2018. augusztus 5., vasárnap

Juhász Gábor: Halálosan




Halálosan... érzed?... halálosan...
Összes életünk és minden hullám átrohan
rajtam, míg a fövenyen fekszem.
A hínárt markolom. Már nem vagy mellettem,
csak selymes hajadnak fénylő szőkesége
lebeg a permetező hideg szürkeségbe`...
Aztán egyre hangosabban hallom a nevem,
a régit... az ittenit... felismerem
a hangod, oh, azt a szellősen lágyat,
amint szólítgat, "Jövök utánad!"
biztat, s én feltámaszkodom:
mögöttem sziklák, fent a zord orom,
ahonnan utoljára együtt kiáltottuk féktelen`,
s visszhangozta a part:... szerelmem... szerelmem...
mert ez volt a SZÓ, amivel megtörtük az átkot,
s hittük másnapra majd át fog
változni - s csak a miénk lesz a Minden...
Én Benned mindig hittem.
Akkor is: "Gyere, nézzünk a mélybe!"...

Most felnézek az ólmos égre,
s a vizes homokba írom neved...

hiszen most is hiszek Neked:
"Jövök utánad!"...

Sirályok sírnak felettem hangosan...

Halálosan... érzed?... halálosan!


*****

Schmidt Lívia: Csak érezd



Szeretlek... 
...csak így:
egyszerűen, tisztán...
nem kellenek a mázas,
mesterkélt szavak!
Szeretlek... 
csak csendben:
ne tudja a világ,
a harsány irigyek 
meg ne halljanak!
Szeretlek...
...csak úgy:
akár a vizet,
mely éltet és átjárja
minden sejtemet...
Szeretlek...
mint a levegőt,
mely egészen körülvesz:
érezni igen, de
látni nem lehet...
Szeretlek...
...csak úgy:
akár a Fényt,
mely teremtette lelkünk
és bennünk is ragyog...
Szeretlek...
...csak így:
egyszerűen, tisztán...
Érzed? ...csak érezd:
Szerelmes vagyok!

*****


Lesznai Anna: Tudom hogy vagy




Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.


Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.


Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.


Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.



És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.


******