Halálosan... érzed?... halálosan...
Összes életünk és minden hullám átrohan
rajtam, míg a fövenyen fekszem.
A hínárt markolom. Már nem vagy mellettem,
csak selymes hajadnak fénylő szőkesége
lebeg a permetező hideg szürkeségbe`...
Aztán egyre hangosabban hallom a nevem,
a régit... az ittenit... felismerem
a hangod, oh, azt a szellősen lágyat,
amint szólítgat, "Jövök utánad!"
biztat, s én feltámaszkodom:
mögöttem sziklák, fent a zord orom,
ahonnan utoljára együtt kiáltottuk féktelen`,
s visszhangozta a part:... szerelmem... szerelmem...
mert ez volt a SZÓ, amivel megtörtük az átkot,
s hittük másnapra majd át fog
változni - s csak a miénk lesz a Minden...
Én Benned mindig hittem.
Akkor is: "Gyere, nézzünk a mélybe!"...
Most felnézek az ólmos égre,
s a vizes homokba írom neved...
hiszen most is hiszek Neked:
"Jövök utánad!"...
Sirályok sírnak felettem hangosan...
Halálosan... érzed?... halálosan!
*****
