Bennem zümmögő méhek a veled,
s én mézillatú vadvirág vagyok,
könnyűség lengi be rétemet:
halk döngicsék a sóhajod.
Tarka pázsit szememnek szemed,
fűzöldben elnyúló napsugár,
esztelen űz, karodba kerget
a vágy: testemen fény-uszály.
(Sehonnan jöttem, hogy felidd
könnyeim - hajnalok könnyét,
én, a megszédült szelíd:
ezer út bennem összeért.)
***********
