Tiszai P. Imre: nevetésed őrzik az öreg fák

én csak vendég voltam itt a földön, mégis mindent láttam
mert egyetlen-egy fénysugárban a mindenség benne van,
meztelen talpam alatt az összes út végtelenbe futott,
néhány megfáradt lépéssel bejártam a nagyvilágot,
egyetlen csókomban égett ezer nő ajka a számon,
testük egyetlen ölelésben itt volt a tűz-ágyamon,
egyetlen sikolyban bejártuk a mennyeknek országát,
egy végtelen ölelésben éltük lángoló testünk vágyát,
izzadt bőrünkön fénylett fel az utolsó pillanat,
megfáradt kézzel simítottuk egymásra az álmokat
aztán még pörgött a film tovább, szerelmet varázsoltunk,
és ha felébredtünk - létezésünkbe egymást álmodtuk
csak vendég voltam itt a földön mégis minden bennem él,
pillanatokban éltem, az időt ellopták, jön a tél,
egy újabb karácsony, harangszó simul a havas tájra,
öltözz fel jól -féltelek- és majd sétálj ki ott a parkba
                                    hol nevetésed őrzik az öreg fák

Forrás: Poet.hu