2016. június 14., kedd

Derzsi Pál: Szívemen pihenj meg






gondok áztatta nappalod éjed
ragyogásuktól fosztott csillagok
csak sejthető rongyolt kárpiton
vagy a semmibe lógva bele
talán csak képzelet
hogy valaha is reggelt énekeltek
boldogan fehérlő gomolyokkal
hegyek vajúdta csillogó ködök...
...kitárt karom dombkaréj
nyíló Nap-kapu önt
lépteid elé fényt meleget
ha jössz reménnyel
ölelésemben énemmé bújsz
szívemen pihensz meg
nincs egyebem:
fölébed köréd óvón féltőn
szerelmet öltözök 



***


2016. február 21., vasárnap

Gámentzy Eduárd: Tavasz nélküled...






Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virágillat, madár ének,
Téged köszönt,... téged éltet!
Minden hangja érted szól!
- Azért hallod... valahol?





*****




2015. július 26., vasárnap

Havas Éva: Légszomj






Hó alá temetett nyáridőn hiányod.
Ködbe csomagolta az egész világot.
Vakon tapogatok, nem lelem kezedet.
Szólongatlak fájva, de nem jön felelet.

Néha hajnal felé álmodom, hogy itt vagy.
Tévképednek nyoma szívemben csak kínt hagy.
Oxigénem voltál - a vég és a kezdet -
tudom, soha többé nem lélegezhetlek...



*****





Grigo Zoltán: Ringatlak







Mindegy milyen utakon,
bárhol légy felkutatom,
zúgó széllel érkezem,
fénylő esőcseppeken,
akár gyalog, tutajon,
erdőn át vagy patakon,
jövök hintón, szekeren,
rozsdás tölgyfalevelen.

Ott lesz minden hátamon,
amim csak van rád adom,
hozok fákat, hegyeket,
szelíd folyót, réteket,
ezer fénylő csillagot,
mindazt ami én vagyok
és úgy viszlek téged el,
ahogy szél a levelet.

Egyszer majdcsak felkaplak,
lágy szellőként ringatlak.


Forrás: Poet



2012. november 25., vasárnap

Bíbor Kata: Ígéret helyett






Talán úgy kellene szeretni egymást,
ahogy égbe tekintnek a havasok,
bámulni lustán bele a fénybe,
elnézni szikrát, nap-labdacsot.

Egymás mellett úgy kellene lépni,
hogy megférjünk együtt a csúcsokon,
lenn a völgyben szorító fák közt
lenni ösvény, jelzőtorony.

Dunnává dagadni kellene akkor,
ha tél vacogása fogcsikorog,
egymásnak méz kamillateában,
lenni hang, ha gyúlt a torok.

Szellő lenni tűzsugaras nyárban,
fűszálnyi létbe lehelni enyhet,
szomjazó testedről oldani ruhád,
míg ajkamról hull a hűs-esőpermet.



Forrás: Poet.hu

 

2012. november 18., vasárnap

Gemini: Szivárványösvény



 
 




Már nem voltunk az élettől érintetlenek,
egyikünk sem érkezett fehér, tiszta lappal,
de melletted kékebb lett az ég a föld felett,
és szemed barna selymében ébredt a hajnal.

Bőrünket izzó csókok perzselték pirosra,
néha szürke utakon bolyongva kerestük
a boldogság ezüst csillagát, megkarcolva
az éj mély, szénfekete csöndjeit, a lelkünk
dalokat kottázott, minden jel vallomás volt.
Szívünket összeszőtték a színarany szálak,
bár lepergő, sárga homokszemekként táncolt
tenyerünkből az idő, mi örökzöld fákat
ültettünk a kertbe tarka virágok helyett.
Olykor sápadt arcunk a tükörben széttörött,
s a hűség vörös viaszpecsétje megrepedt,
fehér elefántcsonttornyaink pajzsa mögött
viseltük gyöngyökből kovácsolt láncainkat.
Suttogó imákkal szenderültünk álomra,
megjártuk hosszát önző védősáncainknak,
éreztük, nem létezhetünk, csak kézenfogva.

Hajnalok ébredtek szemed barna selymében,
és melletted kékebb lett az ég a föld felett,
mi színeket csodáltunk szivárványösvényen,
csak tőled kaphattam, csak én adhattam neked.




Forrás: Cinke Portál


2012. október 28., vasárnap

Grigó Zoltán: Élsz bennem




Itt élsz bennem már nagyon régen,
amióta utamat futom,
őrizlek téged lent a mélyben,
hogy mikor jöttél már nem tudom.

Csak azt tudom, olyan vagy nekem
mintha örökké lettél volna,
azóta a szálló éveket,
nem méri szívemben az óra.

Tartasz engem, és én tartalak,
átfonjuk egymást mint kötelek,
viharban meghajló fák alatt
búvó, láthatatlan gyökerek.

Itt vagy az elmémben, véremben,
az elmúlt, és eljövő napban,
úgy élsz bennem és lélegzel,
ahogy a tégla a falban.

Olyan vagy mint fénylő csillagok,
a szemedben ragyog a világ,
szívemre minden nap úgy hajolsz,
mint templom csendjére az imák.



2012. október 25., csütörtök

Nyakó Zita: Válasz





Kérdésedre egy válasz létezik,
s bár sosem mondom ki: szeretlek.
Nincs fény többé, s nincsenek színek,
ha nem látom kékjét a szemednek...
Mikor jössz, csak fogadlak kedvesen,
mint jó vendéget ahogyan szokás,
de várlak titokban oly nagyon nagyon...
még itt sem vagy, s már fáj a búcsúzás.
Kérdésedre egy válasz van csupán,
s az a válasz mindig titok marad.
Megtartlak szívemben legbelül,
téged... imádott titkomat...





Poet Forrás: Poet.hu

2012. szeptember 16., vasárnap

Tiszai P. Imre: nevetésed őrzik az öreg fák




én csak vendég voltam itt a földön, mégis mindent láttam
mert egyetlen-egy fénysugárban a mindenség benne van,
meztelen talpam alatt az összes út végtelenbe futott,
néhány megfáradt lépéssel bejártam a nagyvilágot,
egyetlen csókomban égett ezer nő ajka a számon,
testük egyetlen ölelésben itt volt a tűz-ágyamon,
egyetlen sikolyban bejártuk a mennyeknek országát,
egy végtelen ölelésben éltük lángoló testünk vágyát,
izzadt bőrünkön fénylett fel az utolsó pillanat,
megfáradt kézzel simítottuk egymásra az álmokat
aztán még pörgött a film tovább, szerelmet varázsoltunk,
és ha felébredtünk - létezésünkbe egymást álmodtuk
csak vendég voltam itt a földön mégis minden bennem él,
pillanatokban éltem, az időt ellopták, jön a tél,
egy újabb karácsony, harangszó simul a havas tájra,
öltözz fel jól -féltelek- és majd sétálj ki ott a parkba
                                    hol nevetésed őrzik az öreg fák


Forrás: Poet.hu


2012. szeptember 4., kedd

Budai Zolka: Egészen itt




Csak, ami fontos lüktet, dübörög, dobban,
egészen itt vagy a darabokban,
mint múlt a föld alatt, hol víz és olaj van
és a nyirkos csontok lassú robajban
süppednek túl egy centiméteren.
Az élet vagy és így az életem.

Megszűnt a csönd. Gondolatomban rezegnek
apró ujjai fáradt kezednek
és megérzem szíved szokatlan ritmusát,
ahogy iramlik rajta a titkos át,
mint ablakon az éjjeli árnyék.
Mintha lényedből valóra válnék.

Én beszéltem arról, mit sohasem láttam,
benne égsz minden cigarettámban,
az ünneplő ruhám vagy, lelkedet hordom,
munkát is adtál, már te vagy a dolgom,
és hozzád érek, hozzád van közöm.
Csak te vagy ott, mikor leöltözöm.

Annyira közel a tegnap és az újnak
még lámpái elhomályosulnak,
ha ölellek, mint lélegző testet a hit
és szorítom bizonytalanságait
ezernyi kis sötétkék erednek.
Egészen itt. Egészen. Szeretlek.



Forrás: Poet.hu

 

2012. szeptember 1., szombat

Dezső Anna: Én uram



Rajtam nem volt fátyol,
s nem volt fehér a ruhám.
Mégis én vagyok asszonyod,
idők előtt, és idők után.

Te vagy az én uram…
Ahová Te sóhajtasz,
én arról veszem a levegőt.
Amerre csípőd fordul,
én arra fordítom testemet.
Ha szél kap hajadba,
én ott leszek,
hogy kócosan is
magad-ahogyan én-,
szeresd.


Mert én az asszonyod vagyok.
Örökre az is maradok.
Mert Te vagy az én URAM.
Idők előtt,
és idők után…



Forrás: Anna versek

***

2012. augusztus 8., szerda

Bíbor Kata: Amiért jöttem




Bennem zümmögő méhek a veled,
s én mézillatú vadvirág vagyok,
könnyűség lengi be rétemet:
halk döngicsék a sóhajod.

Tarka pázsit szememnek szemed,
fűzöldben elnyúló napsugár,
esztelen űz, karodba kerget
a vágy: testemen fény-uszály.

(Sehonnan jöttem, hogy felidd
könnyeim - hajnalok könnyét,
én, a megszédült szelíd:
ezer út bennem összeért.)



***********

Forrás: Poet.hu

2012. július 25., szerda

Székely János: Második kolozsvári elégia





Nézd, ismét rozsda bántja fönt a lombot.
A füzek ismét vízre hajlanak.
A buboréknyi felhők hűvös égen
Kimondhatatlan lágyan rajzanak.
Arany-nap villog dombjaink fölött.
Hevében lassan érnek a gerezdek.
Édes, üvegszín gömbjeik között
Darázsdongású szelek ébredeznek.

Képed idézi újólag a táj.
Te vagy jelen ismét a szilvafákban.
Téged pillant meg bámuló szemem
A higany-fényű folyók hajlatában.
Az őszi lombok szelíd aranyán
Aranyló fürtöd látom: te vagy ébren.
A felhők kontyát, furcsa hajzatát
Te vagy, ki egyre lágyabbá igézed...
Te rejtőzöl a visszhangzó tetők
Szigorú zöldjén; téged ringat bágyadt
Fürtjén az édes, illatos gerezd.
A bukó napban lázasan remegsz.
Ott élsz a város százezer falában.

Elgondolom, hogy múltam hány alakban
Bűvölt már értő szemeim elé!
S te örökké elérhetetlen voltál,
Szárnyaltam hozzád, mégis, felfelé,
S ma benned látom visszatérő múltam
Magvát; te vagy ma jobbik életem,
Százszor megígért, megtagadott mégis:
Másik magam, fájdalmas kedvesem!

– Közös az élet, amit eddig éltünk,
Bár nem lehettél teljesen enyém.
A közös sors, mely megőrzött egymásnak
Egymástól is – így tárul most elém.
Oltatlan szomjunk sokszoros talánya
Így bomlik ki, s a titkos érlelem,
Mely lappangva kísér és jó irányba,
Finom szálakkal vonja életem...

– Tisztán őrzött meg egymásnak, és végül
Egymáshoz láncolt hosszú háborúnk.
Változhatatlan sorsunk egybefonja,
S még jobban megköt, hogyha változunk
Örök vasával teljessé kovácsol,
S legyen bár harcunk egyre ostobább:
A lágy csírákat érlelő magányban
Egymás életét adjuk majd tovább.



2012. július 11., szerda

Derzsi Pál: Patakká




... patakká lettem egy pillanatban,
amikor mássá már nem lehettem,
patakfodorrá csillámló habban,
tavaszi csoballyá lett a lelkem,
és dallá, mi átfog, lángjával éget,
örömmé, csodává engedtél érnem,
tanítva lobogni fel a messzeséget,
és soha el nem engedni Téged.

patakká lettem minden pillanatban,
mikor átjárt a lelked
- mást nem tehettem -
hűsen folytál, akár a víz,
átölelve testem
tanítottalak égni:
messzi végtelenbe
lettél patakom, mi folyton árad
szerelem medrében
folyni...
mely mindent áraszt...
szerető szívem Téged választ
(örökre)
    
(Edina és Pál közös verse)




Forrás: Poet.hu


2012. július 8., vasárnap

Lesznai Anna: Mért oly hosszú




Mért oly hosszú az út a szívtől a szájig,
Hogy lüktető lelkem sosem jut odáig,
Hogy a mindenségtől úgy el vagyok zárva.
Csendes békés szerrel nem jut napvilágra.
Életemnek fáját erősen rázzátok,
Hadd hulljon gyümölcse ujjongva reátok.
És mint dió burka, mely hull napos ágról,
Repedjen meg szívem a nagy boldogságtól.
Törjétek fel zárját az énálmodásnak
Hogy elepedt lelkem od' adhassam másnak,
Másnak, másnak, másnak, ki megváltsa tőlem
Aki rezgő hangszert formázhat belőlem,
Ki valóra váltson, megitasson vérrel...
Megetessen könnyes szerelemkenyérrel.




***


Bálint Lea: Boldogságom erdeje (részlet)




64.

Mikor a szerelem eljött hozzád
már nem hitted, hogy létezik
Megsebezted
mert a fájdalomban biztos voltál

A piros rózsák szirmai hullnak
ülsz a múlandóságba nézve

Halandóvá sebezted a halhatatlant.


1969


2012. július 6., péntek

Rimanóczy Ildikó: Ha majd megérkezel




Amíg megérkezel,
könnyeimből hintek gyöngyöket az útra,
vezessék lépteid, s idetalálsz újra.
Mosolyod mosolyom szivárványba zárja -
mézharmat-ízeket álmodom a szádra,
fényeket szemedbe, kezemet kezedbe -
amíg megérkezel.

Amíg megérkezel,
boldogságmagokat őrzök tenyeremben,
s rád simítom, mikor álmod tovarebben.
Csókjaid emlékét fogva tartja bőröm -
szavaim melegét hét fátyolban őrzöm:
világ elől rejtem, számodra megmentem -
amíg megérkezel.

Amíg megérkezel,
érted örömtüzet rakok a jégmezőn,
itt várok rád, amíg te töprengsz révedőn,
fényszikrákat gyűjtök, s ha majd megszomjazol,
velük itatlak, míg szíved is válaszol.
Megtanítlak szállni, mindig fényben járni -
ha majd megérkezel.


Poet.hu

2012. június 16., szombat

Sanzsan: Úgy, mint a fák






Úgy, mint ha fák
szólnak fákkal,
némán, de mégis
dúdollak én is,
s te dúdolsz engem,
itt tudlak bennem,
s te ott tudsz magadban,
mint kozmoszt a magban
tudnak a fák.

Kihűlt teák,
fénylő álmok,
csókolt imáink,
suttogó fáink
visznek, emelnek
égboltra jelnek,
hogy ringjunk a létben,
a Szép Rend keblében,
úgy, mint a fák.


Forrás: Poet.hu


 

2012. június 6., szerda

Kormányos Sándor: Aludj még




Guruló könny
most a harmat
a füvek bársony
... szárain,
hajnalodik
betakarlak,
csak szállj
az álom szárnyain.
Ha felébredsz én
itt leszek majd
simogatva homlokod
míg kócos hajjal
jön a hajnal
szíved a szívemben
dobog.
Gördülő könny
kint a harmat
aludj még, majd betakarlak.
 
***

2012. június 2., szombat

Málna: úgy vezettél



Betakar a csöndes éj
s Te szelíden vezetsz
álmaid végtelenjén
dalt zeng lelked és én
neved suttogom
testemből szivárog a vágy
csókokkal csitítod
számhoz szegődik egy halk
sóhaj
-kibomlik meztelen szépségem -
vágyillat-gyűrt lepedő
kispárnába ordított kéj...
majd
szirmot bont a hajnal
és a reggel
arcomon
szerelem-mosolyt talál..
-szelíden vezettél álmaidon-
élet illata belém ömlik
titkok átölelnek
távolodó lépteid még hallani vélem
és magamra gondolom öleletlen karod.






***


2012. május 28., hétfő

Grigo Zoltán: Úgy gyere







Úgy gyere, mint aki mindig itt volt velem,
valahogy úgy mintha nem is jöttél volna,
olyan egyszerűen mint amikor reggel
csak kiszaladsz zsemléért a sarki boltba.
Ülj le mellém a lépcsőre a ház elé,
jól fog esni a kávé majd a kezedből,
fordítsuk ki együtt a múlt minden zsebét,
és játsszuk azt, hogy voltunk a kezdetektől.
Hallgassuk együtt utoljára a csendet,
behunyt szemmel mozdulatlanul mint a kő,
felejtsük el az eltelt hosszú éveket,
az egymás nélkül töltött tengernyi időt.
Úgy aludtunk némán már egy jó ideje,
mint a föld mélyébe temetett világok,
de nézd! - a nagy csendes hó alól - kikeltek
és tavaszról álmodnak már a virágok. Forrás:


Poet.hu


 

2012. május 12., szombat

Málna: Moccanatlan


Csöndben ülök
az ablak előtt
kint rohan a világ... és ma
Benned is...

elbájolt szememben
képek peregnek
csók-ölelés
buja látomás

az időnek könyörög
kiszáradt ajkam
érzem
pattanni készül
a csönd és
feszültség
uralja a levegőt

de én ma
nem állok szóba
az idővel

ezért

keresek benned
egy csendes zugot
s bekucorodom

moccanatlan...




2012. május 11., péntek

Helen Bereg: Megérintettél...






Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.
Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.
Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.
Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.








2012. május 8., kedd

Alexander Kovács: akt




 

patak partján, langy időben
vagyok veled-összebújt szobor
egy esőtől átitatott fűz alatt
szemérmetlen, hideg vízcseppek
bolondos játékát érezzük
összesimult mellkasainkon
csípőmhöz szegezve csípőd
lassan ringó táncot lejtünk, a
fűz hajától ölelt csendes színpadon
lelkeink hangjára lépve
(körbe és körbe...)
halkan, vállad felett
ázott tincseidbe bújva
dúdolok neked,
s közben mozdulatainkra
az áldás
kifogyhatatlan, csak
remeg és remeg...

(2012. május 7. ak.)


Forrás: Poet.hu

2012. április 20., péntek

Nagy István Attila: Elrejtem magam



elrejtem magam hogy megtalálhass
alkonyatból vetek neked ágyat
kiszólok érted az éjszakámból
elengedlek ha a hajnal lángol
tűnődő ujjaimmal vigyázok
ne riassza el a csönd az álmot
elrejtem magam hogy megtalálhass
szavaimból vetek neked ágyat
metaforákkal üzenek érted
végigfut a láz ha megérted
vacogsz? borítalak takaróval:
melledre hajlok perzselő szókkal
elrejtem magam hogy megtalálhass
karjaimból vetek neked ágyat
szólok a májusi orgonának
a már elköszönő gyöngyvirágnak
és neked is ne siess maradj még
hullajtja szirmát a tavaszi ég



2012. április 18., szerda

Vass Edina: érzékek tánca



Érlelődik benned a szó
s én már hallom: érzem
ahogy hajamba bújva suttogod nevem
beszippantasz akár a tavasz illatát
ajkam keresve
a leheletem páráját érinted szelíden
megállsz egy pillanatra
lassan átölelsz
s szemhéjamra csókolod
ahogy a vágy
nevetve zongorázik a szíveden...


Forrás: Poet.hu

B. Radó Lili: Ünnep



Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.


Szabó Lőrinc: Ébredés



Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magma elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.



2012. április 15., vasárnap

Derzsi Pál: ...nem tudom, velem mi van


mozdulsz
hajadra hull hol innen, hol onnan a fény,

röppen oldalra, alá, most szelíd patak
simul tenyérmederben, most meg játszin szétterül,
vállaidon máris hullámot vet,
s a két karodon zuhan alá aranyló-sötét áradatban,
mint sok ideje magadban hordott
s váratlan kiszakadt költemény
szépség…
szinte hallani a könnyű suhanást
ahogy téged mesél a csendnek
az eltelt napodat, a mosolyod, a megélt életed
susogja áradva bő zuhatagokban
- mozdulataidra írt szenvedélyes tánc -
beborít engem is emitt,
bódulok tőled és nem tudom,
velem mi van...




2012. április 12., csütörtök

Váci Mihály: Haza, hozzád, hét hídon át


Haza, Hozzád, hét hídon át!
Sietni síró síneken!
Utánad, ezer út után!
Fergetegek, fordulatok
fogatagából csak Feléd!
Tévelygésekből Rádtalálni:
roskadásban Téged remélni:
törtetésekből törekedni,
törötten is törődni Véled!
Kötöttségekből szabadulva
ragaszkodni megkötözötten!
Terméketlen gondok után
termő gondodról gondoskodni!
Hitegetések hálójából
kivetődni a hit partjára!
Küzdelmek gólyalábairól
leszállni és melletted járni:
keserű szájjal kedveskedni:
ökleimet kinyitni ölben,
bújkálás után Hozzád bújni:
és örök-éber életünkből
életre ébredni, éledni!

Roskadásban Téged remélni!
Tévelygésekből Rádtalálni!
Forgatagok, fordulatok
fergetegéből csak Feléd!
Utánad ezer út után!
Sietni síró síneken
haza, Hozzád, hét hídon át!



Hiba történt a modul működésében