Juhász Gábor: Halálosan

Halálosan... érzed?... halálosan...

Összes életünk és minden hullám átrohan

rajtam, míg a fövenyen fekszem.

A hínárt markolom. Már nem vagy mellettem,

csak selymes hajadnak fénylő szőkesége

lebeg a permetező hideg szürkeségbe`...

Aztán egyre hangosabban hallom a nevem,

a régit... az ittenit... felismerem

a hangod, oh, azt a szellősen lágyat,

amint szólítgat, "Jövök utánad!"

biztat, s én feltámaszkodom:

mögöttem sziklák, fent a zord orom,

ahonnan utoljára együtt kiáltottuk féktelen`,

s visszhangozta a part:... szerelmem... szerelmem...

mert ez volt a SZÓ, amivel megtörtük az átkot,

s hittük másnapra majd át fog

változni - s csak a miénk lesz a Minden...

Én Benned mindig hittem.

Akkor is: "Gyere, nézzünk a mélybe!"...

Most felnézek az ólmos égre,

s a vizes homokba írom neved...

hiszen most is hiszek Neked:

"Jövök utánad!"...

Sirályok sírnak felettem hangosan...

Halálosan... érzed?... halálosan!

*****

Schmidt Lívia: Csak érezd

Szeretlek... 

...csak így:

egyszerűen, tisztán...

nem kellenek a mázas,

mesterkélt szavak!

Szeretlek... 

csak csendben:

ne tudja a világ,

a harsány irigyek 

meg ne halljanak!

Szeretlek...

...csak úgy:

akár a vizet,

mely éltet és átjárja

minden sejtemet...

Szeretlek...

mint a levegőt,

mely egészen körülvesz:

érezni igen, de

látni nem lehet...

Szeretlek...

...csak úgy:

akár a Fényt,

mely teremtette lelkünk

és bennünk is ragyog...

Szeretlek...

...csak így:

egyszerűen, tisztán...

Érzed? ...csak érezd:

Szerelmes vagyok!

*****

Lesznai Anna: Tudom hogy vagy

Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.

Állok az esőszagú kertközépen

És kinyújtom két áldott, dús karom

Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.

Nem kereslek, és mámort nem remélek

Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.

A lombos kertnek minden szála rebben

És elmerül tengernyi tárt szívemben

Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.

Az ég boltja csillagfénnyel kevert,

Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,

Szerelmem fáján virágként megülnek

Dalos virágok dús szerelmem fáján

Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.

Nincs fény többé az égi mezők táján,

Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam

Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.

Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,

Karom sem más, csak bontott ölelésed,

A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.

Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden

Gazdag tejútja a százkeblű létnek.

És utolsónak bevonulok én is -

Hála néked, hogy nem kell lennem nékem

Én édes, áldott, boldog megszűnésem,

Nem kell lennem többé: te vagy.

******

Németh Zoltán: Lebegés

Olykor az ember,

  fel sem fogja mit jelent

  a föld felett járni,

  és megölelni a végtelent,

  szívet karcolni a homokba,

  hallgatni a víz zaját,

  nézni: a kis hullám

  a kő fölött hogy zúg át,

  búzavirágot szedni

  miközben a nap ragyog,

  csak az érzésnek élni,

  hogy te vagy, s én vagyok,

  sárkányt reptetni,

  hallgatni gyerek kacajt,

  szeretve lenni,

  s csak néha érinteni talajt,

  hinni benne,

  hogy minden közös nap égi jel,

  és nem létezik perc,

  mikor nem leszek,

  ...s nem leszel.

Poet.hu

Janus: Csendre festelek

Csendre festelek,

betűkből kevert színek

rajzolják testedet,

hajad,szemed, ajkad ,

és amit nem lehet,

bőrödre érintést,

borzongó dűnék hadát,

szemedbe vágyfényt,

a szerelem aranyát.

 

A gondolat megremeg,

 melléd festem magam,

mint ölelő víztükör,

melyben béke van,

olyan e kép, nincs fodor,

végtelenbe futó parttalan,

és mire csókot rajzolnék,

csak maszatol szavam.

 

Csendre festve

bámulom magunk,

neszek, zajok élednek

és semmivé porladunk,

semmivé, pont, mint az élet,

előbb én tűnök el,

az ölelés , majd diadalt ül

az enyészet.

Forrás: Poet

Bíbor Kata: Tele van zenével

Ha így nézel,
a pupilláim szív alakúak lesznek,
úgy sem férne bele egy szóba,
ahogy magamba szeretlek,
és hely sincs monológra
ajkaink között,
varázsodba veszel:
te bájolsz, én bűvölök.

Visszatartja lélegzetét az idő,
fogaskerekei megállnak,
annyira vicces, a fény felnevet
meghökkentve a porcicákat,
nekem sem közömbös,
árnyék az árnyékkal táncol,
bőröd tele van zenével,
mikor lelkemben csónakázol.

Forrás: Poet.hu 

Liwet: Cseresznyevirágszerelem

Alkonyodik, ébred a csend, udvarában hallgat a szív.
Naplemente nyugalma rend, esteledve pihenni hív.
Megérint az édes sejtés, megdöbbentőn szép a világ,
a kert este csupa rejtély, nyílik a cseresznyevirág.

Hűvös, csillagos éjszakák, de fényesedik a nappal,
hófehér cseresznyevirág, lobban a kertben a hajnal.
Elsimít mindent az élet, már nincs semmi, amit szánok,
érzem a világom ébred, de szelídebbek a táncok.

Nyílik a cseresznyevirág, úgy fehérlik talpig díszben,
jöjj el hozzám varázsvilág, elvesznék a Férfiszívben.
Eltűnnék úgy, mint a kámfor, mégis jól tudnám, hol vagyok,
a szíve sarkában mámor, rőt fénnyel, mint a csillagok.

Forrás: poet.hu

*****

Pilinszky János: Itt és most

 

 

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.




******

Derzsi Pál: Szívemen pihenj meg

gondok áztatta nappalod éjed
ragyogásuktól fosztott csillagok
csak sejthető rongyolt kárpiton
vagy a semmibe lógva bele
talán csak képzelet
hogy valaha is reggelt énekeltek
boldogan fehérlő gomolyokkal
hegyek vajúdta csillogó ködök...
...kitárt karom dombkaréj
nyíló Nap-kapu önt
lépteid elé fényt meleget
ha jössz reménnyel
ölelésemben énemmé bújsz
szívemen pihensz meg
nincs egyebem:
fölébed köréd óvón féltőn
szerelmet öltözök 

***

Grigo Zoltán: Ringatlak

Mindegy milyen utakon,

bárhol légy felkutatom,
zúgó széllel érkezem,
fénylő esőcseppeken,
akár gyalog, tutajon,
erdőn át vagy patakon,
jövök hintón, szekeren,
rozsdás tölgyfalevelen.

Ott lesz minden hátamon,
amim csak van rád adom,
hozok fákat, hegyeket,
szelíd folyót, réteket,
ezer fénylő csillagot,
mindazt ami én vagyok
és úgy viszlek téged el,
ahogy szél a levelet.

Egyszer majdcsak felkaplak,
lágy szellőként ringatlak.

Forrás: Poet

B. Szabó Károly - Réveteg

Arcodon simít kezem.
Közeledre emlékezem,
távolod ha fáj, ha sajog.

Mert nélküled csak árny,
papírra hullt magány,
tétova torzó vagyok.

Éjfél után

...és még egy saját - valakinek, aki ezt valószínű sohasem fogja olvasni - de szívem minden szeretetével...

Éjfél után, ha elcsitult a lárma
felkészülök - hisz nagy utazás vár ma
hunyom szemem, mögötte hív az éj

(jöjj szárnyalj, száguldj, semmitől se félj!)

egy lendület, s már fel is röppenek
alattam elmaradnak utak és hegyek

gondolatban már melletted vagyok
nem bánthatnak komor tegnapok
minden pillanat öröm veled
- s mert gondolatban mindent lehet -
hozzád bújok s megfogom kezed
most nincsen árny, hiszen sötét az éj

(ha kezem fogod nem félek - te se félj)

...de távolodik már az édes kép,
nyílik szemem, csak mécsesem, mi ég
szétnézek: sajnos egymagam vagyok,
s az égen szikráznak árva csillagok

(belesuttogom az éjszakába hogy...tudod...)

legyen örömös nyugodt holnapod -
- most e szavakat lassan írom neked
küldve egy sóhajjal boldog új évet!

/H.É./

Kormányos Sándor : Vártalak

Tekintetekbe szőtt varázs,
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
eddig miért nem láttalak?

Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!

Még egy szerelmes haikum

Harcos Katalin - Láng leszek

Láng leszek, látod? Neked lobogok.
Tüzem felhevít, fényem rád ragyog.
Imbolygó, bíborló, csodát váró,
szertelen, szerelmes táncot járó.

Láng leszek, önmagát elemésztő,
lobogó lázában érted égő.
Nézd, fényem világol a sötétben,
rád kacag komor éj sűrűjében.

Láng vagyok, lelkedben tüzet gyújtó,
éledő tüzedhez odabújó.
Körülölellek melegemmel,
betakargatlak szerelemmel





  

Őri István - Üzenő

Haikum

Szerelmes haikum

Illyés-idézet

"Jó érezni azt, hogy szeretlek,
nagyon és egyre jobban!!
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni a mosolyodban!!
Érezni, hogy szemeid már szememben
élnek és néznek!!
S érezni azt, ha szép, veled szép,
s csak veled teljes az élet,
Mert hisz csak egymást szeretve
lehetünk boldogok!!"


- Illyés Gyula -

Hepp Béla (aLéb) - Megírlak majd

Megírlak majd, ha meg tudom
fogalmazni a hűs szelet,
napban felizzó hajnalon
ahogy a csendes levelek
közül kacéran rám nevet,

megírlak majd, a fény mögött
ha láthatom mélységeit,
szivárványívbe öltözött
játéka többé nem vakít,
feladja izzó titkait,

megírlak majd, ha nyári éj
vásznán kacsintó csillagok
közé többé nem hív a mély,
fényükből már nem olvasok
puhán simító holnapot,

megírlak majd, ha csepp eső
útját járva az üvegen
fut, kerül, s a vonzerő
fogalmába zárt értelem
nem lesz csak száradó jelen,

megírlak majd, ha szirmokon
színt látok és matériát
megrezdülni ha átfogom,
és két kezem nem éri át
amit ölelni megtalált,

megírlak majd, a részletek
száraz sorába bújtatom
felismerni vélt lényedet
száz teli karcolt oldalon.
S már nem lesz miért elmondanom.