tudjátok, milyen az: zsivaj és dal közt
űri sötétre, pokolra látni,
mocsármély magányban megfeszülve
egyre csak egyre vágyni, s akárki
beléd tarolhat, s te élve érzed,
miként fogy lassan a meggajdult élet?
a gyertyák sercegve csonkra égnek,
s loboghatnak az asztali csendben,
üres az este, remény oson csak
huncut, erős, jövőnket nyitó ez,
de hiányodat ma nem oltja semmi,
semmi a szó, mihez nem simul lelked,
sötét a tér, és nincs hova lépnem,
csak messze lobbanó lámpafényen,
fényvágta útján hív a szerelmed,
csillag-szövétnek éji világban,
remény-telem vagy, én havaddá váltam.
űri sötétre, pokolra látni,mocsármély magányban megfeszülve
egyre csak egyre vágyni, s akárki
beléd tarolhat, s te élve érzed,
miként fogy lassan a meggajdult élet?
a gyertyák sercegve csonkra égnek,
s loboghatnak az asztali csendben,
üres az este, remény oson csak
huncut, erős, jövőnket nyitó ez,
de hiányodat ma nem oltja semmi,
semmi a szó, mihez nem simul lelked,
sötét a tér, és nincs hova lépnem,
csak messze lobbanó lámpafényen,
fényvágta útján hív a szerelmed,
csillag-szövétnek éji világban,
remény-telem vagy, én havaddá váltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése