Hegedűs Gábor: Állok a parton...

Állok a parton, nézem a nagy folyót

a víz partot mos - az időm egyre fogy

mint az apró hullámok, ha homokra érnek

bár nem lehet, de feledném az egészet.

A part, mint ósdi megkövült képzelet

csiga, kagyló mészváz, homok mi betemet

ártérben néhány fa, emlékeim fája

sárgul már a levél, itt-ott száraz az ága.

Csendes a folyó. Itt nincs apály, dagály

olykor talán kiönt, vagy a sodrába ránt

vagy simogat, mintha gyermekem lenne

néha fuldoklom, ha elmerülök benne...

Sorsom folyója, most még a partján állok

a mát csodálom. Holnapról nem meditálok.

Poet.hu

Németh Zoltán: Lebegés

Olykor az ember,

  fel sem fogja mit jelent

  a föld felett járni,

  és megölelni a végtelent,

  szívet karcolni a homokba,

  hallgatni a víz zaját,

  nézni: a kis hullám

  a kő fölött hogy zúg át,

  búzavirágot szedni

  miközben a nap ragyog,

  csak az érzésnek élni,

  hogy te vagy, s én vagyok,

  sárkányt reptetni,

  hallgatni gyerek kacajt,

  szeretve lenni,

  s csak néha érinteni talajt,

  hinni benne,

  hogy minden közös nap égi jel,

  és nem létezik perc,

  mikor nem leszek,

  ...s nem leszel.

Poet.hu

Farkas (Juhász) Gábor: Kristály

Kereslek, egyre csak kereslek,

kiáltnék Érted az egeknek,

ám az egek most morcosak,

könnyeket gyűjtenek, jó sokat,

zsákjukból szórják a hideget,

megfagyasztják a szívemet,

kis testét felkapja nagy huzat,

s lesz égi párnákon áldozat.

(Juhász Gábor)

Forrás: Poet.hu