Csípős még a reggel. Csupasz faágakon
- a tél megfagyott könnye -, zúzmara ragyog,
míg ott fent, tavaszról álmodnak vágyódva,
égboltra száműzött, didergő csillagok.
Eltévedt vándornak, bolyongó hajósnak
fényévnyi távolból mutatják az utat.
Sosem fárad fényük, és ha mégis, hulló
csillag-sorsuk is csak földi példát mutat.
Fényetek jelkép lett, hullásotok csoda...
Tavaszt váró hittel bélelt e kaloda.
Csapda ez, csillagtárs, ahogy jön, elszalad,
emberlét, csillagsors rövidke tavasza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése