2008. december 18., csütörtök

Bács Ferenc - Észrevétlenül


Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem


Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk


Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ.

2008. december 17., szerda

2008. december 16., kedd

Egy csepp (...saját gondolat...)

...borzongok, és félek,
reszket bennem a lélek...
Rád gondolok - látod:
odaadnám a világot-
-odaadnám a lelkem,
csak te szeress engem!

Harcos Katalin - Álmodj velem


Álom kell? Hát legyen! Álmodom.

Talán ott alszom majd a válladon,

s amíg a pillám mögött álmom pereg

lemosolyognak ránk a kék hegyek.


S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.

Szememben újra boldog fény ragyog,

ölelsz, s a két karom visszaölel,

és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.


Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.

Elég lesz csupán, hogy veled legyek,

és kedvem derül, szívem kitárom.

Légy a kedvesem és boldogságom!


Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!

Ragadjon magával a szerelem,

vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,

s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!


(Harcos Katalin)

2008. december 14., vasárnap

Lázár Ervin: Vacskamati virágja (részlet)

"– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
– De igenis elvesszük!
– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
– Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
– Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen rád se nézett!
– Tudom – mondta a virág.
– Aztán meg agyonöntözött.
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem – mondta a virág.
– Miért szereted? – háborgott Aromo.
– Csak – mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha."

2008. november 18., kedd

Harcos Katalin : Volnék társad


Volnék faág, hogyha levél lennél,
ringatnálak, s te vígan libegnél.
Lennék napfény, hogyha felhő volnál,
meleg fényemben szellőn lovagolnál.
Volnék kedvesed, ki hűséges lenne,
ölelnélek úgy, hogy boldoggá tenne.
Volnék társad, ha magányos lennél,
s szeretnélek, ha nem is szeretnél.
(Harcos Katalin)

2008. október 9., csütörtök

2008. szeptember 30., kedd

Hiányzol


Hiányzol

Tudom hogy fontos leszek
neked egyszer,
a sors fintora csupán
hogy ez akkor jön el
mikor engem
elnyelt már a messzeség
akkor érzed majd
hiányomat, felsóhajlanak
benned a szavak, miket
sosem mondtál
nekem mégis
tudtad hogy érzem


Gondolj rám majd
akkor, szabadulj
meg a szavaktól
érezd kicsit velem
milyen a hiányod bennem


(lily)

2008. szeptember 18., csütörtök

(Őri István)

2008. szeptember 1., hétfő

Elmondanám


Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok,
csak te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek.

/Robesque/

2008. augusztus 26., kedd

...csak egy kis részlet...


"Voltam magamnak,
vagyok Neked!
Kerestem álmokat,
találtam Veled.
Most vagyunk
Ketten.
Nekem,
Neked."

(farkasvera)


2008. augusztus 25., hétfő

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni


Őri István:
Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!


2008. augusztus 24., vasárnap

2008. augusztus 21., csütörtök

2008. augusztus 8., péntek

2008. július 24., csütörtök

Idézet (...nem én írtam, de olyan mintha...)



Arka - Mese a szerelmes Halálról

Ezt a történetet még akkor jegyeztem fel, amikor keleti utazásaim során elvetődtem Szamarkandba
is. Nem tudom, igaz-e, de a kedvenc teázóm öreg tulajdonosa, akitől sok másikkal együtt ezt is
hallottam, Allah szakállára esküdött, hogy a saját szemével látta, amint egy legény táncra hívta
a halált.Történt egyszer, - kezdte mondókáját az öreg - hogy élt Szamarkandban egy legény, akit Jázminnak hívtak. Szülei korán meghaltak, testvérei, rokonai pedig nem voltak. Nem maradt egyebe, csak egy öreg furulyája, melyet még a nagyapja hagyott rá. Szépen tudott rajta játszani. Amikor csak belefújt, az emberek megálltak siettükben, hogy hallgathassák gyönyörű muzsikáját. Nehéz élete volt Jázminnak. Éhesen feküdt és kelt a város piacán, az uzsorások pedig egyre csak zaklatták,
hogy teremtse elő a család adóságának még hiányzó részét. Mikor már nem bírta tovább ezt az
életet, úgy döntött, hogy a hegyekbe megy, és beáll az ott élő szegénylegények közé. Ebben az
időben sokat álmodott egy titokzatos leányról. Hosszú, sötét haja volt. Mindig fehér ruhát
viselt. Szemöldökei egyenesen húzódtak a szemei felett, melyek soha nem néztek sehová, de Jázmin érezte, hogy mindent látnak. Tudta, hogy ez a leány végtelenül idegen tőle, de mégis nagyon szerette volna megérinteni. Amikor társai kérésére esténként a tábortűznél furulyázott, rá gondolt, és a muzsikája ilyenkor volt a legszebb.A kádi emberei azonban hamarosan elfogták a legényeket, és Jázmint is az egyik legmélyebb
tömlöcbe zárták. A furulyájára gondolt, amelyet elvettek tőle, és megpróbálta felidézni a
titokzatos leány arcát is. Nem sikerült neki. Az elképzelt hangok nem az ő furulyájából szóltak,
a leány képe pedig még álmában sem tért vissza hozzá. Másnap kihirdették a kádi döntését.
Jázmint is halálra ítélték. A hóhér a piactéren várta a következő nap hajnalán. Senki sem örült
kivégzésének. Emlékeztek még dolgos szüleire, és hogy az uzsorások milyen kegyetlenül bántak el az akkor még nagyon fiatal fiúval. Amikor fellépett a vérpadra, szeme a felkelő Napra esett,
amelynek a sugara éppen elérte annak sarkát. Jázmin érezte, hogy kővé válik. Ott állt a leány,
talpig fehérbe öltözve. A szemei áthatolhatatlanok voltak. Már tudta, hogy ő a halál, aki most
rá vár, akit rajta kívül nem láthat senki.Ekkor alig hallhatóan megszólalt valahol egy furulya! Először lassan, majd egyre hangosabban. A katonák értetlenül keresték a furulyázó embert. Néhányan már tudták, hogy hiába. Ilyen szépen csak egy hangszer szólt egész Szamarkandban. Mikor Jázmin meghallotta a furulyája hangját, könny szökött szemébe. A leányra nézett, aki most szebb volt, mint valaha. Érezte, hogy soha többé nem akar elszakadni tőle. Legyen akár a halál is! Hirtelen táncolni kezdett, egyre közelebb a leány felé. A tömeg csak csodálta magányos mozdulatait. Ekkor a leány arcát hirtelen rózsás pír öntötte el. A feje lassan megmozdult, tekintetével Jázmin arcát kereste. Amikor a szemeik
összefonódtak, már nem a halál volt. Egy szerelmes leány mozdult meg, hogy viszonozza a neki
szóló táncot. A tömeg felkiáltott! A táncoló Jázmin körül lassan egy gyönyörű leány alakja
bontakozott ki. Mozdulataik szépségét nem lehet leírni. Igy nem táncolt még ember Allah
országában. A leány hirtelen megállt. Tudta, hogy emberré vált, ezért most neki is meg kell
halnia. Mikor a hóhér bárdja másodszor is lesújtott, hatalmas szélvihar támadt. A sivatag
felkavart homokja mindent elborított. A szél elragadta a leány és Jázmin testét is.Ekkortól mondják Szamarkandban, ha erősen fúj a szél, hogy Jázmin biztos megint táncra hívta a
halált.Én azonban tudok még valamit - hajolt közelebb az öreg, hogy senki se hallja. Jázmin és a leány nem haltak meg. A sivatagban ébredtek fel. Azóta is ott táncolnak, és már soha többé nem engedik el egymás kezét.A következő héten tovább utaztam Karaganda felé, de ezt a történetet azóta sem tudom elfelejteni.
(Arka)

2008. június 26., csütörtök

2008. május 29., csütörtök

2008. május 11., vasárnap

Schrenk Éva - Azért szeretlek


Azért szeretlek,
aki vagy,
s nem azért, akinek látszol,
vagy tetteted magad.

Lelkedbe látok,
látom a varázsod,
tudom, hogy mikor játszol,
s szeretem, amikor átlátszol.

Azért szeretlek,
aki vagy, s nem azért,
mert szeretsz.
Mellettem nyugodtan
önmagad lehetsz

(Amalina)





2008. május 10., szombat

Gyóni Géza : Bús strófák (részlet)



I
Valami fájó ürességet érzek,
Mintha a lelkem szakadt volna ki,
Mintha mitől már régóta vérzett,
Egyszerre oltná bele valaki.

Valami kinzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen -
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment - s nem látom tán sohasem.

II.
Mit viszesz tőlem? Egész világot;
Imbolygó tűzként lobogó lángot.

Nekem világ volt. Neked - tán semmi.
S mégis - óh nem tudom visszavenni.

Szabolcsi Erzsébet : Csak...



Csak füst vagy.
Elillanó, szétfoszló lebegés
Csak mosoly vagy.
Emlékképeken néma nevetés.
Csak dal vagy.
Néhány ütemnyi megható zene.
Csak könny vagy.
Az emlék fájdalmas üzenete.
Csak álom vagy.
Álmaimban élsz és én is élek.
Csak nem vagy.
Nem élsz, csak kitaláltalak téged.
"Bármire gondolok, te jutsz az eszembe,
Bármerre is járok, te jársz a fejembe.
Ha szemedbe nézek, egy világot látok,
Nyílnak a lelkemben, boldogság virágok."
(JeepCKing)

Gámentzy Eduárd: Hazudni szépet




- Hazudj már valami szépet!
Elhiszem majd az egészet!
Legyen kert, s benne virágok,
Törpe is kell, meg óriások!
És te is legyél ott kérlek!
Ha hívlak hazudni szépet.
- Csak igazat ne!... Az fájna!
Tedd meg!.. Csak egyszer, utoljára...

2008. május 9., péntek

László Ilona:Érezni a szád

ÉREZNI A SZÁD

Ujjaim közt illatos,
Bársony rózsaszirmot,
Fehértornyú templomból,
Távoli harangot,
Számban szétpattanó,
Édes szőlőszemeket,
Testemre zúduló,
Langyos esőcseppeket,
Lábamban a tánc,
Tüzes ritmusát,
Magamhoz ölelni,
Csillagdíszes éjszakát,
Hinni, hogy az álmom
Valóra vált,
Szeretném még egyszer
Érezni a szád.

(László Ilona)

2008. május 7., szerda

2008. május 5., hétfő

"Te vagy a szív, mely bennem dobog,
Te vagy a vér mely bennem csobog.
Te vagy az ihlet, mellyel írok,
Te vagy a könny, mellyel sírok.
Te vagy a szem, mellyel látlak,
Te vagy a vágy mellyel várlak.
Te vagy a száj, mellyel csókollak,
Te vagy az íz, mellyel kóstollak,
Te vagy a lélek, mely engem éltet,
Te vagy az ábránd, mellyel képzellek.
Te vagy a Herceg, aki eljön értem,
Te vagy az, akit az égtől kértem.
Te vagy a kéz, mellyel hozzám érsz,
Te vagy a mindenem, mert bennem élsz!"

(ismeretlen szerző)

2008. április 23., szerda

2008. április 15., kedd

Mintha én írtam volna (pedig dehogy)

"A csókod festi kékre az eget,
Szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret,
és világtalan az egész világ."
(Weöres S.)

Szabolcsi Erzsébet : Mégis


Ne szólj, szól helyetted a csend.
Ne nézz, hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj, hívnak az álmaink.
Ne keress, hisz úgyis ott vagyok.

Szólj, fújja hangod felém a szél!
Nézz, szemed tükrében ragyogok.
Hívj, érezzem, hogy lobogva vársz.
Keress, szeress, lásd melletted vagyok.

2008. április 14., hétfő

Bogdán András : Álmodó


Amikor lehunyod két csillag-szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más - vezetlek Téged.
Amikor sírnál - de elfogyott könnyed
Amikor érzed - a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhők ültek a szemedre
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe…
Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson
Amikor eljön a halál érted
Akkor élni én hívlak Téged…
Álmodj patakot, virágzó rétet
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellőt - fényeket
Csillagok vándora - élj életet…

2008. április 13., vasárnap

Márk Miklós : Hozzád

Álmodom.....
Karjaid közt lebegek,
Bólintottak az Istenek.

Úgy kellett, hogy megtaláljál,
Ez véletlen nem lehet,
Keverjél új színeket Kedves,
És fessél nekem képeket.

Rajzolj nekem új világot,
Ahol a szíveken boldogság ül,
A háború nem okád tüzet,
És a béke a földön szétterül.

Fessél nekem szivárványt,
A bánaton átívelő hidat,
Láztalan éjszakákat,
Vadul vágtató lovat.

Varázsoljál csókokat,
Szíved érintse a szívem,
És ha úgy tartja kedvem,
Újra járok a vízen.

Alkoss nekem verseket,
Ritmussal teli ódát,
Lendülettel elragadó,
Képekkel teli strófát.

Szeressél akkor is, ha
Már szeretni nincs mit bennem,
Egyenesen állhassak a
Tükörképemmel szemben.

Ássál egy mély gödröt,
Dobjunk bele minden rosszat,
Tárt karokkal várjuk a jövőt,
Nekünk csak jót hozhat.

És szüljél nekem holnapot,
Adj esélyt, és a két kezed,
Hálám az öledbe borítom,
Óvatosan elrepülök Veled…

Elaludtak az Istenek,
Karjaid közt lebegek,
Álmodom…

2008. március 26., szerda

Veres Judit: Rólad

Ma rólad szeretnék írni
Hol vagytok szavak?
Félek, ezen az éjszakán
Az álmok is alszanak
Csak én vagyok ébren,
Bennem a magány dalol
Talán messze-messze
Te már alszol valahol
És álmodsz is, tán rólam
De reggelre elfelejted
Érzed, egyre közelebb
Hoznak hozzám a
Rohanó percek
Aztán újra ellop a zord idő
Helyetted fakó álmok jönnek
Tiéd ajkamon minden mosoly
Tiéd szememen a könnycsepp
Nélküled csak csend vagyok
Nélküled csak remegés
Arra hogy mennyire szeretlek
Ezer szó is kevés.

Óda az emberiséghez

Photobucket





"Kellett nekem, hogy rád akadjak,
Kellett, hogy megkedveljelek,
Hogy együgyűn mindent bevalljak,
S hogy büszkén ne hallgass te meg!

Kellett nekem beléd szeretnem,
Kellett nekem, hogy meggyötörj,
Hogy bálványozzalak szívemben,
S hogy te viszonzásul megölj."

(A "Lady L." című regény mottója)

2008. március 24., hétfő

Vázsonyi Judit : Nélküled is Veled

Jaj! Rámszakadt az ég! Szívemre dőlt hegyek
összenyomnak, alig kapok lélegzetet!
Távolról hallom - azt súgod - " sóhajts nagyot "
de nélküled tovább most - jaj! - hogy legyek?!

Az égre ma is feljöttek a csillagok,
a hold a hideg éj ködén átpislogott,
télbedermedt fák gyűrűiben is az élet lüktet,
bárha látszólag tán elszunnyadott.

Házak ablakán fény dereng és kiköszön,
gyermekek ringnak édes anyaölön,
de engem a fagyott föld hidege markol:
Jaj! Rámtalál-e még nélküled az öröm?!

...ha holnap újra virrad, ha még itt leszek,
tenyeremben őrzöm meg érintésedet,
hangodat fülemben, s minden tekintetben
szemed sugarát...ameddig itt leszek,

amíg csak itt leszek, nélküled is Veled

(Vázsonyi Judit)

2008. március 19., szerda

A szeretetről


"...a Szeretet, mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és idön.
Mindegy, hol, vagy mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek.
Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged.
Elég, ha megpillantalak a vonatablakban.
Vagy még annyi se kell...Csak tudni, hogy vagy. "

Sajnos a szerzőt nem ismerem, de a gondolat nagyon megérintett....

2008. március 17., hétfő

Hajnal Anna :Akarlak, szeretlek


Akarlak, szeretlek, kellesz nekem
dacos, síró szived csupa vad szerelem
csupa vágy, csupa láng csupa konok erő
már lankad az ész, a védekező.


Félelem? Távolság? Mit jelent?
Mindig több, több éhséget teremt.
Hiszen elpusztulunk így Te meg én
két árva fuldokló, néma, szegény!


Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés
boruljunk össze, mellre mell
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!


Hasitó villám szívemen át
feszül és tágul az egész világ
szük abroncsok a sarkkörök
kicsap a tenger, s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!


Együtt - vagy halál és pusztulás
szerelem - szerelem, fényvarázs.

Csukás István: Ülj ide mellém

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

Coelho idézet

"A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy az hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."
/Paulo Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam/

2008. március 13., csütörtök

Dervár Zita : Húsz év múlva

Ezt az írást egy szerelmi témákkal foglalkozó topicban leltem, és annyira megtetszett, hogy ide is beillesztem:

"Húsz évvel ezelőtt kezdődött.
Húsz éve ismertem meg őt. Egy rövid, de szomorú kapcsolat után figyeltem fel rá. Nem is tudom, miért? Egy átlagos férfi volt, átlagos munkával, élettel. Mégis kiszúrtam őt, és azonnal meg akartam ismerni. Melegség sugárzott belőle és odafigyelés. Ő az, aki végighallgatja az étteremben a kezdő pincérnőt, miért is borította az ölébe a levest, ő az,akivel ha beszorulsz egy liftbe, mire kijöttök az egész életedet ismeri, ő az, akinek az ember kérdezés nélkül gyónni kezd. Hamar rákaptam a társaságára, mint mások a kábítószerre. Rövid időn belül ő lett a mindenem, bizalmas jóbarát, tanácsadó, lelki szemétláda, és a férfi, csupa nagybetűvel.
Őrületes fellángolás volt. Ha mellettem volt, ittam minden szavát, ha nem, pokolian hiányzott. Lassan átalakult az életem, nyitottabb lettem az emberek, történések felé,
kitágult az érdeklődési köröm, és rengeteg barátom lett.
Hozzá rohantam, ha valami nem sikerült, és akkor is, ha igen. Tőle kértem tanácsot, ha kihívás előtt álltam, és olyan jól esett vele vitatkozni is.
Kiegyensúlyozott volt a kapcsolatunk, nagyjából tudtuk mit jelentünk egymásnak.
Szerelmesek voltunk.
Soha nem ígértünk egymásnak mást, csupán őszinteséget. Nem is hinné az ember, néha ezt az egy dolgot is milyen nehéz betartani. Mégis, sokkal többet adtunk egymásnak,
megkaptuk a másikat. Mindenkinél jobban ismertük egymást, a gondolatainkat, érzéseket, indulatokat. Úgy éreztem, minket az ég is egymásnak teremtett.
Talán tévedtem.
Pár év elteltével egy semmiségen összevesztünk, és kiköltözött az életemből.
Akkor nem értettem mi történt, összetört a szívem, elhanyagoltam a karrierem, a barátokat. Nagyon nehezen álltam talpra, és igazából sosem hevertem ki.
Eltelt tíz év. Volt néhány futó kapcsolat, semmi komoly, csak a munkának éltem.
És akkor egyszer csak ott állt az ajtóm előtt.
Nem hittem a szememnek.
Gyűlölni akartam, de nem tudtam. Örültem, hogy látom. Természetesen elmentem vele vacsorázni, és ott, valamikor két fogás között megkérdeztem miért hagyott el. Mert a veszekedés nagyon átlátszó volt, ennél azért jobban ismerhetett volna.
Azt mondta azért hagyott ott, mert túlságosan szerettem őt. Ő nem akarta, hogy vele éljem le az életem, én, aki húsz évvel voltam fiatalabb nála. Azt akarta, hogy találjak valakit, aki illik hozzám, és legyek boldog. Legyek boldog !?
Eszembe jutott az elmúlt tíz év, amitől megfosztott, amit együtt tölthettünk volna. De legjobban az fájt, hogy engem meg se kérdezett, egyszerűen egyedül eldöntötte, hogy nekem mi lesz jó.
Már sírva kérdeztem, és szerinted boldog lettem?
Nem, mondta halkan. Mint ahogy én is csak szerencsétlen voltam nélküled. Ezért jöttem vissza.
Vissza ?! És ki mondta, hogy nekem még kellesz?
Nem válaszolt, csak komolyan nézett a szemembe. Aztán felállt, és haza mentünk.
Még nyolc év jutott nekünk. Nyolc rövid évecske...
Már két éve elment, és én nem találom a helyem, hiába a munka, a barátok, szürke lett
minden. Elvesztettem a társam, a másik felem.
A sírkőre csak ennyit írattam: Rövid volt."

2008. március 3., hétfő

Wass Albert - Ha jön az ősz



Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.

(Wass Albert)

2008. március 1., szombat

Késő

Már napok óta nem hagyta nyugodni a gondolat… Mi lenne, ha most az egyszer az esze helyett a szívére hallgatna?...
...hónapokkal ezelőtt kezdődött az egész! Még tél volt…. Reggel szokása szerint szaladt, hogy el ne szalassza a buszt, nehogy egy percet is késsen a munkából – az nem fért volna bele a mindig kiszámított életritmusába…... Hirtelen eszébe villant: hátha Gábor néz utána az ablakból – s mint már évek óta mindíg, hátrafordult , de nem látott senkit az ablakban…mint már évek óta…De azért a régi szokását nem hagyta el (…talán nosztalgiából). Kapcsolatuk elején ez úgy zajlott: ő visszanézett – föl az első emeleti nagy ablakra – ekkor meglibbent a kék tüllfüggöny : feltűnt férje sziluettje, ahogy mosolyogva búcsút intett…mintha örökre váltak volna el… Az évek elkoptatták a kis játékot – Gábor már nem is vett részt benne - ilyenkor már nyilván a reggeli híradót nézte a tévében, és eszébe se jutott integetni neki…De ő azért mindig újra és újra visszanézett…reménykedve…- hátha... De ma reggel sem…hiába is leste – így viszont nem vette észre a szinte hangtalanul a járda mellé sikló fehér Ford nyíló ajtaját – és sikeresen neki is ütközött az épp kiszálló férfinak…Pillantásuk összeakadt – hirtelen bennakadt az épp kikívánkozó indulatos kifakadás. A férfi mélykék tekintete egyszerűen nem engedte kibukni a szavakat melyek nyelve hegyét csiklandozták…Néhány másodpercig belemélyedtek egymás szemébe – a levegő szinte sistergett köztük… Ilyet még soha nem tapasztalt – megérintette az idegenből áradó elementáris kisugárzás! Alig tudott felocsúdni - zavartan elnézést kért… a férfi szintén mosolyogva szabadkozott… Aztán eszébe ötlött a busz, így felfokozott tempóval igyekezett a sarkon túl lévő buszmegálló felé…még épp odaért, felugrott majd sietve a hátsó peronra ment, lesve a kikanyarodó buszból: hátha még meglátja alkalmi „ismerősét”…de az már eltűnt valamerre, csak a kocsi állt még mindig ott…
Egész nap nem tudott szabadulni a mélytüzű szempár emlékétől…utólag azt is megállapította, hogy nagyon kellemes férfias arcszeszt használ…azt is egész nap érezte! Nem is tudott rendesen koncentrálni a munkájára – és ez megrémítette – ő, a mindig felkészült munkaerő, időnként azon kapta magát, hogy csak bámul a levegőbe : meg se hallja, ha szólnak hozzá… Hazafelé menet a busztól átpillantott a másik oldalra, ahol reggel a kocsi állt – de most üres volt az a hely. Mire is számított?...
Otthon a kötelességtudattól hajtva gépiesen elvégezte a napi teendőket…persze Gábor észre sem vette, hogy most meg sem próbálta elmesélni a napja eseményeit…máskor legalább kísérletet szokott tenni rá… Mondjuk ezen nem lepődött meg…már régóta nem egymással, csak egymás mellett éltek. Az éjszakája elég nyugtalanul telt : lépten-nyomon felriadt, s mikor sikerült végre elaludnia, akkor is zavaros álmok gyötörték, középpontban a kedves idegen mélykék tekintetével.
Másnap reggel meglepődve tapasztalta, hogy a fehér Ford ismét ott parkol ahol tegnap látta…közelebb érve azt is észlelte, hogy a gazdája benne ül – most nem szállt ki, csak kedvesen mosolygott rá…Valahogy megérezte, hogy most miatta van itt – talán a szeméből olvasott ki valamit, de ettől hirtelen olyan jókedve kerekedett, hogy miután ő is visszamosolygott, tovább haladva dudorászni kezdett egy kis dalocskát…nem is tudta, mikor fordult elő ilyen utoljára… A munkanapján szinte csak „átlebegett”… Otthon ismét a szokásos közöny fogadta, de ez most nem esett rosszul,.szinte észre sem vette… A gondolatai máshol jártak…Az éjszakáját megint zaklatott álomképek zavarták meg… Munkába indulva már nem is csodálkozott rajta, hogy az ismert kocsi ismét ott áll ahol az elmúlt napokban minden reggel. Már ő is messziről kedvesen mosolygott a férfira, és az most már nyíltan, egyértelműen őt figyelte… Így múltak a napok, majd a hetek – minden reggel ott állt a kocsi … a bűvölő szempár minden reggel végigkövette, ahogy kilép a kapun, végigsiet az utcán (most már szeme sarkából ő is az idegent figyelve…) majd befordul a sarkon, a buszmegállóhoz…
Aztán egy napon miután végzett a munkával, és sietősre fogva lépteit a munkahelye kapuján kilépett, csodálkozva vette észre a túloldalon a jól ismert kocsit – benne a kedves idegennel… Az, mikor megpillantotta őt, kiszállt és mosolyogva elé lépett: - Ne haragudjon, de ha már ilyen „régen” ismerjük egymást, elvihetem? – tulajdonképpen csak néhány pillanatig gondolkodott az ajánlaton – végül is ez nem jelent semmit: hazaviszik…ezzel még nem követ el semmi „bűnt” Beszállt a kocsiba, olyan természetességgel, mint aki „hazatalált”, mintha világéletében emellett a férfi mellett lett volna a helye…összemosolyogtak, de nem szóltak semmit – szavak nélkül is érezték, ennek így kell lennie… Innentől kezdve naponta megvárta a munkahelyénél… Másnap össze is tegeződtek… - Lovas Viktor vagyok – mondta a férfi – Én pedig Endrődi Csilla, szia – és puszit váltottak…
Teltek a napok, pokoli jól érezte magát a bőrében – már műszak vége előtt egy órával teljes extázisban volt…pedig a letegeződéskori puszin kívül nem történt semmi bizalmasság köztük – mégis úgy érezte, ezt az embert rendelte neki a sors – vele le tudná békében élni az életét…Gábor egy hatalmas tévedés volt… Február vége felé (épp a születésnapja közeledett – 29-e, ez az ő formája, szökőnap)beültek egy kávéházba… Viktor már napok óta célozgatott rá, hogy van egy barátja, aki elutazott fél évre külföldre, és a lakását rá bízta…akár fel is ugorhatnának – ha ő is úgy akarná… Ő nem tudta igazán mit is akar! Mondta, majd átgondolja…ez súlyos döntés lenne a részéről, hisz nem csalta meg soha a férjét…A vonzódása a férfihoz mondjuk afelé hajtotta, hogy igent mondjon… Ahogy kifelé tartottak a presszóból, tekintete a kocsi rendszámára tévedt…meglepődött, eddig nem is figyelte…Most nevetve mondta „lovagjának”: - Látod a sors is hozzád „rendelt” engem…Hisz a rendszámod is engem idéz… ECS 229 – a monogramom és a születési dátumom – ezen jót nevettek – de aztán elkomolyodva elhallgattak… Tényleg, ez nem lehet véletlen – hisz mindketten hittek benne, semmi nem történik véletlenül… Aznap nagyon elmélázva ülték végig a hazáig vezető utat…
Csilla ettől kezdve hetekig rágódott a férfi ajánlatán… Hisz Gáborhoz már a megszokáson és a papíron kívül semmi sem kötötte…
Aztán egy márciusvégi napon megérlelődött az elhatározás benne! Végre eldöntötte : ma megteszi – elmegy vele… Ennyi neki is jár! A munka végeztével kilépve a kapun csodálkozva látta a túloldalon a megszokott helyen az üres parkolóhelyet – Viktor még nincs itt… Tétován elindult az utca eleje felé – idegesen nézegetett jobbra-balra, nem figyeli-e valaki: miért is nem indul már haza…hisz máskor a Ford, benne Viktorral már ott várta – ő csak beugrott, és indultak is… Eltelt negyed óra, majd még egy fél – nem volt mozgás az utcán – csak ő sétált fel-alá egyre idegesebben nem tudta mire vélni a dolgot, hisz az utóbbi másfél hónapban kivétel nélkül előbb volt ott a férfi, mint ahogy ő végzett… Ha pedig valami közbejött volna, biztos megcsörgeti – nem hagyná nyugtalankodni – ebben biztos volt! Eltelt újabb tíz perc, nem tudott tovább várni…ha a nagy elhatározását nem valósíthatta meg, haza kellett mennie, mert nem akarta, hogy Gábor idő előtt gyanakodni kezdjen…A mára előkészített „alibit” – hogy összefutott gyermekkori barátnőjével, Gittával, beültek egy kávéra a sarki presszóba , s a nagy beszélgetésben elszaladt az idő – nem akarta most elsütni…kell az még jobb napokra….
Hazaérve Gábort persze a tévé előtt találta. Épp valami hírműsor ment, ki tudja melyik csatornán…Férjének jó szokása volt, hogy folyton váltogatta…Ahogy a képernyőre pillantott egy közúti baleset képeit mutatták éppen…a szpíker éppen azt taglalta, hogy szinte elkerülhetetlen volt a kamion és a személykocsi ütközése – a személyautó sofőrje azonnal meghalt…
Ő csak nézte nézte a képet, a kamera épp az összeroncsolódott fehér kocsit mutatta – a képmezőbe lassan beúszott a rendszám… Nem tudta levenni a szemét róla – az oly jól ismert betű-szám kombinációról ! Gábor szólt is valamit hozzá, de ő csak meredten nézett – majd lassan elkezdett csurogni szeméből a könny….

(Akárki)

Ez kivételesen saját művem... Ebben a műfajban az első (de valószinű, nem az utolsó)....
Kérem véleményeteket :))))

2008. február 28., csütörtök

Reményik Sándor - Mi mindíg búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Reményik Sándor

2008. február 25., hétfő

Szomorú vég

Ezt egy blogban találtam, valamikor régen...sajnos nem jegyeztem fel a címét, de annyira tetszik, hogy ide beillesztem:

"Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét... Ő rámnéz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír...sír, mert szakított a barátjával. Én megvigasztalom, ő átölel...érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rámmosolyog. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit. El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt... Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom : Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."

...kicsit hátborzongató számomra...

Pilinszky János - Egy szenvedély margójára


A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem lehetne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Pilinszky János

2008. február 24., vasárnap

Gyóni Géza - Nem bánat az...




Gyóni Géza: Nem bánat az...
Nem bánat az, bárhogy sajog a szived,
Ha már tied volt s akkor elveszited.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kisér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a szines tavasz -
Nem bánat az.
De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
Dalos fohászba, kérve, sirva, vágyva.
Tied se volt s már életedhez kötve
És akkor, érzed, elveszett örökre
És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
Az a bánat.





 *****

2008. február 23., szombat

Stephen King - idézet

"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie.

Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
Stephen King

B. Radó Lili - Tudd meg

TUDD MEG


Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.


Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.


Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.


B. RADÓ LILI

Hogyan vártalak

Ez a vers az egyik legkedvesebb számomra. Mindkét lányomnak ezt írtam az emlékkönyvébe...

Beney Zsuzsa - Hogyan vártalak?


Azt kérdezed tőlem,
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
felvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.


Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.


Mint fény az árnyat
záport a virág,
mint patak a medrét
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek

2008. február 22., péntek

Márquez-idézet

„Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked...”
( G. G. Márquez)

2008. február 19., kedd

Kundera-gondolat

Nélküled

Nélküled

Ezer csillag fényével égtem,
Most sötét az éjszaka.
A végtelenből a semmibe léptem,
Egy új élet még újabb korszaka.
Fázni kezdek, ha eljön a tél,
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, süvít a szél,
S Titokban suttogom a Neved…
Sebzett ajkam, vérzőn is énekelt

Most néma mind a táj.
Kiáltásom, a messzeségből útra kelt,
S most süket fülekre talál.
Tűz-melegben égek, nyári estéken
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, s az üres széken
Ellepi a por belevésett Neved…

(Daerion Whisperwind)

2008. február 18., hétfő

Élni, míg élünk

ADY ENDRE : ÉLNI, MÍG ÉLÜNK
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
Igen: nagyot akarjunk,
Igen: forrjon agyad,
Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
A Nagy.
Igen: élj türelemmel,
Igen: hallgass, ha fáj.
Várd meg, hogy jőjjön a nagy professzor:
Halál.
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?

2008. február 17., vasárnap

Nyitó gondolatok

Ezt az oldalt azért hoztam létre, mert rengeteg olyan gondolatot találok itt-ott, és még több gondolat "talál meg engem" , amelyek megérintenek : szépek és búsak, könnyedek és mélyek, versben és prózában....
Ezeket szeretném itt egybegyűjteni!
Hogy ez mennyire lesz sikeres, majd kiderül...
Hiba történt a modul működésében