( téged )
messzeség őriz majd
a hegyek, a fák
a felhők közt játszó
huncut napsugár
engem a folyópart
ez az ártatlan világ
hol még igazak a mesék
hol szélcsendes a táj
esőcsepp gördül
ázik a fű, tágul a meder
neszez a csend ( belül )
(de ) nincs már közel
csak a szelíd Idő
s majd rám is lassan
akár testre a temető
békét karol halk szava
....
( hiszek neki
mindig velem volt
Ő nem hazudott soha )
mert bár a szirmokat
őszi rozsdaszínre festi
s tikkasztó nyári napon
majd mind a porba ejti
de el sosem hagy
mindig érzem
- áthullámzik a tájon -
van, volt, és mindig lesz
( bár nem is látom )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése