Újévi pár sor

A küszöbödön már itt toporog,
holnapodba szebb jövőt mosolyog,
engedd be, mert úgyis bejön
- fölötte áll téren és időn -

Zsebében rejt sok pillanatot,
napokat, s tán fényes életet,
jövődet nem kell kutatnod,
ne less, majd úgyis megtudod...

Élj a mának - carpe diem,
érezd most át szép perceidet,
a holnap ki tudja mit terem,
én azt kívánom, szebb legyen

- és boldog új évet neked! -

/H. É./

...engedjétek meg, hogy így újévre először egy saját versemet hozzam Nektek...

József Attila - Várlak

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

Málna - Végtelen

sűrűsödik a sötétség
mélyen alszik a szél
a néma csöndet faggatom:
- hol a Végtelen? -

emlékek halkan énekelnek
csönd lehunyja szemét
de pilláin át is látom
némán sír a válaszon ...

ma éjjel könnyeznek a felhők
helyettem
csöndben mosnak el mindent
egy emlék marad
lent
kopott pad alatt
elbújva
mint egyetlen szerelem

megadva magát
erőtlen fekszik a rémület
kietlen tájon
apró kezeimmel
az Esőistenhez imádkozom…

vérszínű vágy
menny párkányára száll
hol néma virág nyílik a temetőben
és meztelen lelkek
sírva ölelkeznek

csendesebb szerelmük a sírnál
mélyebb a tengernél
felettük
Isten is lehunyja fáradt szemét…

Forrás: Poet.hu

csillagszem - Zárj

Zárt ajtók közt éledek
nyiss rám, mert félek.

Zár kattan, nyitod szíved
ajkad csókja édes mézed.

Karod ölel, ajtó csattan
bezártál érzem, itt vagyok
benned.

Szívedbe zártan, kis apró szobádban..

Szeretlek.



Forrás: Poet.hu

Mecsek Zsuzsa - Várni

Haldoklik a falon az óra,
pálcikáin lassan vánszorog,
késő-délutáni lusta fények
simogatják az ablakot.
Ebben a térben, és jelen időben
egyre nagyobbá tágul az űr,
felforrósodik belül a hiány,
s a ruhán egy könnycsepp lassan kihűl.
A kéz még tesz-vesz, néha mozdul,
feldíszíti a meztelen magányt,
de a szív már levette minden göncét,
mit sebtében magára hányt.
Agyban, lélekben, levegőben
már csak a kérdőjel vibrál,
könnyet mar a vörösödő szembe:
miért késik ennyit, hol jár?
Félrekushad szűkölve a büszkeség,
a vágy a telefonnal szemez,
falnak dől a roggyanó tartás,
maga sem fogja föl, mi ez.
S mikor a kín már-már kardjába dől,
reményt neszez, zörren a zár,
a kéz gyorsan matatni kezd,
de a szív már az ajtóban áll…


aquarius

Gere Irén - Az én ünnepem...

Az én ünnepem a másnap:
mikor már senki nem vár új csodát,
és beéri a tegnapival,
és nem csörren a telefon,
és halkan szól egy régi dal.

..Akkor is esett a hó,
és fény csillant az ágakon,
és akkor is itt járt a Télapó,
- mégis más volt! -
Vagy nem tudom…
---
Mi változott azóta?
Én? az élet? a nóta?
S ha változott is...
Ki tehet róla...?
---
A lelkem ma is fényes, lángoló,
még ma is fehér és hideg a hó,
s ha gömbbé gyúrom,
a kezem most is fázik...
és valami mégis úgy hiányzik!

Fodor Ákos - Ajtód vagyok

Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
átléphetsz rajtam bármikor
oda, ami csak mi vagyunk. És kiléphetsz onnan
bármikor. Amikor csak jössz: zárva találsz, érintésedre-
nyílóan, könnyen, zajtalanul.

József Attila - Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

Boldog karácsonyt!

Ametist - Téli álom

Húr nélküli lantot penget a képzelet:
a Tél-tündér váratlan érkezett
halvány kezével végigsimít a tájon
- zúzmara-álom -
apró, didergő jégcsapok csengetnek
kristály-dallamot, és egyre
halkuló dalát dúdolja jég-virág:
tavaszról mesél, mielőtt aludni tér...
a víz színét szivárványszínű
jég borítja már, dermedt a csend
csodára vár - egy hópehely puhán
arcomra hull, azután még egy, s
hangtalanul, lábujjhegyen közelít
oson a Tél - a tájra köd borul -
s egymásba olvadó színek
helyén most minden
szikrázó fehér...


Forrás: Poet.hu

Sándor Gyula - Már nem talállak

Kiszáradt perceket morzsolok

Kezemből porként széthulló napok
Peregnek
S mint széltől űzött ködök hozzád sietnek
Majd megpihennek, hófehér válladon
Rólad álmodom
Lelkem kínjaival görgetek
Hatalmas, sziklákból rakott időhegyeket
Halomba hordott éveket
Taszítok félre
Azt remélve
Hogy vársz valahol
De csak a csend dalol, s a lüktető erek
Duzzadó sejtjeimet
Lávaként égetik
S a régen elapadt
Könnyekre tapadt
Már minden
Mi belőled megmaradt

Derzsi Pál - Láz

az este köréd kondorodott,
forróságodtól kicsattant a Hold,
ahogyan bámult szinte kiesett
bakacsinjából, de kapaszkodott
a vén kujon, mert mégis:
hogy nézne ki lent az udvaron
tönkrezuhanva, karéjtalanul…
s ahogy így, estbebugyoláltan
suhantál erre-arra izzón,
s égtél a gyötrő, gyönyörű lázban,
senki-se-látta meseszép éjben
suttogott lépted mesét a Földnek,
ringta a mát, a holnapot,
hajadra, bódult ámulatukban
mind lecsordultak a csillagok.

Forrás: Poet.hu

Fodor Ákos idézet

megtörténik velem az élet
és az élettel megtörtének.
Eldönthetetlen: melyikünkben
lesz nyomtalanabb ez a történet

Fodor Ákos

Tóth Éva - Genezis

Kezed teremti testemet
száddal lelket lehelsz belém
arcom szemedben tündököl
nevemen szólítasz

Magamban hogyan fényeskedjek?
Magamban sötétben vagyok
magamban formátlan göröngy
magamban nem vagyok.

Akasa - Fényképedre

Álarcban jöttem hozzád,
hogy ne lásd meg arcomat.
Tudod, nekem már,
csalódnom nem szabad.
Szád a számon!
Ünnep, hogy vagy!
Ünnep a pillanat!
Látod elárul mégis,
minden mozdulat.
S ha rám adja ruháját
majd az örök Alkony.
Varjak követik kihűlt lépteimet.
Vajon lesz e még erőm eldadogni?
/én szemmel követtelek…/
Vajon lesz e még időm bevallani?

hogy mindig szerettelek

Pilinszky János - Itt és most

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.

Derzsi Pál - Havaddá váltam

tudjátok, milyen az: zsivaj és dal közt
űri sötétre, pokolra látni,
mocsármély magányban megfeszülve
egyre csak egyre vágyni, s akárki
beléd tarolhat, s te élve érzed,
miként fogy lassan a meggajdult élet?

a gyertyák sercegve csonkra égnek,
s loboghatnak az asztali csendben,
üres az este, remény oson csak
huncut, erős, jövőnket nyitó ez,
de hiányodat ma nem oltja semmi,

semmi a szó, mihez nem simul lelked,
sötét a tér, és nincs hova lépnem,
csak messze lobbanó lámpafényen,
fényvágta útján hív a szerelmed,

csillag-szövétnek éji világban,
remény-telem vagy, én havaddá váltam.

Móricz Eszter - Ne fuss el!

Ne rohanj, ne fuss el,

úgyis megtalállak!
Mindenütt velem vagy,
áprilisi hideg
szélben, vad viharban,
éjszakai csöndben,
sápadt hajnalokban.
Ne fuss, ne rohanj el,
úgyis megtalállak!
A vén hold elvezet,
mutatja az utam,
lágy szellő felröpít, s
a fák súgják hol vagy.
Ne rohanj, ne fuss el,
úgyis megtalállak!
Itt vagy a szívemben,
csöndben vigyázok rád...

Szabolcsi Erzsébet - Új nap

Rám kopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...

Málna - Fának dőlve támasztom csendem

a fának dőlve támasztom
csendem

nem moccan az idő sem
velem együtt érzi
a füstillatú ősz
jöttét

csend van
senki sem figyel

ki nem mondott fohászok
reszkető szenvedély
széttérdepelt
remények körülöttem

fának dőlt testemben
magam maradtam

csend van

nem hallod hogy
érted imádkozom
nem érzed hogy
sebeid hűs tenyeremmel
simogatom

szeretem lehunyt szemed alatt
hordott magamat...

itt lent
mélyen
lelkem csendjében
megőrizlek Kedvesem...


Forrás: Poet.hu

Zágonyi Mónika - vihar után

szürkéskék ködfátyol
kedvetlen lelkemben
villámló hangodtól
szempillám megrebben
elrejtem árnyékod
nincs ennél szebb mámor
villámló hangoddal
szívemmel m'ért játszol?
csillámló ködfüggöny
harmatcsepp - díszítsd csak
bódító sóhajtás
ajkamról szárnyat kap
hömpölygő hullámok
lassabban lélegzem
létem száll, távol jár
könnyed lett, testetlen

/barackvirág/

Kónya Gábor - akarom mondani

ameddig a szem ellát: határ
és ahová már a szem sem
oda lyukat üt a versem
a végtelen pár sorba fojtva
tágul a tér az idő remél
vár még a kósza szóra
bolygóként kering - isten int
ha kész a műve és én írom
papírra tükörre ha kéred
párnádra illatot festek
havat álmodok a hegyeknek
pitvarodba rögöket sírok
ha írok zsibbadj - szavam
vénádban fájjon minduntalan
agyadban az ereket törje
bénuljon beléd örökre
és ha már az agy sem
a lyuk legyen a versem
tátongó fekete rés az égen
egy gondolat foszlánya
az utolsó észlelésben

/SajnosNem/

Forrás: Poet.hu

Buda Ferenc - Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Egyszer

Szótlanul terülnek el
A csend szavai,
Lágyan érintenek-
Csillaggá csókolják
Szívemet,
Amíg emésztő tűzként
Egy leszek veled.

/phaedra/

Tóth Balázs - Ragyogás

Mint mikor felhő takarja el a napot,
S a szürke ég alatt, mint kőszikla vagyok
Magamban, magányosan, dacolva éggel,
Földdel, gondokkal, vágyakkal, szürkeséggel,

S lábaim előtt egy vak tavon, feketén
Siklanak lomha bús hullámok tetején
Szótlan vadkacsái a lúdbőrző tónak,
És visszhangja van minden magányos szónak...

***

És mint mikor a nap aranysugarai
Ütnek lyukat átok-felhőn, és dalai
Szólnak vidáman szálló madárrajoknak.
És mélykék hullám csapódik zöld partoknak,

És ahogy szellő fújja tova a habot
Minden apró cseppben ott látom a napot.
És a nap szemében egy másik világot:
Eget, földet, vágyakat... és boldogságot.

/Arnodre/

Kormányos Sándor - Elfeledve

Bolyongok szél-tépte fák alatt
megnyugvást,és vigaszt keresve,
a hiányodtól reszketek,míg
befed lassan a szürke este.

Hervadt homályban eső szitál
az őszi alkony már rég halott,
s dermedt szívemre bús ködök
lehelnek zúzmarás ablakot.

Elmúlt a nyár,s az őszi vágy
belehullott a téli csendbe,
csak én maradtam a fák alatt
reszketve, fázva, elfeledve.

Fitó Ica - Gyengéden

szállongó
hópelyhek
a kopár
tájon
gyengéden
fedik be
emlékünk
hogy ne
fájjon

Dsida Jenő - Minden nap esttel végződik

Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
minden valami semmivel végződik.

Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom

Jáger László - Vetkőznek már az őszi fák

Vetkőznek már az őszi fák
didergő téli nászra
mézcsöppként ragyog fönn a Hold
valószínűtlen látomása

Sötét küllő a hegy mögött
volt ködök titkait rejti
hogy holnap patak vize légy
felhőként kell ma megszületni

Gúnyos kacaj: az őszi szél
tépett venyigék között nyargal
fürtök helyett lehullt szemek
hiányodért nem vigasztal


Forrás: Poet.hu

Kormányos Sándor - Alkony

Megfakult nyarunknak
hulló sóhajával
színeinket szórva
az őszbe olvadunk,
könnycseppként gördülünk
rétek harmatában,
és vérző mosollyal
az égre lobbanunk...



Forrás: Poet.hu

Bódai-Soós Judit - Az ötödik

(Levegő)
Isteni sóhajból
fakadó lételem
ég-puha méhében
fogan a végtelen.

(Tűz)
Napszínű lángokkal
táncoló lobogás,
vágyakat hevítő
szikrázó látomás.

(Víz)
Tomboló viharból
hajnali harmaton
életté szelídült
könnycsepp az arcokon.

(Föld)
Létnek testet adó
mindent befogadás,
csillagporból termett
megszilárdult varázs.

* * *

(Ember)
Isteni sóhajból
táncoló lobogás,
életté szelídült
megszilárdult varázs.

/juditti/

Forrás: Poet.hu

Fodor Ákos - Ima

léptedért lettem:
utad vagyok - célod nem.
Lassan fuss rajtam