2009. március 15., vasárnap

Mécs László - Egy hullám elsimult


Fekete Óceán fekete tömbjéből,
örökös nemlétnek örökös csöndjéből,
fehérke, gyereknyi habocska született,
fényt szopott, éjt szopott, nem tartott szünetet,
nyögdécselt, gagyogott, ragyogott, nevetett,
rózsaszín reggelen rózsaszín testecske
bukfencet hányt mint ügyetlen kis kecske,
lába nőtt: száguldott mint a vad kamaszok,
hangja nőtt: kurjantott, énekelt, panaszolt,
vágya nőtt: külön-vált külön-lényt lázadott,
perc alatt átélni kívánt egy századot,
ezernyi színt játszott e nem-rég tintafolt,
csókhimnuszt zenélő tündéri hinta volt,
gyöngykagylót ringatott, álmokat ringatott,
karja nőtt: ölelőn egekig csapkodott,
csókolni vágyott egy csodaszép csillagot,
Naptól is csillogott, Holdtól is csillogott,
kacagott, jajgatott, tajtékzott, torzonborz
viharban szíveket ringatott, borzongott:
fagyott és zuhant és külön-vált énjébül
illantak álmok és színek, és legvégül
színtelen-ájultan, álmatlan-álmosan,
nesztelen, ahogy egy halk árnyék átoson,
e negyvennyolc évnyi, vagy csak pár percnyi Múlt
fekete Óceán fekete tömbjébe
örökös hallgatás örökös csöndjébe
visszatért hallgatni. Egy hullám elsimult.

Photobucket

Nincsenek megjegyzések:

Hiba történt a modul működésében