mozdulszhajadra hull hol innen, hol onnan a fény,
röppen oldalra, alá, most szelíd patak
simul tenyérmederben, most meg játszin szétterül,
vállaidon máris hullámot vet,
s a két karodon zuhan alá aranyló-sötét áradatban,
mint sok ideje magadban hordott
s váratlan kiszakadt költemény
szépség…
szinte hallani a könnyű suhanást
ahogy téged mesél a csendnek
az eltelt napodat, a mosolyod, a megélt életed
susogja áradva bő zuhatagokban
- mozdulataidra írt szenvedélyes tánc -
beborít engem is emitt,
bódulok tőled és nem tudom,
velem mi van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése