Grigó Zoltán: Élsz bennem

Itt élsz bennem már nagyon régen,
amióta utamat futom,
őrizlek téged lent a mélyben,
hogy mikor jöttél már nem tudom.

Csak azt tudom, olyan vagy nekem
mintha örökké lettél volna,
azóta a szálló éveket,
nem méri szívemben az óra.

Tartasz engem, és én tartalak,
átfonjuk egymást mint kötelek,
viharban meghajló fák alatt
búvó, láthatatlan gyökerek.

Itt vagy az elmémben, véremben,
az elmúlt, és eljövő napban,
úgy élsz bennem és lélegzel,
ahogy a tégla a falban.

Olyan vagy mint fénylő csillagok,
a szemedben ragyog a világ,
szívemre minden nap úgy hajolsz,
mint templom csendjére az imák.

Nyakó Zita: Válasz

Kérdésedre egy válasz létezik,
s bár sosem mondom ki: szeretlek.
Nincs fény többé, s nincsenek színek,
ha nem látom kékjét a szemednek...
Mikor jössz, csak fogadlak kedvesen,
mint jó vendéget ahogyan szokás,
de várlak titokban oly nagyon nagyon...
még itt sem vagy, s már fáj a búcsúzás.
Kérdésedre egy válasz van csupán,
s az a válasz mindig titok marad.
Megtartlak szívemben legbelül,
téged... imádott titkomat...

Poet Forrás: Poet.hu