Kányádi Sándor - Mezítláb

Lehúztuk a cipőt is,
úgy mentünk, kéz a kézben.
Ázott hajad esővíz-
illatát most is érzem.

Tapicskoltunk a sárban;
sikolyaidtól bokrosodva
futott a sáncban
a sárga patakocska.

– Gyermekkoroddá lennék
érted, te kedves.
– Te jó, te drága.

Társtalan lép az emlék
a kármin-köröm pettyes
tavaszi sárba.

Kányádi Sándor - Szemed

Mióta fürkész ez a szempár,
hány ezer év óta követ?
Sugaraitól hasadtak már
atomjaikra fák, kövek,

mérgeződtek tengerek tőle,
hamvadtak lábon dzsungelek;
csak én állom még egyelőre
s csalok belőle könnyeket.

Kányádi Sándor - Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Kányádi Sándor - Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött,
soha soha ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke.
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Kányádi Sándor: Álmodó

Várost álmodtam ide én;

fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;

fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog.

És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen

tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,

van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,

naponta többször ehetem.

Mi kell még – kérdik –, nem elég?

Örülök persze – szólanék,

de csak a fejem ingatom.

Állok némán – és álmodom.