Tóthárpád Ferenc - Ketten

Már messze vagy, mikor megérkezel,*
E furcsa távolság, mi mégis összeköt.
Nem látható, de érthető a jel,

Mi elvehet majd tőlem: csak a sárga rög!
Sosem voltál, sosem lehetsz enyém,
Lélek-tulajdonost nem ismer az örök.

Elég, ha néha biccentesz felém,
Tekinteted tekintetemben megpihen,
S mosolyba rezzensz arcod szegletén.

Elég, ha tudhatom, hogy vagy s leszel velem,
Amíg a reggel pírja simogat…
A bűnös földi létben elterpeszkedem,

S hogyan tovább? Örök titok marad.


* Töredék Baranyi Ferenc Staccato c. művéből.

Tóthárpád Ferenc - Mégis

Szememben lakozol!*
Ahogy a víztükörre száll az est,
Nehéz pilláimat lezárom,
Tekintetem el nem ereszt,

Velem alszol s álmodsz.
Rabom vagy, és mégis rabod vagyok,
Belém karolsz, s ha megperzsellek
A mindenség belévacog.

Mint egy kamasz, félek,
Mert érzem, hogy az ébredés közel,
S tudom, hogy szökni akarsz tőlem,
Te mégis néha könnyezel.

Bár bánatod sója
Kimarja, s görcsbe fojtja torkodat,
Az én szememben olvad cseppé,
Ha fuldoklik a gondolat.

*Lator László Ki egyre fényesebb vagy c. versének töredéke.

Tóthárpád Ferenc - Bársonyodba öltözöm

Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem is állsz, én érzem meleged!
Egyébre már mire is vágynék.
Talán – ha megfognád a kezemet...
Talán, ha még szólnál néhány jó szót,
S hazudnád, hogy... akárhány életen is át!
Ha Isten így rendelte: legyen!
De nem felejtem árnyad bársonyát!