2010. július 31., szombat

Nagy László - Fagyok jönnek



Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.

Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.

Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.

Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsípődön.


2010. július 18., vasárnap

Málna - Sírj velem esőt az őszbe!



Hát sikerült...

Falaim ledönteni
csak félreállni felejtettem el
és most dörög az ég is
- már csak mosolygok -
Vajon ő is rám szakad?
És Te?
Hol vagy?
Alattam, vagy felettem Istenem?
Vagy zuhantál velem?!
Itt sem hagytál el egészen...?

(akkor sírj velem
esőt az őszbe)




Forrás: Poet.hu

2010. július 15., csütörtök

Dóka György - Elvágyódás



Most ott lenni távol – valahol
ahol a Nap ragyog és a tengerár dalol
kéken, lilán és éj sötéten
súgva a szélnek: szabadon éltem
s szerettem is; -- de hamis volt mind az álom…
keresem smaragd partomat, de nem találom,
amit az ezüst hajnal ölel át
s fátylába takarva leli meg otthonát
kis szigetem; s ha követem szikrázó fényeit
a Napnak, mint egy sodródó kő az éveit
számolja itt: növény, állat, ember,
mit elnyel majd az Idő, mit elsirat a tenger.

Most úgy elpihenni együtt – valahol
hol hűs nyárfaliget suttog s fölénk hajol
és kis sikátort emelnek a levelekkel
zölden, kéken és más szivárványszínekkel
virágjaink; s a nyugalom áldása száll
fölénk, süket a Csend – csak az Idő zihál
utánunk s már megy is, csak tovább rohan…
itt hagy vagy elsodor oda hol álmok világa van
s hol szabadon éltünk
s szerettünk is, -- de hamis volt minden álmunk…
kerestük Szerelem-szigetünk, -- de sohasem találtuk.



Forrás: Poet.hu

2010. július 12., hétfő

Szilágyi Hajnalka - Most csak szeretlek (részlet)



Engedj közelebb magadhoz,
hadd kapaszkodjak világodba vissza,
fáradt vagyok, szememre nehezedik
a hajnal közeledése.
Távolodnak a falak.
Csak te maradsz, és én.
Szemedben a most örökkévalóság,
a jövő kifeszített tükörkép.

Köréd fekszem.
Te kifújod a levegőt,
én belélegzem,
ha én fújom ki,
te lélegzed be,
ha nem veszel levegőt,
megfulladok…

…és úgy roppanok szívedben össze,
mint űzött nyári fények,
Isten összecsukódó tenyerében





Nadányi Zoltán - Megálltam ma a télben...




Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz.

A holdba néztem éjjel,
de nem jött semmi fényjel,
hogy szeretsz.

A párnám sírva téptem,
nem súgta a sötétben,
hogy szeretsz.

Tudom már, kedves, hallod,
tudom, ha be se vallod,
nem szeretsz.




Reményik Sándor - Végrendelet





Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.












Radnóti Miklós - Naptár/Július



Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.

Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.



Bella István - Azért, mert








Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.











Szabó T. Anna - Leskelődők


Langyos ködbe balzsamozva
mint az őszi csillagok
néznek - titkon sejted őket
gyermekarcú angyalok.

Érthetetlen, hallhatatlan
csöndbe mártott dallamok 
ködbe burkolózva állig
láthatatlan angyalok.


2010. július 9., péntek

dreams-come-true - Mint...



nyílsz
csukódsz
mint a pillangó
szárnyai
jössz
eltűnsz
mint a bolondok
vágyai
könnyezel
nevetsz
mint a bohóc
a fényben
reszketsz
és izzol
mint láng
a decemberi éjben
hívnál
és küldenél
megtartanál
és elveszítenél

egy van
csak
ami örök:
szemedből
lelkembe égett
gyönyörű körök



2010. július 7., szerda

Széles Kinga - Lemenőben...



Szárad lelkén Nyár halála,
Még sem szürke palettája.
Ecsetjével vígan játszik,
Reggel dérrel parolázik.
Napsugárnak tüzes heve
Már a múlté, nincs ereje.
Szilaj csóva, szegény pára,
Porszem sem ül már hátára.
Bágyadt sugár, sápadozva,
Fáradtan dől ablakomra.
Tüzed s heved elvesztetted,
Szemem állja tekinteted.

Őszi Naphoz szóltam halkan,
Délutáni alkonyatban.


(Kicsikinga)



Forrás: Poet.hu

2010. július 6., kedd

Grigo Zoltán - Hiányzol



Nem te vagy ott kint, nem is én vagyok,
A szél zörgette meg az ablakot,
Idebent, most a gondolat,
Magányból épít tornyokat.

Azután kinéz az ablakon,
És vár téged, vár nagyon.

Itt állok magamban egyedül,
Eső áztatja kint a fákat,
Hiányod bekopog szívemen,
Néma csend üli meg a tájat.
Az esőcseppek csak peregnek,
Lefolynak lassan az ablakon,
Csak állok magamba merülve,
És a hiányod, fáj nagyon.
Az eső esik, egyre jobban,
Ázik a bokor, ázik a virág,
Csak nézem, és arra gondolok,
Milyen üres nélküled a világ.




Forrás: Poet.hu

2010. július 5., hétfő

Mardi Miriam - Nincs másom



Nincs másom kívüled -
ócska, tépett, foltozott álmodás -
talpam alatt "százezer út" göröngye,
mégis mind visszavezet hozzád.
Nyárból őszbe is csak feléd
s ha befurakszik kabátom alá a tél,
szívnek melege, mondd, leszel-e...
s leszek-e még...



Forrás: Poet.hu

2010. július 4., vasárnap

Dezső Márton - Jól csak a szívével lát



Sötét üres éj és csendje
fordul át a reggelekbe.
Merre vagy?

Rég megrontott ártatlanság
fehér bőrét savak marják.
El ne hagyj.

Hangafűben kicsi lábak
kígyók lágy neszére várnak.
Hercegek.

Tüzet rak és letört gallyak
helyén merednek a varjak.
Bennetek.

***

(2010.06.29 - 100 éve született Saint -Exupéry)




Forrás: Poet.hu

Kovács Daniela - Hiányzol...



A méz-sűrű éj ágyat vet szobánkban
kíváncsian néz az emberarcú hold
árnyékok bújnak komor ködruhába,
akárcsak szívem, mely gyötrődve dobog.

A vetkőző lomb barna bánatában
a járdán haladóknak búcsúzóul int,
levél-rejtette fájó panaszában
stigmaként őrzi a messze csengő kínt.

Hangtalan verssé változik a szavam
tusba mártott tollam csupa fájdalom
fáj a tájnak is, a liget sírva fakad,
és zokogok én is, mert hiányzol nagyon!

(Vörös Liliom)



Lesznai Anna - Tudom,hogy vagy...


Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.

Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.

Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.

Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.

És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.



2010. július 3., szombat

Tóth Árpád - Esti ének



A holdat nézd, fölül a háztetőre
S arany testét szikrázó gombolyagba
Görbítve mint bizarr kandúr, olyan ma,
Vén, kéjes, égi állat, éjek őre, -
Fáradt szegény, pihenni volna kedve:
Érzed? most rád néz s elszántan, vakon
Hozzád vetné magát az ablakon
S szelíd térdedhez kúszna törleszkedve.

S a félsötét szobában nézz körül -
Érzed? reszketnek a bús bútorok ma,
Rejtelmesen mind hozzád tántorogna
S mint halk, borús raj, körbe tömörül:
Öreg rabszolgák, zsibbadt, árva testek,
leomlanának s édes ujjaid
Lágy símitását kérni bújna mind,
Hogy érezzék zsongító, enyhe tested.

S nézd: ím az árnyban két szemem hogy ég,
Kebledre hajtom: két hű, régi ékszer,
Ó milliósok éve már - emlékszel? -
Égtek s fájtak - nem volt még föld se ég -
Simítsa őket is kezed hüs ujja:
Ó áldott gesztus, mellyel minden dolgok
Lététől létem csendesen eloldod
S a végtelenben ringatózom újra!


Radnóti Miklós - Hasonlatok



Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.



Kónya Gábor - ahol nem vagy



kemény voltam és konok - mint a zár,
ha rozsda ette: oldhatatlan
kopott bilincs, mit nyitni kedve nincs
ki titkokat vár - kinyitottál

állok most mint pőre példa: lehet,
hogy nem lehet - a messzeséget
föliszom - ahogy a tintát a rongy
akár éltet, akár eltemet

lakat alatt hét pecsét - megírt könyv,
vad regény s kétrét hajtott lapok
mintha benne minden üres lenne,
mert ahol nem vagy - ott nem vagyok

(SajnosNem)


2010. július 2., péntek

Sárhelyi Erika - A csend íze




Hallgat a vers.
Nem szól hozzám se rím, se
dallam, ritmust is csak a
szívem ver halkan,
épp csak, hogy tudjam: élek.
Finom a csönd, íze van.
Mint a csöppenő dinnyének.
Ritka pillanat, mikor
a lélek szinte kézzel fogható,
kevés a betű és méltatlan a szó,
tán még az idő is megállt,
oly’ szokatlanul néma a világ.
Ma hallgat a vers.
Vár, mint táj a hajnal
hasadtára, mikor az ég
éjsötét vásznára vöröslő
csíkot húz a virradat.
Vár, mint vihar előtt a madarak
puha fészkük ölén,
vár mint harmatcsepp a Napot,
éj az esthajnalcsillagot,
betű a papírt, éjfél a holnapot.
Vár akár földben a mag,
álmok mélyén az elfojtott gondolat.
S mint borban a zamat,
a szó tán megérik az
elsuhanó idővel.

(Netelka)



2010. július 1., csütörtök

Kormányos Sándor - Őszi szél



Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringatnak,
csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
könnyű fátylat az őszi szél.




Forrás: Poet.hu
Hiba történt a modul működésében