak vagyunk: angyalok,
ölelkezéseink fényfonál,
szemembe fonja a Napot.

Riaszt a világ, a hideg,
veled érezem melegét,
ez a világodban-hiszek
lelkem mélyéig beleég.

Szél fújja fákra Áprilist:
bolondos, átugrik bokrokon,
bőrömre rózsákat virít,
a szerelmet szádra csókolom.


Forrás: Poet.hu


Őri István: Találkozás



Nem megfoghatatlan
ködös alakok
nem átlátszatlan
homályos ablakok
nem kimondott
elhaló szavak
nem semmibe tűnő
boldog pillanat

hanem

kezed,
mely kezemhez érkezett
élő-meleg, puha-örök
nem lángolás
nem tűz -
apró örömök
nem kérdések, nem beszélgetés
végtelen mosolyok
csillogó szemek
együtt ébredés
mámorító illatok -
ami te vagy, s 'mi én vagyok

nem ígéretek, csak napok,
mik egybe tűnnek
s hisszük: soha meg nem szűnnek
nappalok
éjszakák
csókok
ölelések
mert kezed kezemhez érkezett.


Stiller Kriszta: Dal



Tapintható vagy, de mégse,

mint az isten szívverése.
Mély szemed hűs tölgyek odva,
szeress mindig fogvacogva.
Őrjíts lassan, mint az álom,
szálljunk együtt pókfonálon.
Két karod tűz, könnyű paplan.
Legyél csend. Kimondhatatlan.
Kettőnkből most egy lehet: mi.
Szökjünk el egymást szeretni.





2012. április 5., csütörtök

Derzsi Pál: Szívemen pihenj meg



gondok áztatta nappalod éjed
ragyogásuktól fosztott csillagok
csak sejthető rongyolt kárpiton
vagy a semmibe lógva bele
talán csak képzelet
hogy valaha is reggelt énekeltek
boldogan fehérlő gomolyokkal
hegyek vajúdta csillogó ködök...
...kitárt karom dombkaréj
nyíló Nap-kapu önt
lépteid elé fényt meleget
ha jössz reménnyel
ölelésemben énemmé bújsz
szívemen pihensz meg
nincs egyebem:
fölébed köréd óvón féltőn
szerelmet öltözök





Forrás: Poet.hu
Hiba történt a modul működésében