Nem te vagy ott kint, nem is én vagyok,
A szél zörgette meg az ablakot,
Idebent, most a gondolat,
Magányból épít tornyokat.
Azután kinéz az ablakon,
És vár téged, vár nagyon.
Itt állok magamban egyedül,
Eső áztatja kint a fákat,
Hiányod bekopog szívemen,
Néma csend üli meg a tájat.
Az esőcseppek csak peregnek,
Lefolynak lassan az ablakon,
Csak állok magamba merülve,
És a hiányod, fáj nagyon.
Az eső esik, egyre jobban,
Ázik a bokor, ázik a virág,
Csak nézem, és arra gondolok,
Milyen üres nélküled a világ.
Forrás: Poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése