A tél suttogó halk hava
a holtak utolsó szava,
félig kimondott elhaló
jéggé virágzott szó a hó.
Amit a holt hiába szólt,
a némaság a szélbe szórt,
s mit nem mondhattak soha el,
hull a sóhaj, némán lep el,
arcomon olvad, ajkamon,
szemem veri, a homlokom:
"Szeretlek! Légy hű! Ne feledj!
Élni még! -Szorítsd kezemet!
Még ne! - Még élni akarok!
Csókolj, élek, ha akarod!
Még! Még! Csókolj! Adj levegőt!
Felezd velem a Te időd!
Oszd ketté - add most a felét!
Mit ér majd, ha csak a tiéd!"
Barátok , most biztassatok.
Oxigént ad egy szavatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése