Grigo Zoltán - Utolsó ölelés

Látod Kedves? Kertek alatt
Szendergő bokrok tövére
Hogy hajlik rá csendben a nap,
Hogy fon koronát föléje?
Narancsvörös fénynyalábbal
Még öleli, körbefonja,
Egy utolsó lángolással
Sugarait belé oltja.

Én téged hogy öleljelek,
Ha tán utolsó akarat
A feléd kitárt kezekben,
Hogy téged átkaroljanak.
Még mielőtt lemegy a nap,
Én téged hogy öleljelek,
Mint a réteket lágy patak,
Vagy fákat a langyos szelek?

Szívemben szunnyadó parázs,
Hordom magamba temetve,
És még nem tört meg a varázs,
Még égnek fények szememben,

Akkor miért így öleljelek?

Leszek én tomboló vihar,
Leszek száguldó fergeteg,
Feléd rohanó vad szilaj
Gátakat szaggató vizek,
Engedd, hogy elragadjalak,
Ahogy a rablók a kincset,
Hogy téged átkaroljalak,
Hogy tépjelek, szaggassalak,
Mint a sas az áldozatát,
Mert már csak téged akarlak

És nem fog rajtunk a halál.

Látod Kedves, fent az égen
A két magányos csillagot?
Mielőtt végleg elégnek,
Fényük még egyszer felragyog.

Forrás: Poet.hu