Mikor majd elfárad az út a talpam alatt
s a nap is rám izzadta minden melegét.
Mikor az éj sötétje csak, mi velem maradt
s az összetört álmokon bukdácsoló lét.
Mikor a csillagok már csak árnyékot vetnek
és szárazságot hoz a tavaszi eső.
Mikor kidobják magukból a virágot a kertek
és elmúlást sírnak az örökzöld fenyők.
Mikor meghalnak azok, kik újjászületnek
és ismeretlen szó lesz már csak a remény.
Akkor majd kimondom-talán- már nem szeretlek,
de addig hiányzol, s az érzés az enyém.
/Khaos/
Forrás: Poet.hu
s a nap is rám izzadta minden melegét.
Mikor az éj sötétje csak, mi velem maradt
s az összetört álmokon bukdácsoló lét.
Mikor a csillagok már csak árnyékot vetnek
és szárazságot hoz a tavaszi eső.
Mikor kidobják magukból a virágot a kertek
és elmúlást sírnak az örökzöld fenyők.
Mikor meghalnak azok, kik újjászületnek
és ismeretlen szó lesz már csak a remény.
Akkor majd kimondom-talán- már nem szeretlek,
de addig hiányzol, s az érzés az enyém.
/Khaos/
2 megjegyzés:
megérintett ez a vers...
Szia Málna!
...engem is - azért is van itt :))))
Megjegyzés küldése