Csendre festelek,
betűkből kevert színek
rajzolják testedet,
hajad,szemed, ajkad ,
és amit nem lehet,
bőrödre érintést,
borzongó dűnék hadát,
szemedbe vágyfényt,
a szerelem aranyát.
A gondolat megremeg,
melléd festem magam,
mint ölelő víztükör,
melyben béke van,
olyan e kép, nincs fodor,
végtelenbe futó parttalan,
és mire csókot rajzolnék,
csak maszatol szavam.
Csendre festve
bámulom magunk,
neszek, zajok élednek
és semmivé porladunk,
semmivé, pont, mint az élet,
előbb én tűnök el,
az ölelés , majd diadalt ül
az enyészet.
Forrás: Poet
