Bíbor Kata: Tele van zenével

Ha így nézel,
a pupilláim szív alakúak lesznek,
úgy sem férne bele egy szóba,
ahogy magamba szeretlek,
és hely sincs monológra
ajkaink között,
varázsodba veszel:
te bájolsz, én bűvölök.

Visszatartja lélegzetét az idő,
fogaskerekei megállnak,
annyira vicces, a fény felnevet
meghökkentve a porcicákat,
nekem sem közömbös,
árnyék az árnyékkal táncol,
bőröd tele van zenével,
mikor lelkemben csónakázol.

Forrás: Poet.hu 

Bíbor Kata: Ígéret helyett

Talán úgy kellene szeretni egymást,
ahogy égbe tekintnek a havasok,
bámulni lustán bele a fénybe,
elnézni szikrát, nap-labdacsot.

Egymás mellett úgy kellene lépni,
hogy megférjünk együtt a csúcsokon,
lenn a völgyben szorító fák közt
lenni ösvény, jelzőtorony.

Dunnává dagadni kellene akkor,
ha tél vacogása fogcsikorog,
egymásnak méz kamillateában,
lenni hang, ha gyúlt a torok.

Szellő lenni tűzsugaras nyárban,
fűszálnyi létbe lehelni enyhet,
szomjazó testedről oldani ruhád,
míg ajkamról hull a hűs-esőpermet.

Forrás: Poet.hu

 

Bíbor Kata: Amiért jöttem

Bennem zümmögő méhek a veled,
s én mézillatú vadvirág vagyok,
könnyűség lengi be rétemet:
halk döngicsék a sóhajod.

Tarka pázsit szememnek szemed,
fűzöldben elnyúló napsugár,
esztelen űz, karodba kerget
a vágy: testemen fény-uszály.

(Sehonnan jöttem, hogy felidd
könnyeim - hajnalok könnyét,
én, a megszédült szelíd:
ezer út bennem összeért.)



***********

Forrás: Poet.hu

Bíbor Kata: Bolondos Április

Álomból kiránt a reggel,
felhőkócos a horizont,
első gondolattal festem
magamba arcodat: ikont.

Borús a táj, szín-kopár,
egymásnak vagyunk: angyalok,
ölelkezéseink fényfonál,
szemembe fonja a Napot.

Riaszt a világ, a hideg,
veled érezem melegét,
ez a világodban-hiszek
lelkem mélyéig beleég.

Szél fújja fákra Áprilist:
bolondos, átugrik bokrokon,
bőrömre rózsákat virít,
a szerelmet szádra csókolom.


Forrás: Poet.hu

Bíbor Kata - Napra nap

Mikor jöttél, nem fájt semmi,
elhittem, hogy boldog lenni
ennyi csak.
Vágytalak és te is vágytál,
több legyünk egy múló láznál:
napra nap.

Mikor jöttél, vadvirágot
hoztál, karodban hintázott
testem,
kezed-kezem barangoló,
merültünk el csillag-folyó
estben.

Mikor jöttél, megszülettem
újra, gyermekláncfüvesben
jártam,
ringattál és ringattalak,
meztelen csókolt válladat
vállam.

Téged nézlek, veled látok,
narancsszínű bolondságok,
napra nap.
Mikor jössz, úgy nem fáj semmi,
elhiszem, hogy boldog lenni
ennyi csak.

Forrás: Poet.hu