Szabolcsi Erzsébet - Új nap

Rám kopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...

Szabolcsi Erzsébet : Mit is adhatnék?

Szabolcsi Erzsébet : Csak...

Csak füst vagy.

Elillanó, szétfoszló lebegés

Csak mosoly vagy.

Emlékképeken néma nevetés.

Csak dal vagy.

Néhány ütemnyi megható zene.

Csak könny vagy.

Az emlék fájdalmas üzenete.

Csak álom vagy.

Álmaimban élsz és én is élek.

Csak nem vagy.

Nem élsz, csak kitaláltalak téged.

Szabolcsi Erzsébet : Mégis

Ne szólj, szól helyetted a csend.
Ne nézz, hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj, hívnak az álmaink.
Ne keress, hisz úgyis ott vagyok.

Szólj, fújja hangod felém a szél!
Nézz, szemed tükrében ragyogok.
Hívj, érezzem, hogy lobogva vársz.
Keress, szeress, lásd melletted vagyok.