Mint mikor felhő takarja el a napot,
S a szürke ég alatt, mint kőszikla vagyok
Magamban, magányosan, dacolva éggel,
Földdel, gondokkal, vágyakkal, szürkeséggel,
S lábaim előtt egy vak tavon, feketén
Siklanak lomha bús hullámok tetején
Szótlan vadkacsái a lúdbőrző tónak,
És visszhangja van minden magányos szónak...
***
És mint mikor a nap aranysugarai
Ütnek lyukat átok-felhőn, és dalai
Szólnak vidáman szálló madárrajoknak.
És mélykék hullám csapódik zöld partoknak,
És ahogy szellő fújja tova a habot
Minden apró cseppben ott látom a napot.
És a nap szemében egy másik világot:
Eget, földet, vágyakat... és boldogságot.
/Arnodre/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése