2009. február 27., péntek

Komlósi Lajos - Álom


Álmaimban eljössz hozzám,
Nem kopogsz az ajtón, ablakon
Otthonosan lépsz szobámba
Ezüst csengő szól a hangodon.

Nem kérdezem, merre jártál,
Szél hozott-e vagy vonat,
Cirógatlak, becézgetlek,
Simogatom angyal arcodat.

Mind ez persze álom csupán
Megcsókolom reggel lábnyomod,
Takaróm magamra húzom
S vérző szívvel tovább álmodom…

Évszakok (újabb saját haiku - csokor)


séta a réten-
-fűszál hajlik a szélben
hajad is lebben




aranyló nap süt
verőfény táncol vízen:
fürödni kéne



Photobucket


fák lombja sárgul
ködös reggelek járnak
vége a nyárnak



Photobucket


didergő bokrok
zúzmara díszben várnak
fagyos reggelre

2009. február 24., kedd

Zágonyi Mónika : Őrzöm


Őrzöm a reggeli táj titkos mosolyát. Tüneményes
hajnali sóhaj a köd; gyorsan elillan a Nap
fénye miatt. Falevél hullik halkan. Örömükben
harmatot sírnak a fák, s lágy ölelésbe zuhan
kérges testük az ággal. Vágyakat hordoz a felhő,
s élni szeretne az élet szerető anya hű
szíve alatt. Ahogy egy fűszálat ringat a szellő,
ringat a kéz is az áldott születése után.

Photobucket

(...a szerző kisbabája születését örökítette meg ilyen csodálatos formában... :D)




2009. február 23., hétfő

Néhány saját haiku


hópihe szálldos
szikrázva hull a légben
sápadt fehéren

Photobucket


édeni képek
szállják meg lelkem
gyönyörű szépek

Photobucket


Photobucket


elfeledett szó
zsong itt bennem: szerelem
újra feléledt

Photobucket


Photobucket

nyári záporcsepp
permetez arcom bőrén
frissülést hozva

Photobucket

Photobucket

balsors sújtottan
imára kulcsolt kézzel
nézel az égre


Photobucket


fellegek árja
lassan gördül az égre
vihar lesz végre

Photobucket

koppan a csendben
álmaim súlyos lépte:
vasnehezékem



2009. február 22., vasárnap

Ellen Niit : Otthont adsz


Amint az ajtón benyitok,
kezemnek otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekedés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülni valót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.

Puszta Sándor : Cinkenyom


hajnali hóban
cinkenyom
fölibe hajlok
olvasom

mélyülő ferde
hó-rovás
sorsokat rejtő
ékírás

őseim írtak
így ahogy
egysoros verse
fölragyog

tűnődve titkán
ballagok
én is hóba írt
jel vagyok

marad ha létem
itt hagyom
utánam csöppnyi
cinkenyom?

2009. február 20., péntek

Gyömbér - Furcsa románc


Messziről jött. Nem várta senki.
Ideje nem volt megpihenni.
Lassú, különös táncba kezdett,
remélte, így rá felfigyelhet
egy ember. Szinte már akárki.
Hisz élete fogytán, nem tud várni.
Ragyogott, tisztán, hófehéren,
s akkor egy férfi arra jött éppen,

kinek valami az ajkához ért.
Nem tudta igazán, hogy miért,
megborzongott egy pillanatra
s száját elhagyta
egy mosoly.

Mert nem rég...

Ő körötte táncolt,
Furcsa románc volt...
Szájához simult,
elolvadt, s kimúlt,
egy hópehely.

Gyömbér

2009. február 16., hétfő

Mecsek Zsuzsa (aquarius) - Téged látlak


Ez a sivár, sáros udvar
csak naturalista háttered.
Ebben találtam, s keresem most is
lényegemmé lett lényedet.

Már mindenben Téged látlak,
fűben, kavicsban, mozdulatban.
Ha azt akartad volna,hogy feledjek,
elbújhattál volna jobban.

A holdban is Te rejtőzöl,
s ha magadra húzod a felleget,
nékem fölfesti rá az arcod
a mindenható képzelet.

Ha távoli csillag hunyorog,
messzerévedő szemedet látom,
s ha tűnő fehőt oszlat a szél,
a Te kezed int a láthatáron.

Ha neszez a lomb, susog a nád,
fülembe Te suttogsz lágyan,
s Téged látlak kipirulni
a lenyugvó nap bíborában.

Ha mozdul felém egy kósza ág,
látom kitárulni két karod,
símogató ujjaidnak érzem
a bőrőmet érintő napot.

Ha jönnek a virrasztó éjszakák,
Te csókolsz szememre mégis álmot,
s szád ég szorosan ajkaimra,
ha a fájdalomtól nem kiáltok.

Ha nyári este mozdul a lég,
holló hajad érzem hátamon,
s fordulnék forró öled felé,
ha megérint a paplanom.

A csönd is Te vagy, a hallgatás,
hiányod csontomig hatol,
felkutatom érted a mindenséget,
hogy megtaláljalak valahol.

Mert mindenben Téged látlak,
fűben, kavicsban, mozdulatban.
Ha azt akartad volna, hogy feledjek,
elbújhattál volna jobban.

Gámentzy Eduárd - Így simogatlak


A Karácsony nem hozott havat,
De nekem még tavalyról maradt
A hűtőben, a levesek mögött,
Majd összeszedem szépen délelőtt.
- És gyúrok olyan hógolyót Neked!
-És megdobom a csillagos eget,
Hogy visszahulljon hozzád, s arcodon,
Olvadjon el, ahogy a fájdalom.
S ha letörlöd, kezemhez ér kezed.
- Így simogatlak utoljára meg...

2009. február 9., hétfő

A mese a mienk...


Tudtam a neved, de nem tudtam, ki vagy!
Azt hittem, mindenki álarcot mutat.
Amögött embert hiába keresek,
Álca az egész, semmit se lelek.
De nézem a szemed: a szemed ragyog!
Álarctól ilyet sohase kaphatok.
Érzem a bőröd: puha és meleg,
Az álarc kemény, fagyos és rideg.
Kezemben arcod, szemedben szíved,
Csak nékem szóló, csöndes üzenet.
Tartalma titok, és az is marad,
Nem adják vissza felszínes szavak.
A titok a Tiéd és talán az enyém lesz,
Nem Tiéd, nem enyém: Miénkről beszélek.
Álom az egész, vagy inkább... rege?
Égi csoda: de leginkább mese.
Mese, hol minden és mindenki szabad,
A rossz elvész, s a jó megmarad.
A mese a Miénk, az Élet írja,
S mi benne lesz, az a kettőnk titka.
Tudom a neved, s már tudom, hogy ki vagy.
S ha mégse? A mesében mindent szabad.
Szaladni, repülni: várnak az egek,
Csillagok leszünk, egy álom a Föld felett.

(számomra ismeretlen szerző)


Örkény-egyperces : Gondolatok a pincében


A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra. Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltûnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.
- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?
Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - õt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek elõle.
Most jutott eszébe elõször, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.
Sõt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszõtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni.

2009. február 4., szerda

Fortune Brana - Csukott szemmel


Voltam szerelmes
és voltam magányos
voltam tölgyfa
voltam főnixmadár
álltam dermedten
a szépség hamvainál

Voltam kiáltás
és voltam a csend
voltam sötétség
kint és idebent
voltam szerelmes
és voltam magányos
voltam szelíd
s igen, voltam halálos

Voltam gazdag
s voltam nagyon szegény
voltam a sűrűjében
s az élet peremén
voltam boldog
voltam boldogtalan
de sosem találtam meg
az igazi utam

Mégis - ha megpróbálnál
kézen fogva vezetni
csukott szemmel is
tudnálak szeretni.

Fortune Brana

2009. február 3., kedd

Juhász Magda: Hogyha lennék...


Hogyha lennék fűzfa lombja,
fűzfakarom elringatna,
és ha lennék kis madárka,
minden dalom hozzád szállna.
És ha lennék búvó patak,
eloltanám a szomjadat.
Vagy, ha kósza szellő lennék,
arcod körül lengedeznék.
Lennék lábnyom, út porában,
csillagfény az éjszakában,
rosszkedvednek múló perce,
napsugár, mely melengetne,
lennék kéz, mely megkeresne,
téged hozzám, elvezetne.
Hogyha lennék....de nem lehet,
ember vagyok, aki szeret.
Talán bűnös, talán igaz,
csöppnyi sóhaj, csöppnyi vigasz.

Ezt a képet sok szeretettel küldöm első "rendszeres" olvasómnak natimamának!!!

2009. február 2., hétfő

Károlyi Amy - Szólongatás


Harmatcseppé válik szájadon a szó.
Azt mondod: fa- és erdőstül állnak elibém a fák.

Azt mondod:kő-

nem aszfalt s nem beton,
de szikla szúr a víz alatt.

Azt mondod: rét-
és lassú búborékkal
gyöngyök és gyűrük szállnak fel a mélyből.

Azt mondod:szép-
és tulipánt hajt a hajnal
s kötényünk megtelik kankalinnal.

Azt mondod: én-
és sápadt tűzben égsz,
mint nyári délben gyujtott gyertyaszál.

Azt mondod:nyár-
és gyíkok lihegnek forró köveken,
kisül a földből a virág-gyökér.
És illattal pupozva a Tejúton ballag
egy júliusi szénásszekér.

Azt mondod:ősz-
és áfonyával telik meg harminc szőlőskosár.

S mikor már majdnem minden elfogyott:
piros pecsét van a szájad helyén,
mikor a nevemet lassan olvasztgatod.

Hiba történt a modul működésében