2008. július 24., csütörtök

Arka - Mese a szerelmes Halálról

Ezt a történetet még akkor jegyeztem fel, amikor keleti utazásaim során elvetődtem Szamarkandba
is. Nem tudom, igaz-e, de a kedvenc teázóm öreg tulajdonosa, akitől sok másikkal együtt ezt is
hallottam, Allah szakállára esküdött, hogy a saját szemével látta, amint egy legény táncra hívta
a halált.Történt egyszer, - kezdte mondókáját az öreg - hogy élt Szamarkandban egy legény, akit Jázminnak hívtak. Szülei korán meghaltak, testvérei, rokonai pedig nem voltak. Nem maradt egyebe, csak egy öreg furulyája, melyet még a nagyapja hagyott rá. Szépen tudott rajta játszani. Amikor csak belefújt, az emberek megálltak siettükben, hogy hallgathassák gyönyörű muzsikáját. Nehéz élete volt Jázminnak. Éhesen feküdt és kelt a város piacán, az uzsorások pedig egyre csak zaklatták,
hogy teremtse elő a család adóságának még hiányzó részét. Mikor már nem bírta tovább ezt az
életet, úgy döntött, hogy a hegyekbe megy, és beáll az ott élő szegénylegények közé. Ebben az
időben sokat álmodott egy titokzatos leányról. Hosszú, sötét haja volt. Mindig fehér ruhát
viselt. Szemöldökei egyenesen húzódtak a szemei felett, melyek soha nem néztek sehová, de Jázmin érezte, hogy mindent látnak. Tudta, hogy ez a leány végtelenül idegen tőle, de mégis nagyon szerette volna megérinteni. Amikor társai kérésére esténként a tábortűznél furulyázott, rá gondolt, és a muzsikája ilyenkor volt a legszebb.A kádi emberei azonban hamarosan elfogták a legényeket, és Jázmint is az egyik legmélyebb
tömlöcbe zárták. A furulyájára gondolt, amelyet elvettek tőle, és megpróbálta felidézni a
titokzatos leány arcát is. Nem sikerült neki. Az elképzelt hangok nem az ő furulyájából szóltak,
a leány képe pedig még álmában sem tért vissza hozzá. Másnap kihirdették a kádi döntését.
Jázmint is halálra ítélték. A hóhér a piactéren várta a következő nap hajnalán. Senki sem örült
kivégzésének. Emlékeztek még dolgos szüleire, és hogy az uzsorások milyen kegyetlenül bántak el az akkor még nagyon fiatal fiúval. Amikor fellépett a vérpadra, szeme a felkelő Napra esett,
amelynek a sugara éppen elérte annak sarkát. Jázmin érezte, hogy kővé válik. Ott állt a leány,
talpig fehérbe öltözve. A szemei áthatolhatatlanok voltak. Már tudta, hogy ő a halál, aki most
rá vár, akit rajta kívül nem láthat senki.Ekkor alig hallhatóan megszólalt valahol egy furulya! Először lassan, majd egyre hangosabban. A katonák értetlenül keresték a furulyázó embert. Néhányan már tudták, hogy hiába. Ilyen szépen csak egy hangszer szólt egész Szamarkandban. Mikor Jázmin meghallotta a furulyája hangját, könny szökött szemébe. A leányra nézett, aki most szebb volt, mint valaha. Érezte, hogy soha többé nem akar elszakadni tőle. Legyen akár a halál is! Hirtelen táncolni kezdett, egyre közelebb a leány felé. A tömeg csak csodálta magányos mozdulatait. Ekkor a leány arcát hirtelen rózsás pír öntötte el. A feje lassan megmozdult, tekintetével Jázmin arcát kereste. Amikor a szemeik
összefonódtak, már nem a halál volt. Egy szerelmes leány mozdult meg, hogy viszonozza a neki
szóló táncot. A tömeg felkiáltott! A táncoló Jázmin körül lassan egy gyönyörű leány alakja
bontakozott ki. Mozdulataik szépségét nem lehet leírni. Igy nem táncolt még ember Allah
országában. A leány hirtelen megállt. Tudta, hogy emberré vált, ezért most neki is meg kell
halnia. Mikor a hóhér bárdja másodszor is lesújtott, hatalmas szélvihar támadt. A sivatag
felkavart homokja mindent elborított. A szél elragadta a leány és Jázmin testét is.Ekkortól mondják Szamarkandban, ha erősen fúj a szél, hogy Jázmin biztos megint táncra hívta a
halált.Én azonban tudok még valamit - hajolt közelebb az öreg, hogy senki se hallja. Jázmin és a leány nem haltak meg. A sivatagban ébredtek fel. Azóta is ott táncolnak, és már soha többé nem engedik el egymás kezét.A következő héten tovább utaztam Karaganda felé, de ezt a történetet azóta sem tudom elfelejteni.
(Arka)

Nincsenek megjegyzések:

Hiba történt a modul működésében