Valecsik Ákos - Akkor majd...vagy még akkor sem

Mikor majd elfárad az út a talpam alatt
s a nap is rám izzadta minden melegét.
Mikor az éj sötétje csak, mi velem maradt
s az összetört álmokon bukdácsoló lét.

Mikor a csillagok már csak árnyékot vetnek
és szárazságot hoz a tavaszi eső.
Mikor kidobják magukból a virágot a kertek
és elmúlást sírnak az örökzöld fenyők.

Mikor meghalnak azok, kik újjászületnek
és ismeretlen szó lesz már csak a remény.
Akkor majd kimondom-talán- már nem szeretlek,
de addig hiányzol, s az érzés az enyém.

/Khaos/

Forrás: Poet.hu

Inger Hagerup - Én megíratlan vers vagyok

Én megíratlan vers vagyok.
Levél, hamvába hamvadott.

Ösvény, hol senki lépte jár,
hang, mely dallamra nem talál.

Vagyok, kit néma mond: ima,
világra nem-jött nő fia,

egy húr, kit ujj még nem fogott,
én meggyújtatlan tűz vagyok.

Ébressz! Emelj! Adj szárnyakat,
legyek testetlen gondolat!

Csak csönd e kérés válasza.
Én az vagyok, ki nincs soha.

Dóka György - Nyári álmok

Fénytől-fényig ég a Nyár
s kibomlott hajjal
száll s táncol
minden fénysugár –
egy távoli zivatarral
köszön a szürke Ég neki
s meglengeti
felhői szőnyegét,
esőket sír
s megöntözi
a Tó békés felszínét.

S a Tó alatt:
ezüst halat
ringat a habos álom;
az álmokat
egy pillanat
alatt széthinti a világon
az Éj, hogyha lecsap
rájuk –
ideges zavart kever
közöttük s
szétzilálja őket,
mind
szétszórva hever.

A múltba süpped mindegyik
csak int nekik
a holnap --
nem látjuk őket soha már...
az Idő partjára
csapódnak.

S eltűnnek majd a Semmiben
mint a Nyár
ha már
az őszi szél dalol
köröttünk
s elpihen mind
távol – valahol.

Forrás: Poet.hu

Kormányos Sándor - Nem dúdolhatok...

Dallamtalan csönd botorkál
bennem, napra nap
visszhangzik a némaság, ha
megszólítalak.
Hangok nélkül súgja vissza
amit már tudok,
dal voltál, s én többé soha
nem dúdolhatok...

Forrás: Poet.hu

Szabó Lőrinc - Neved

Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életem
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő közegeddé, nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba,tüdőmbe, hogy
már majdnem Te vagy, amit beszívok,
már majdnem Te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka, te, vagy nála édesebb.

Grigo Zoltán - Elmentél

Amikor kopott tűzfalakról
a városba csorgott a reggel,
még láttam magányos alakod,
fának dőlve, leszegett fejjel
álltál bérházak árnyékában,
csendet szőtt köréd a félhomály
és feletted a csupasz ágak
fontak a fejedre koronát.

Nyitogatta már markát a tél,
jégcsap könnyezett az ereszen,
lábad körül az olvadt hólé
tócsákat rajzolt a köveken,
te visszanéztél rám belőle,
olyan szomorú volt a szemed,
álltál magányosan előttem,
nem volt, ki megfogja a kezed.

Akartam valamit mondani,
de a hangom elvitte a szél,
te szomorúan kezdtél ballagni
egyedül a pályaudvar felé,
még egy kirakat üvegében
láttam megcsillanni a szemed,
engem néztél fakó tükrében,
ahogy búcsút int feléd kezem.

Nem jöttél a városba többé,
most a lábnyomodban lépkedek
és teli könnyezted hóvirággal
nekem a szendergő réteket.

Forrás: Poet.hu

Széles Kinga - Csak úgy

Elvesztem...
Ha Te találsz meg, ne adj vissza...
Tiéd...
Vagyok...

***

Poros könyv, egy üres polcon...
Üres könyv, egy poros polcon...
Szerelem volt egykor...
Örök...

***

Sorsomat az Élet írja...
Öt vonalas kottalapra...
Én leszek, ki eljátszhatja...

***

Sorsomat az Élet írta...
Öt vonalas kottalapra...
Én voltam, ki eljátszotta...

/kicsikinga/

Forrás: Poet.hu

Szilágyi Domokos - Titok

A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját ki nem nyitod.

A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.

De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.

Grigo Zoltán - Utolsó ölelés

Látod Kedves? Kertek alatt
Szendergő bokrok tövére
Hogy hajlik rá csendben a nap,
Hogy fon koronát föléje?
Narancsvörös fénynyalábbal
Még öleli, körbefonja,
Egy utolsó lángolással
Sugarait belé oltja.

Én téged hogy öleljelek,
Ha tán utolsó akarat
A feléd kitárt kezekben,
Hogy téged átkaroljanak.
Még mielőtt lemegy a nap,
Én téged hogy öleljelek,
Mint a réteket lágy patak,
Vagy fákat a langyos szelek?

Szívemben szunnyadó parázs,
Hordom magamba temetve,
És még nem tört meg a varázs,
Még égnek fények szememben,

Akkor miért így öleljelek?

Leszek én tomboló vihar,
Leszek száguldó fergeteg,
Feléd rohanó vad szilaj
Gátakat szaggató vizek,
Engedd, hogy elragadjalak,
Ahogy a rablók a kincset,
Hogy téged átkaroljalak,
Hogy tépjelek, szaggassalak,
Mint a sas az áldozatát,
Mert már csak téged akarlak

És nem fog rajtunk a halál.

Látod Kedves, fent az égen
A két magányos csillagot?
Mielőtt végleg elégnek,
Fényük még egyszer felragyog.

Forrás: Poet.hu

Illyés Gyula - Egymásra lelt...

Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem!

De kint és fönt maradunk egyre
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív s a szív.

Kormányos Sándor - Láttál, és én láttalak

Kimondatlan
konok szavak,
a némaságban
vágy feszül,
szemed tükrén
harmatozva
késő őszi
bánat ül.
Kéz a kézben
reszketés,
én mindig
téged vártalak,
s szerelmünk
ma annyi csak,
hogy láttál,
és én láttalak.

Forrás: Poet.hu

Csillag Tamás - Elrajzolt vonal vagyok

Arcomon varasodik az idő,
zsebemben csak csend csörög.
Szőrén megült vágyak
űznek, pénz fialta örömök.

Egemen felfeslik a tejút,
számban rosszízű lesz a kenyér...
Elrajzolt vonal vagyok egy
világnagy ember tenyerén.







Forrás: Poet.hu

Szakál Magdolna - Kata ton daimona ekathon

( téged )
messzeség őriz majd
a hegyek, a fák
a felhők közt játszó
huncut napsugár

engem a folyópart
ez az ártatlan világ
hol még igazak a mesék
hol szélcsendes a táj

esőcsepp gördül
ázik a fű, tágul a meder
neszez a csend ( belül )
(de ) nincs már közel

csak a szelíd Idő
s majd rám is lassan
akár testre a temető
békét karol halk szava
....
( hiszek neki
mindig velem volt
Ő nem hazudott soha )

mert bár a szirmokat
őszi rozsdaszínre festi
s tikkasztó nyári napon
majd mind a porba ejti

de el sosem hagy
mindig érzem
- áthullámzik a tájon -
van, volt, és mindig lesz
( bár nem is látom )

Csillag Tamás - Madárijesztő, kabátban

Kibontott hajú, kócos a hajnal:
szeretők sárguló hitét hozza.
Madárijesztő vagyok, kalapom
kosz és penész, kabátom szalma.
Az emberek karókat vernek
mellém, hogy egyenesen álljak…
Arcomon zsák, virrasztásom örök:
verset írok madaraknak, fáknak.

Szénfolt szememben az éjszaka
ring… Azt hiszik tán, nem is élek.
Őszi eső a kabátom, bár a
naptól még hunyorognak a vének.
Ha ingem alá bogarak bújnak,
engem akkor sem sajnál meg senki.
Nem vakarózom, folyton viszketek:
talán így kell embernek lenni.



Forrás: Poet.hu

Valecsik Ákos - Mert még hordalak

Mint egy kölcsönkapott pulóvert
magamra öltöttelek és azt éreztem,
már nem jöhetnek hideg szelek.
Hisz meleget adsz és passzolsz pontosan,
már hinni kezdtem, persze csak óvatosan.
Vigyázok rád, szinte alig érintelek,
azt hiszem... már igazán féltelek.
De öltözéskor mindig szomorú leszek,
ha látom bevarrt címkéden az idegen nevet.

/Khaos/

Forrás: Poet.hu

Bella István: Fény fut át

Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem

mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
...Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Baranyi Ferenc: Festői kérdések

Hova, hova tűntek a színek a nyárból?
Hol a ragyogás a mosoly aranyából?
Hol a csók narancsa, hol van a zöld féltés?
Hol a rőt kihívás, hol a kék igézés?
Olyan sötét lett
hirtelen,
kopog a jég
a szívemen,
amit kimondok:
magam se vallom,
amit dalolnék:
magam se hallom,
áttetszők lettünk -
üveg a vízben,
fakult vagy úgy is,
nincs színem így sem.
Hol a rőt kihívás, hol a kék igézés?
Hol a csók narancsa, hol van a zöld féltés?
Titkok tarkasága hol van a szemedből?

Hova, hova tűnt a fény a szerelemből?

Tóthárpád Ferenc - Mégis

Szememben lakozol!*
Ahogy a víztükörre száll az est,
Nehéz pilláimat lezárom,
Tekintetem el nem ereszt,

Velem alszol s álmodsz.
Rabom vagy, és mégis rabod vagyok,
Belém karolsz, s ha megperzsellek
A mindenség belévacog.

Mint egy kamasz, félek,
Mert érzem, hogy az ébredés közel,
S tudom, hogy szökni akarsz tőlem,
Te mégis néha könnyezel.

Bár bánatod sója
Kimarja, s görcsbe fojtja torkodat,
Az én szememben olvad cseppé,
Ha fuldoklik a gondolat.

*Lator László Ki egyre fényesebb vagy c. versének töredéke.

Derzsi Pál - Kép

Rozzant rámában tán a szélkarmos délután?

Felleg-zátonyok kúsznak be szélről sötéten,

S a kósza Nap, mint tépett szörnyű lék

Ásít egykedvűn süllyedő ég-fenéken...

Kenéz Heka Etelka - Ennyi

Lehet, hogy menekülsz önmagadtól
A körmeiddel vájt résen
És azt álmodod, hogy szabad vagy egészen.

Valecsik Ákos - Mondd

Mondd táncolod-e még
tócsákban a hajnal képeit,
mondd játszod-e még
szemeddel a jelzőlámpa fényeit,
mondd dúdolod-e még
a szivárvány színeinek dallamát,
mondd megfested-e még
a gőzös vonatfütty zaját,
mondd ébredsz-e még
mosollyal egy borús reggelen,
mondd hiszed-e még
hogy kertünkben boldogság terem,
mondd látod-e még
tengernek, ha színtiszta az ég,
mondd odafentről néha
figyelsz-e még?

/Khaos/

Forrás: Poet.hu

Málna - tegnap

Tegnap éjjel,
rám zuhant a Világ
és remegve figyeltem
alatta magam.
Bámultam érzéseim,
miközben
szememből csorgott
hiányod,
majd a szeretők
öleletlen karját
magamra ölelve
aludtam bele
az éjbe.

Forrás: Poet.hu

Dvorák Etela - Napfény

Kora hajnal volt,
fekete rigó énekébe
csempészted álmaid-
megtaláltam,
s szépek lettek pénteki,
nyújtózkodó vágyaim.
Napfénnyel
játszadoztak az árnyékok,
égszínkékben táncoltak
az ágyamon felejtett
bánatok...

(Etka)

Forrás: Poet.hu

Bella István - És szólt a Szó

És szólt a hegy:
- Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
- Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt
- Ha már csak fény leszek.
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
- Ha tűz gyöngye leszek.
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
- Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hegy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!

Somlyó György - Esőben (részlet)

Mi ketten,

mondd, hogy is kerültünk
az esőfalú kis szobába
a hegy alatt, a tó felett?
Kik hajadonfőtt állva tűrtünk,
oltalmat sehol sem találva,
annyi esőt, havat, jeget,
inkább, semhogy bemeneküljünk
bármilyen jó tető alá, ha
csak egyőnknek kínál helyet –
barlangot ástunk egymásban magunknak.
Fejünk felett fedél a szerelem.

Akasa - Utószó

Az, hogy Minden volt,
és most Semmi sem,
( ujjlenyomatod a kilincsen)

Csak a haldokló Nap
kihűlt fényei,
a Szerelem halkuló léptei...

Hogy mondjam el?
hogy örökké érted,

hogy mindig is vártalak?

Szakál Magdolna - Ne sírj

hideg van itt

összébb húzom magamon a létezést

s csak figyelem a villódzó árnyakat előttem a falon

apró tappancsok neszeznek a bádogereszen - esik? -

az ablakon nem látni se ki, se be

- a párától - ám egy pillanat

is elhozhatja a fényt

a nap sugara simít ... vagy te szóltál?

- Ne sírj !

(Narnia)


Forrás: Poet.hu

Kormányos Sándor - Vers vagy bennem

Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.

Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul...


Forrás: Poet.hu

Kónya Gábor - Lennék

Lennék, mert lenni kell
valaminek: köd -
messzeséget záró.
Lennék eső -
hideg, szemerkélő,
vagy fázós reggelek
kabáttépő szele.

Lennék - bár lennem
nehéz, mint ágnak
a jég - avar ha ég
füstje. Fulladva,
lihegve súgd nevem!
Mondd csendesen:
"viharom légy".

Lennék felhő - készülő
orkán jele az égen,
majd lennék vihar:
tombolva pusztítanék,
ám kérned elég
és a fákat
csokorba tépem.

Lennék hó - tiszta,
csillogó - ha vakítana,
söpörj el, mintha
sohasem hulltam
volna eléd. Lennék
dér - abszintkék
álmod dermesztője.

Vagy lennék fagy;
az ablakra írt mozdulat
- egy jégvirág csupán -
és minden tél után
talán jön tavasz,
mikor a rügy fakaszt
pár buta kis csodát.

(SajnosNem)

Forrás: Poet.hu