Hegedűs Gábor: Állok a parton...

Állok a parton, nézem a nagy folyót

a víz partot mos - az időm egyre fogy

mint az apró hullámok, ha homokra érnek

bár nem lehet, de feledném az egészet.

A part, mint ósdi megkövült képzelet

csiga, kagyló mészváz, homok mi betemet

ártérben néhány fa, emlékeim fája

sárgul már a levél, itt-ott száraz az ága.

Csendes a folyó. Itt nincs apály, dagály

olykor talán kiönt, vagy a sodrába ránt

vagy simogat, mintha gyermekem lenne

néha fuldoklom, ha elmerülök benne...

Sorsom folyója, most még a partján állok

a mát csodálom. Holnapról nem meditálok.

Poet.hu

Németh Zoltán: Lebegés

Olykor az ember,

  fel sem fogja mit jelent

  a föld felett járni,

  és megölelni a végtelent,

  szívet karcolni a homokba,

  hallgatni a víz zaját,

  nézni: a kis hullám

  a kő fölött hogy zúg át,

  búzavirágot szedni

  miközben a nap ragyog,

  csak az érzésnek élni,

  hogy te vagy, s én vagyok,

  sárkányt reptetni,

  hallgatni gyerek kacajt,

  szeretve lenni,

  s csak néha érinteni talajt,

  hinni benne,

  hogy minden közös nap égi jel,

  és nem létezik perc,

  mikor nem leszek,

  ...s nem leszel.

Poet.hu

Farkas (Juhász) Gábor: Kristály

Kereslek, egyre csak kereslek,

kiáltnék Érted az egeknek,

ám az egek most morcosak,

könnyeket gyűjtenek, jó sokat,

zsákjukból szórják a hideget,

megfagyasztják a szívemet,

kis testét felkapja nagy huzat,

s lesz égi párnákon áldozat.

(Juhász Gábor)

Forrás: Poet.hu

Janus: Csendre festelek

Csendre festelek,

betűkből kevert színek

rajzolják testedet,

hajad,szemed, ajkad ,

és amit nem lehet,

bőrödre érintést,

borzongó dűnék hadát,

szemedbe vágyfényt,

a szerelem aranyát.

 

A gondolat megremeg,

 melléd festem magam,

mint ölelő víztükör,

melyben béke van,

olyan e kép, nincs fodor,

végtelenbe futó parttalan,

és mire csókot rajzolnék,

csak maszatol szavam.

 

Csendre festve

bámulom magunk,

neszek, zajok élednek

és semmivé porladunk,

semmivé, pont, mint az élet,

előbb én tűnök el,

az ölelés , majd diadalt ül

az enyészet.

Forrás: Poet

Bíbor Kata: Tele van zenével

Ha így nézel,
a pupilláim szív alakúak lesznek,
úgy sem férne bele egy szóba,
ahogy magamba szeretlek,
és hely sincs monológra
ajkaink között,
varázsodba veszel:
te bájolsz, én bűvölök.

Visszatartja lélegzetét az idő,
fogaskerekei megállnak,
annyira vicces, a fény felnevet
meghökkentve a porcicákat,
nekem sem közömbös,
árnyék az árnyékkal táncol,
bőröd tele van zenével,
mikor lelkemben csónakázol.

Forrás: Poet.hu 

Liwet: Cseresznyevirágszerelem

Alkonyodik, ébred a csend, udvarában hallgat a szív.
Naplemente nyugalma rend, esteledve pihenni hív.
Megérint az édes sejtés, megdöbbentőn szép a világ,
a kert este csupa rejtély, nyílik a cseresznyevirág.

Hűvös, csillagos éjszakák, de fényesedik a nappal,
hófehér cseresznyevirág, lobban a kertben a hajnal.
Elsimít mindent az élet, már nincs semmi, amit szánok,
érzem a világom ébred, de szelídebbek a táncok.

Nyílik a cseresznyevirág, úgy fehérlik talpig díszben,
jöjj el hozzám varázsvilág, elvesznék a Férfiszívben.
Eltűnnék úgy, mint a kámfor, mégis jól tudnám, hol vagyok,
a szíve sarkában mámor, rőt fénnyel, mint a csillagok.

Forrás: poet.hu

*****

Pilinszky János: Itt és most

 

 

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.




******