Budai Zolka - Sírodnál

Gyertyával büntetlek ma este is,
mert haragszom még, hogy nem volt tovább.
Miért vagy a felelőtlenekkel?
Te miért voltál nálam ostobább?

Gyertyával büntetlek, hideg, márvány
szélvédődön ez a piros csomag
s minden éjjel újra gyújtom hibád,
ha a nappal csöndben eloltogat.

Gyertyával büntetlek s ne kérdezd meg,
hogy döntésedben megint mi rossz van...
Nem itt kellene parkolnod, állnod,
ebben a sötét s néma tilosban.

Forrás: Poet.hu

TiTi - Csillagok ha fájnak

Csillagok ha fájnak
ne szólj.
Érzem. Látom.
Tudom.
Életre kel a bánat
porba dönt
kezet csomóra köt
szív köré satut barkácsol
s te dadogva dacolsz a mával
remélve-bízva, ez csak egy fátyol
lidérces álmon, mi uralkodik
ezer vágyon
életen
elmúláson




Forrás: AMF

Gál János - Mindenhol

Szeress, ha lelkedben lakok
S rezdülnek éjjel a csillagok
Ha fáznak az újabb hajnalok;
Úgyis, ha magányod én vagyok

Szeress, ha világod itthagyott,
Ha eljönnek érted az angyalok.
Szeress, ha én is meghalok;
Mert a nemlétben is ott vagyok!

Forrás: Poet.hu

dreams-come-true - Hajnal...

a nap
vagy a szél
melyik
mi szebben
mesél?
a szemedbe
könnyes
csillogást hozó
vagy a lágyan
hullámzó
nyáresti szó?
vágyod-e érintésük
vonz még az élet?
tudod,hogy mindkettő
Miattad ébred?

Hajnal Anna - Ma

Ez a ma a béke napja volt
s a málnaízű csendé,
a nap ma egész nap sütött
s az est most hűvös szentély.

Szívem ma csak a magamé,
s egyedül lenni legszebb,
pilláim alvó sásain
elálmosul a könnycsepp.

Pápay Zsolt - tavasz

ha annyira fáj
hogy már nem is érzem
az hideg elmúlás?
sima halál:
egyszerű nincs megbocsátás
ezer éven keresztül
hordozom amit
akkor ott nem mondtam el
csak sírodon virágaim
halmaza visel
ostoba konok fejem
mindennap falba verem
nincs nap nem kel fel
hiába térdepel
mindenem odaadnám
ébredj fel tavasz súgd újra
...

- létezem-

Forrás: Poet.hu

gyémánt - Hallom-e még

Máshol, ha van valahol máshol,
csend lehet csak,
és nyugalom,
nincs bánatos virág,
nem mond imát az est,
s nem éri fény ránc-kövezte arcom.

A másholban, körös-körül
pislákoló lánggal
már gyertya sem ég,
ősszel
sem koppannak lehulló gesztenyék,
szivárvány sincs
meg vígan csörgedező patak,
hallom-e még hangod, ha lenyugszik a nap?

Károlyfi Zsófia - Szép ringatásunk

Nézlek, peregnek múltunk percei
Lelkedbe lépek
Lelkembe lépsz
S míg az idő madárrá tollászkodik
Öleljük egymás életét.

Nézünk, behunyt pilláink képei
Testünket várja
Testünkre vár
S amíg érintésünk beszélni tanít
Mosollyá némul a száj.

Nézel, terved már jövőnk percei
Szívedbe látok
Szívembe látsz
S amíg múltunk csókokból építkezik
Ma elringat, miénk e` tánc.

(B. Péternek)

Forrás: Poet.hu

Derzsi Pál - Amikor látsz

Mottó: "ha nem lennél:
élettelen lenne szívem egészen,
s a hajnal harmatot könnyezne végleg...
Én így SZERETLEK téged!!!"
(Leona: Érted élek)

Amikor látsz,
szívedet madarak hussanása simogatja,
s hiszed, nem, de énekelek akkor,
borostyán-tavaszban izzik fel ezernyi
ránc a boldog földeken,
hangomon szólal a szél
s a pirospozsgás hajnal is
belőlem hajol rád, kedvesem...
Csak én vagyok,
az éj karoló sötétjét hangolom át éppen:
reggelre harmatot kacag a fű, a nyárfás
áztat mámoros ébredésben.

Forrás: Poet.hu

Engler Attila - Megszállt az ihlet

Nyitva felejtett ablakon
berepült a világ.
Reptét piheni karomon
egy piciny virág.

Teregeti színes szárnyát
életét játssza.
Megfesti természet vásznát
a lepke tánca.

Levegőt is halkan veszek
gondolat vagyok
és megmozdulni sem merek
hajlékot adok.

Vitorlát bont a pillangó
felemelkedik
és kék tengeren a hajó
a szélben úszik.

Puha csendben tova lebben
mint a lehelet.
Nem tudom leírni szebben
elszállt az ihlet.

Forrás: Poet.hu

Kormányos Sándor - Őrizlek még...

Őrizlek még
mint őszi fák
őrzik levelük
sóhaját
úgy mint a csend
a némaság
őrzi vágyaink
dallamát.

Forrás: Poet.hu

Grigo Zoltán - Hallgatunk

Mellénk csorog puhán az este,
Ablakunkat zörgeti a szél,
Ernyed már karomban a tested,
Lassabban száguld bennünk a vér.

Sóhajok ringanak ajkadon,
Átsuhannak halkan a szobán,
A testünkre némán ráhajol,
És csendet szitál a félhomály.

Simul a vállad, vállam mellett,
A szemem, szemedet őrzi már,
Ránk fonódik a nyári este,
És hallgatunk mint az őszi fák.


Forrás: Poet.hu

Fodor Ákos - Egy Pilinszky-dallam

Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!

Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
— nem része az egésznek.

Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.

Radnóti Miklós - Éjszaka

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon,
csönd van a házban, az éber egér sem kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Szilva Kaputikján - Elment...

De egész lényem tudja, érzi:
nem válunk el mi sohasem.
Életem életed kíséri,
minden utad keresztezem.
Ösvényed lettem és a házad,
mindenütt én töltelek el:
lelkemtől túlcsordulva másnak
nem jut már benned semmi hely.
Nézz ezer szembe: benne látod
az én örök szemeimet.
Nélkülem üres a világod:
én vagyok az Egyetlenegy.
Bárki nő szól hozzád, a hang csak
hangomat idézi neked.
Kerted lombjával simogatlak,
s mint fenti, éjféli szemek,
nézlek, ha, késve, hazaérsz, és
emlékeiddé változom:
szobádban cigarettafüstté,
csillagfénnyé az ablakon.
Ezer kilométerről elérlek,
szívem a szívedhez kötöm.
Szellőként az ablakba csallak.
Kicsuksz? Viharként betöröm:
az bátran a házadba röppen,
minden napod forgószele:
papírjaid összekuszálom,
s tán az életed is vele...

Ne merj feledni sohase!

Akit már nem szeretnek

Rossz annak, akit már nem szeretnek
Aki már nem hiányzik valakinek
Akit már nem hívnak
Akit már nem keresnek
Aki csak áll egy kimondott szó után
Aki csak néz, s messze látja tán
Ami volt

Rossz annak, akit már nem szeretnek
S talán jó neked, mert én nagyon szeretlek
S nekem, nekem már nincs semmim…

/M.Á/

Dóka György - Fák, rétek súgjátok...

Óh, ti kedves éltető erők:
levegő, föld, víz – itt vagyok!
Betakarnak a bársonyos éjszakák
s beszőkítő sugarú
hideg nappalok.

Óh, régi társaim, akikkel együtt
játszottam én – magam vagyok.
Ti mentsetek, még mentsetek meg engem,
mert lefojtanak dolgos,
vad hétköznapok.

Kitörni nem tudok. Hull rám az eső.
Belesüppedek a sárba...
átgázol roppant súlyával az Idő
rajtam; -- fák, rétek súgjátok:
“Semmi sincs hiába.”

Ezüst hegyem s álmom féloldalra dől,
lassan földet súrolja mind.
Feléled a szelíd nyugalom bennem,
Régi emléked ma még
vissza-visszaint.

S én elhiszem. Oly szép lenne hinni még...
fájdalomborús a lélek,
hogy földhöz kötöznek vak mélabús
áthághatatlan vágyak
s vad szenvedélyek.

(Dóka György)

Forrás: Poet.hu

Őri István - Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.
Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki' van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.
Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -
Az álmokban így van mind' -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!

Illyés Gyula - Egymásra lelt

Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem!

De kint és fönt maradunk egyre
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív s a szív.

Pálinkás Imre - Felsejlik ölelésed

Elfolyik a végtelen melletted
csak gondolatom
fon rád szerelmet.

Szavad még bennem
rezdül,
de nélküled
tépkedem a távollét
lassú pillanatait.

Értelmet keresek a semmiben
és a fájón fagyott időben
felsejlik testemen ölelésed.

(ermi-enigma)


Forrás: Poet.hu

Papp Für János - fűszer

a csésze alján kortynyi tea
(-nem, nem kérek több mézet)
édességed épp elég
frissen sült kifliben
olvadozik a reggel
lámpa már nem kell
fűszer illatú ébredés
ily törékenynek
még senkit nem láttam
vékony kristálypohárba
öntöd az indulást
kulcsot illesztesz a zárba
reggel jön dél majd délután

Forrás: Poet.hu

Tóthárpád Ferenc - Ketten

Már messze vagy, mikor megérkezel,*
E furcsa távolság, mi mégis összeköt.
Nem látható, de érthető a jel,

Mi elvehet majd tőlem: csak a sárga rög!
Sosem voltál, sosem lehetsz enyém,
Lélek-tulajdonost nem ismer az örök.

Elég, ha néha biccentesz felém,
Tekinteted tekintetemben megpihen,
S mosolyba rezzensz arcod szegletén.

Elég, ha tudhatom, hogy vagy s leszel velem,
Amíg a reggel pírja simogat…
A bűnös földi létben elterpeszkedem,

S hogyan tovább? Örök titok marad.


* Töredék Baranyi Ferenc Staccato c. művéből.

Akasa - Mégis szép volt

Mégis szép volt,
hanyatt dőlni a Csendbe,
végignézni jégszemekkel
nem illek én a Rendbe.

Mégis szép volt
ez az üres,
átkozott kutya élet.
Óvni az Álmot
s a Vágyat,
e két szent Törmeléket.

Mégis szép volt,
-szűköl szívemben az állat,
mert ha Téged láttalak Kedves,

nem ült szememre a Bánat

Derzsi Pál - BABÓ

Mottó:

"kívánlak édes szerelemnek, társnak,
szeretkezésnek, támogatásnak,
életnek, mivé életem tetted,
boldog sírásnak, növő vetésnek,
táncnak, éneknek, felordításnak,
szeretlek, szeretlek, egyre csak várlak,
egyszer ha napunk zenithez érhet,
akkor is ott leszek, örökre véled."
(Középkori(ú?) költő verse a XXI. századból.) :)

SZERETLEK MA, HOLNAP, MINDIG
SZERETLEK NEM CSAK AZ ELSŐ HÍDIG
LÉT-UTCASARKOK NEM SZABJÁK VÉGÉT
ANNAK MI BENNÜNK ENNYIRE ÉL, ÉG
VILÁGNAK VÉGE-HOSSZA HA VOLNA
SZERELMÜNK MESSZE-TÚLRA HAJOLNA
LOBOGNA LOBONCOS TAVASZI ÉGEN
ZSIBONGNA NYÁRI REKKENŐSÉGBEN,
ŐSZ HOZNÁ RÁ AZ ÁLDÁST: A GYERMEK
ÍGÉRET LENNE, S MÁSZNÁ A KERTET
CSEPP-CSEPEREDNE ANNYIT NEVETNE
REÁNK KACAGNÁ: FORDÍTVA VETTE
INGÉT A BOLYHOS DÉLUTÁNBAN
BABÓM! A TÉLLEL MI LETT? NINCS NÁLAM!







Forrás: Poet.hu