A táj ablakból, mint téli tárlat,
fekete fehér, hóruhás ágak,
sápatag fények vetette árnyak,
csendesen hulló hópihe szárnyak.
A hó lassan elfed múltat, vágyat,
elfed titkot, vélt bűnt, hamis vádat,
miként szemben a didergő fákat,
már minden fehér, a hideg áthat.
A képek bennem színessé válnak,
hírét hozzák egy jövendő nyárnak,
szívemben van, csak az idő várat.
A sok színes kép, varázsos tárlat,
úgy andalít, mint pohárnyi párlat,
a magány bennem bandukol; várlak.
fekete fehér, hóruhás ágak,
sápatag fények vetette árnyak,
csendesen hulló hópihe szárnyak.
A hó lassan elfed múltat, vágyat,
elfed titkot, vélt bűnt, hamis vádat,
miként szemben a didergő fákat,
már minden fehér, a hideg áthat.
A képek bennem színessé válnak,
hírét hozzák egy jövendő nyárnak,
szívemben van, csak az idő várat.
A sok színes kép, varázsos tárlat,
úgy andalít, mint pohárnyi párlat,
a magány bennem bandukol; várlak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése