Gámentzy Eduárd - Így simogatlak

A Karácsony nem hozott havat,

De nekem még tavalyról maradt

A hűtőben, a levesek mögött,

Majd összeszedem szépen délelőtt.

- És gyúrok olyan hógolyót Neked!

-És megdobom a csillagos eget,

Hogy visszahulljon hozzád, s arcodon,

Olvadjon el, ahogy a fájdalom.

S ha letörlöd, kezemhez ér kezed.

- Így simogatlak utoljára meg...

A mese a mienk...

Tudtam a neved, de nem tudtam, ki vagy!
Azt hittem, mindenki álarcot mutat.
Amögött embert hiába keresek,
Álca az egész, semmit se lelek.
De nézem a szemed: a szemed ragyog!
Álarctól ilyet sohase kaphatok.
Érzem a bőröd: puha és meleg,
Az álarc kemény, fagyos és rideg.
Kezemben arcod, szemedben szíved,
Csak nékem szóló, csöndes üzenet.
Tartalma titok, és az is marad,
Nem adják vissza felszínes szavak.
A titok a Tiéd és talán az enyém lesz,
Nem Tiéd, nem enyém: Miénkről beszélek.
Álom az egész, vagy inkább... rege?
Égi csoda: de leginkább mese.
Mese, hol minden és mindenki szabad,
A rossz elvész, s a jó megmarad.
A mese a Miénk, az Élet írja,
S mi benne lesz, az a kettőnk titka.
Tudom a neved, s már tudom, hogy ki vagy.
S ha mégse? A mesében mindent szabad.
Szaladni, repülni: várnak az egek,
Csillagok leszünk, egy álom a Föld felett.

(számomra ismeretlen szerző)

Örkény-egyperces : Gondolatok a pincében

A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra. Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltûnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.
- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?
Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - õt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek elõle.
Most jutott eszébe elõször, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.
Sõt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszõtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni.

Fortune Brana - Csukott szemmel

Voltam szerelmes
és voltam magányos
voltam tölgyfa
voltam főnixmadár
álltam dermedten
a szépség hamvainál

Voltam kiáltás
és voltam a csend
voltam sötétség
kint és idebent
voltam szerelmes
és voltam magányos
voltam szelíd
s igen, voltam halálos

Voltam gazdag
s voltam nagyon szegény
voltam a sűrűjében
s az élet peremén
voltam boldog
voltam boldogtalan
de sosem találtam meg
az igazi utam

Mégis - ha megpróbálnál
kézen fogva vezetni
csukott szemmel is
tudnálak szeretni.

Fortune Brana

Juhász Magda: Hogyha lennék...

Hogyha lennék fűzfa lombja,
fűzfakarom elringatna,
és ha lennék kis madárka,
minden dalom hozzád szállna.
És ha lennék búvó patak,
eloltanám a szomjadat.
Vagy, ha kósza szellő lennék,
arcod körül lengedeznék.
Lennék lábnyom, út porában,
csillagfény az éjszakában,
rosszkedvednek múló perce,
napsugár, mely melengetne,
lennék kéz, mely megkeresne,
téged hozzám, elvezetne.
Hogyha lennék....de nem lehet,
ember vagyok, aki szeret.
Talán bűnös, talán igaz,
csöppnyi sóhaj, csöppnyi vigasz.

Ezt a képet sok szeretettel küldöm első "rendszeres" olvasómnak natimamának!!!

Károlyi Amy - Szólongatás

Harmatcseppé válik szájadon a szó.
Azt mondod: fa- és erdőstül állnak elibém a fák.

Azt mondod:kő-
nem aszfalt s nem beton,
de szikla szúr a víz alatt.

Azt mondod: rét-
és lassú búborékkal
gyöngyök és gyűrük szállnak fel a mélyből.

Azt mondod:szép-
és tulipánt hajt a hajnal
s kötényünk megtelik kankalinnal.

Azt mondod: én-
és sápadt tűzben égsz,
mint nyári délben gyujtott gyertyaszál.

Azt mondod:nyár-
és gyíkok lihegnek forró köveken,
kisül a földből a virág-gyökér.
És illattal pupozva a Tejúton ballag
egy júliusi szénásszekér.

Azt mondod:ősz-
és áfonyával telik meg harminc szőlőskosár.

S mikor már majdnem minden elfogyott:
piros pecsét van a szájad helyén,
mikor a nevemet lassan olvasztgatod.

Helen Bereg: Csak nézz rám

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!

A szemed mindent elmond.

Benne csillog a szerelem,

Megsimogat selymesen

Csillámként borítva testem.

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!

Szemünk összeolvadó

Mélyében megfürdik lelkem,

Mint sziklákon futó csermely

Hűsítő, tiszta vizében.

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!

Hamisan csengne a szó.

Mit szemed mesél vágyva,

Meghitt pillanat varázsa.

Szerelmes, őszinte hang.

A száj formálhat hazug szót,

De szememben elvesző

Szemed elárulja a valót.

Csak nézz rám! Kérlek ne szólj!

A csend nyugalmat adó

Végtelenében elveszek.

Érzem élni sejtjeimben

Az igaz, örök szerelmet.

Kányádi Sándor: Álmodó

Várost álmodtam ide én;

fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;

fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog.

És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen

tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,

van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,

naponta többször ehetem.

Mi kell még – kérdik –, nem elég?

Örülök persze – szólanék,

de csak a fejem ingatom.

Állok némán – és álmodom.

Én álmodom a rétet, és mellé a zöld mezőt,

Te álmodod a havas csúcsot, s a nap elé a felhőt.

Én álmodom a nyár melegét, a tengert, a virágok illatát

Te álmodod az őszi csendet, és egy lombja vesztett fát

.Én szaladnék a széllel, viharként vadul,

Te ülnél a fűben és néznél szótlanul.

Majd ha már én álmodom a felhőt és mögé a napot,

Te a tengerpartot mellé magadtól rajzold,

Ha képzelek csendesen fáradt őszi fákat,

Te lombokkal borítod az összes száraz ágat,

Én nézlek szótlanul, ülök és hallgatok,

Elmondhatod akkor, most már boldog vagyok.

angel

Gitka - Vágyakozás

Szeretnék ellopni az évből egy napot

Csak érted, csak Neked és magamnak.

Szeretném érezni a tavasz illatát,

A nyári szellő símogatását,

Az ősz bágyadt sugarát,

A tél jeges fuvallatát

Egyetlen nappá duzzadt percben

Csak érted, csak Veled...

Szeretném érezni az arcod melegét,

Csak Veled lenni lélekben is egyetlen egyszer

Csak egyetlen nap.

Látni a mosolyodat mely csak nekem szól,

Azt érezni hogy csak engem ölelsz

Mindent kizárva, csak egyetlen egyszer,

Csak egyetlen nap.

Szeretném a napot, a holdat,.a csillagokat,

Csak érted lenni és önmagamnak.

Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat..

Szeretnék szeretni mint még soha,

Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.

Most szeretném látni az arcodat, akkor tudnám

Te akarnád-e csak egyetlen egyszer,

csak egyetlen nap.

(Gitka)

N. Horváth Péter : Látsz-e?

Tetszik a maszkom?

Csupaszín festék.

Belátsz-e mögé,hol vagyok én?

Míg a manézsban adom a hetykét,

ne akkor tedd a szíved elém.

Tekintetemből néz rád a lényeg,

kékjében semmi produkció.

vedd végre észre,

úgy kérlel téged:

ne két bukfencért

légy hozzám jó.

Wass Albert - Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hullott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...

Minden kedves látogatómnak nagyon boldog új esztendőt kivánok!

Bács Ferenc - Észrevétlenül

Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem

Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk

Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ.

Tudod (ismeretlen szerző)

Egy csepp (...saját gondolat...)

...borzongok, és félek,

reszket bennem a lélek...

Rád gondolok - látod:

odaadnám a világot-

-odaadnám a lelkem,

csak te szeress engem!

Harcos Katalin - Álmodj velem

Álom kell? Hát legyen! Álmodom.

Talán ott alszom majd a válladon,

s amíg a pillám mögött álmom pereg

lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.

Szememben újra boldog fény ragyog,

ölelsz, s a két karom visszaölel,

és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.

Elég lesz csupán, hogy veled legyek,

és kedvem derül, szívem kitárom.

Légy a kedvesem és boldogságom!

Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!

Ragadjon magával a szerelem,

vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,

s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!

(Harcos Katalin)

Lázár Ervin: Vacskamati virágja (részlet)

"– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
– De igenis elvesszük!
– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
– Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
– Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen rád se nézett!
– Tudom – mondta a virág.
– Aztán meg agyonöntözött.
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem – mondta a virág.
– Miért szereted? – háborgott Aromo.
– Csak – mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha."

Harcos Katalin : Volnék társad

Volnék faág, hogyha levél lennél,
ringatnálak, s te vígan libegnél.
Lennék napfény, hogyha felhő volnál,
meleg fényemben szellőn lovagolnál.
Volnék kedvesed, ki hűséges lenne,
ölelnélek úgy, hogy boldoggá tenne.
Volnék társad, ha magányos lennél,
s szeretnélek, ha nem is szeretnél.

(Harcos Katalin)

Szabolcsi Erzsébet : Mit is adhatnék?

Hiányzol

Hiányzol

Tudom hogy fontos leszek

neked egyszer,

a sors fintora csupán

hogy ez akkor jön el

mikor engem

elnyelt már a messzeség

akkor érzed majd

hiányomat, felsóhajlanak

benned a szavak, miket

sosem mondtál

nekem mégis

tudtad hogy érzem

Gondolj rám majd

akkor, szabadulj

meg a szavaktól

érezd kicsit velem

milyen a hiányod bennem

(lily)

(Őri István)

Elmondanám

Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok,
csak te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek.

/Robesque/

...csak egy kis részlet...

"Voltam magamnak,
vagyok Neked!
Kerestem álmokat,
találtam Veled.
Most vagyunk
Ketten.
Nekem,
Neked."

(farkasvera)

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni

Őri István:
Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Nikolaus Lenau : Pillantás a folyóba

.....mástól "loptam" - de szép...

Juhász Magda : Vágyódás

Lányi Sarolta - A reménytelenség fokán