sűrűsödik a sötétség
mélyen alszik a szél
a néma csöndet faggatom:
- hol a Végtelen? -
emlékek halkan énekelnek
csönd lehunyja szemét
de pilláin át is látom
némán sír a válaszon ...
ma éjjel könnyeznek a felhők
helyettem
csöndben mosnak el mindent
egy emlék marad
lent
kopott pad alatt
elbújva
mint egyetlen szerelem
megadva magát
erőtlen fekszik a rémület
kietlen tájon
apró kezeimmel
az Esőistenhez imádkozom…
vérszínű vágy
menny párkányára száll
hol néma virág nyílik a temetőben
és meztelen lelkek
sírva ölelkeznek
csendesebb szerelmük a sírnál
mélyebb a tengernél
felettük
Isten is lehunyja fáradt szemét…
Forrás: Poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése