Hajnal Anna - Nevem kimondtad

Nevem kimondtad, s nyelveden
megolvadt nevem, mézes bor,
átgyúlt köröttünk a sötét,
s illatozott ezer bokor,
és százezer fülemile
énekelt, egyre csattogott,
eső verte az ablakot,
odakünn kitavaszodott...

Hozzám hajoltál s forgószél
tört rám és forgatott vakon,
hozzám simultál és a szél
szédülten elült vállamon,
s amikor összeért a szánk
hogy villám ért-e? vagy parázs?
megbénult minden gyors tagom,
s a szívem haldokló parázs...

Hajnal Anna - Ma

Ez a ma a béke napja volt
s a málnaízű csendé,
a nap ma egész nap sütött
s az est most hűvös szentély.

Szívem ma csak a magamé,
s egyedül lenni legszebb,
pilláim alvó sásain
elálmosul a könnycsepp.

Hajnal Anna :Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem

dacos, síró szived csupa vad szerelem

csupa vágy, csupa láng csupa konok erő

már lankad az ész, a védekező.

Félelem? Távolság? Mit jelent?

Mindig több, több éhséget teremt.

Hiszen elpusztulunk így Te meg én

két árva fuldokló, néma, szegény!

Akarlak, szeretlek, rég elég

titok és várás és szenvedés

boruljunk össze, mellre mell

két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!

Hasitó villám szívemen át

feszül és tágul az egész világ

szük abroncsok a sarkkörök

kicsap a tenger, s a szent ködök

ragyogva befödnek, vihar és láng:

együtt világok várnak ránk!

Együtt - vagy halál és pusztulás

szerelem - szerelem, fényvarázs.