2009. június 14., vasárnap

Marie Marel - Szuszogó szonett





Fejét karjára hajtja, alszik csendesen.
Lehunyt pillái mögött tán álom-film pereg:
kacagva játszik a téren sok-sok kisgyerek.
Őrzöm kicsiny testét, nézem ahogy pihen.

Mily édes arc, földöntúli, csodás mosoly.
Oly jó látni bájos lényét. De csitt...: megmozdul,
pillája rebben, fordul, az ágy megcsikordul.
Vonásain már újra békesség honol.

Átölelném, de szent nyugalma - nem teszem.
Nézem meghatottan, óvón, szerelmesen.
Ágya mellett álomféltőn elrévedek:

- Kis szívem, ha tudnád, mennyire féltelek!
Én Veled alszom el és veled ébredek,
légy nagyon sokáig szuszogó kisgyerek! -

Marie Marel



Forrás: Poet.hu

Tánc





ó
ez egy
varázs volt
hangok között
zenében voltál
sorok között bújtál
szíved ritmusra remeg
varázsolsz táncot életet
reményt fényeket bíbor jövőt
*
őt
csak őt
találd meg
ki majd érted
s miattad érzi
érdemes volt neki
már férfinak születni
nem álom - miattad érted -
nyitva szíved - egyszer megéled...


(hominami)


Akasa: - Hajnali közhelyek





Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit rágom.
Próbálom tetten érni
sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem hoztam.
Kezemben semmi sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az Isten.
S ha elalszanak bennem a Dalok...
Eljön majd értem Apám,
és kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi - Fiam! Megérte?
A Te neved suttogom akkor.
S a földig hajolok a Szélbe...



2009. június 11., csütörtök

Jégcsap






Jégcsapvégen megcsillanó nap.
Sugarad, jég-fényed hívogat.
Ragyogva, ígéred a tavaszt.
Csalárd vagy te, akár egy
hideg nő, ki bájt mutat,
és lágyan körbeölelő
friss szerelmet, buja
testi kéjt ígérve töri
össze a sóvár lelket.
Lecsupaszít, lealáz.
Megfoszt minden
apró reménytől.
Te jégcsapon
illanó fény!
Nem vagy
más, csak
egy jeges
dermedő,
csillogó,
elmúló,
fénylő
csepp,
cse-
pp,
c
s
e
p
p


Paphnutius



Forrás: Poet.hu

Kamarás Klára - Csak neked!



Az álom, és a költészet szabad.
Az vagy akinek képzeled magad:
lehetsz király, vagy koldus, egyremegy.
Anyja után vágyódó kisgyerek?
Elestél? Hagyd, hogy felemeljelek,
s ha dalolok...hidd azt, hogy csak neked!

Vallomás (jelen - múlt - jövő)



Nem akartam megszületni
És megszülettem
Nem akartam felnőni
És felnőttem
Nem akartam írni
És írtam
Nem akartam meghalni
És ... meghaltam!

Nem akarok megszületni
De megszületek újra meg újra
Nem akarok felnőni
De mégis felnövök
Nem akarok írni
És mégis írok, csak írok
Örökké élni akarok
És mégis meghalok...

Nem akarhatom a születést
És meg kell szülessek!
Nem akarhatom a jövőt
És mégis fel kell nőjek
Nem akarok majd megalkotni semmit
És mégis írni fogok
Örökké akarok majd élni!
És örökké élni is fogok!

Paphnutius


Forrás: Poet.hu

2009. június 9., kedd

Fodor Ákos - Ima




az a sírás várjon. Várnia kell.

Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon


B. Kiss Krisztina - Netovább




Mottó:

"Mert kibántak velünk,
kivel így,
kivel másképp..."
(Kiss Benedek)

Ez az út és ez a ház.
Ez a küszöb, netovább.
Keskeny gát, de ne tovább,
Nem taszíthatod odább,
Felejtsd el hát hol az ágy,
Hol a szék és hol a vágy,
Nem is láttad a szobát,
Hol az van, az Netovább.




Forrás: Poet.hu

Ametist : Te és én


... minden hazugság
csak az nem, hogy szeretlek
hogy sugarát őrzöm két szemednek
minden igaz, csak az nem, hogy feledlek
hogy nem gondolok rád, hogy eltemetlek
minden játék, csak szerelmem nem az -
az én szívem mindig ugyanaz - minden
változik, csak lelkem változatlan és
bennem élő képed mozdulatlan
s ha egyszer minden-minden
elveszett, én akkor is
mindig itt leszek
NEKED!


Forrás: Poet.hu

Radnóti Miklós - Tétova óda



Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,
Mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

2009. június 4., csütörtök

Várdai Erika (Hanga) - ha


ha nem vagy itt tanulom a csendet
békét kötök magammal és rendet
próbálok teremteni önmagamban
hogy fény legyen minden leírt szavamban

ha nem vagy itt tanulom a türelmet
s mint kitépett lapját régi füzetnek
lelkemet úgy lobogtatom eléd
hagyd hát kedves hadd költözzem beléd


Mezei Marianna - Lehettem volna...


Lehettem volna
ház, meghitt, meleg otthonod
függöny mögül kitekintő ablakod
fal, mely rejtene s nem árulna
ajtó, mely előtted kitárulna
ágy hol megleled nyughelyed
párna mire lehajtod fejed,
testedből kinyúló két kezed
örömtől sugárzó szép szemed.

Lehettem volna
szó, mely hozzád szólna
száj mi érted s rólad dalolna
szív, vágyaid nyugtatója
lepel, lelkednek takarója
víz, szomjadnak eloltója
tűz, vérednek felgyújtója
szél, reménye is suttogója
bölcső, álmaid ringatója.

Lehettem volna
fa, hűsítő árnyék adója
ág, eséseid megtartója
levél, mely miattad lehullna
madár, ki fészkében hozzád bújna,
fű, könnyeid felfogója
kert illatozó virághajója,
föld, léted hordozója
sorsod irányító mindenhatója.

Lehettem volna
üde, színpompás hajnalod,
rád mosolygó őrző angyalod,
Napod, Holdad, csillagod
lehettem volna az Univerzumod,
adhattam volna mindezt neked,
lehettem volna a mindened.



Forrás: Poet.hu

2009. június 2., kedd

Jagos István - Csak láthassam


Ha sírsz,
veled sírok.
Ha nevetsz,
veled nevetek.
Ha élsz,
érted élek,
ha szeretsz
veled szeretek.
Mondd azt hogy nyár -
a napot lehozom neked.
Mondd azt hogy eső -
s a szivárványt megfestem neked.
Kívánj bármit,
eléd rakom.
Csak láthassam szemeidben
a fényt ahogy rám ragyog.


Forrás: Poet.hu

2009. június 1., hétfő

Ábránd


Szeretem a Holdat nézni,
s gyémántfényű csillagot.
Szeretnék egy csillag lenni,
s mindig Neked ragyogok!

Szeretem a tavaszt várni,
minden üde, harmatos.
Szeretnék a rózsád lenni,
s Neked leszek illatos!

Szeretem az esőt nézni,
mikor esik néhanap.
Szeretnék egy cseppje lenni,
érinthessem arcodat!

Szeretem a szemed nézni,
benne látom magamat.
Szeretnék egy tündér lenni,
s teljesítem álmodat!

Salamon


Forrás: Poet.hu
Hiba történt a modul működésében