Grigo Zoltán: Végtelen

Feküdtem magamban este a réten,
körülöttem már álmodtak a füvek,
mint szentjánosbogarak fent az égen,
kigyúltak parányi lángoló tüzek,
elkezdett felém ballagni az erdő,
a fülembe titkokat súgott az éj,
a szelíden kanyargó folyó felől,
esőillatot hordott hátán a szél,
megállt az idő, már nem rohant tovább,
egy pillanatra behunytam a szemem,
a csillagok meg csak nézték tétován,
ahogy magához emel a végtelen.

Forrás: Poet.hu