Húr nélküli lantot penget a képzelet:
a Tél-tündér váratlan érkezett
halvány kezével végigsimít a tájon
- zúzmara-álom -
apró, didergő jégcsapok csengetnek
kristály-dallamot, és egyre
halkuló dalát dúdolja jég-virág:
tavaszról mesél, mielőtt aludni tér...
a víz színét szivárványszínű
jég borítja már, dermedt a csend
csodára vár - egy hópehely puhán
arcomra hull, azután még egy, s
hangtalanul, lábujjhegyen közelít
oson a Tél - a tájra köd borul -
s egymásba olvadó színek
helyén most minden
szikrázó fehér...
Forrás: Poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése