Mécs László - Egy hullám elsimult

Fekete Óceán fekete tömbjéből,
örökös nemlétnek örökös csöndjéből,
fehérke, gyereknyi habocska született,
fényt szopott, éjt szopott, nem tartott szünetet,
nyögdécselt, gagyogott, ragyogott, nevetett,
rózsaszín reggelen rózsaszín testecske
bukfencet hányt mint ügyetlen kis kecske,
lába nőtt: száguldott mint a vad kamaszok,
hangja nőtt: kurjantott, énekelt, panaszolt,
vágya nőtt: külön-vált külön-lényt lázadott,
perc alatt átélni kívánt egy századot,
ezernyi színt játszott e nem-rég tintafolt,
csókhimnuszt zenélő tündéri hinta volt,
gyöngykagylót ringatott, álmokat ringatott,
karja nőtt: ölelőn egekig csapkodott,
csókolni vágyott egy csodaszép csillagot,
Naptól is csillogott, Holdtól is csillogott,
kacagott, jajgatott, tajtékzott, torzonborz
viharban szíveket ringatott, borzongott:
fagyott és zuhant és külön-vált énjébül
illantak álmok és színek, és legvégül
színtelen-ájultan, álmatlan-álmosan,
nesztelen, ahogy egy halk árnyék átoson,
e negyvennyolc évnyi, vagy csak pár percnyi Múlt
fekete Óceán fekete tömbjébe
örökös hallgatás örökös csöndjébe
visszatért hallgatni. Egy hullám elsimult.

Szerelmes haikum

Eduard Mörike - Ő az

Gámentzy Eduárd - Egy pillanat

Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

És hó esett a tiszta víztükörre,
a pelyheket nagy hullám kapta ölbe,
és vízzé vált a hó ott mindörökre.

Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
nem volt fehér a táj, csupán a parton,
a víz színén fehérlőn nem maradt nyom.

Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
nem növelik, csak terhelik a lelked,
és eltakarják szépségét színednek.

Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
s örvényeid havamtól gazdagulnak,
midőn ijesztő messzeségbe futnak.

Az életem csak benned folytatódhat,
ez sorsa rég - ha vízre hullt - a hónak,
belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.

Kergetőztek az örvények pörögve,
rohant az ár a végtelen ködökbe
és hó esett az örvénylő gyönyörre.

Három saját haiku

csillagfény csillan
eljött az éjfél látod
legyen szép álmod

tenger mélyében
kagyló-álomban élek
feljönni félek

hangodat hallva
szivárványt játszik lelkem-
-egekbe röppen

aquarius verse

Őri István - VIVALDI: C-DUR HEGEDŰVERSENY (részletek)

Itt vagyok...
eljöttem hozzád, kedvesem
hogy ami eddig két út volt
mostantól egy legyen
ha Te is akarod
fogd meg kezem
s induljunk el
tegyünk sok-sok lépést együtt
egymásért, gyönyörűségünkre
járjunk az utcán komolyan
kergetőzzünk, mint a gyerekek
mosolyogj rám, kedvesem
amíg én dalolok
gyere ide hozzám
s fuss el, hogy újra ide jöhess
tárd ki karod
add nekem illatod...

s ha este lesz
fésüld meg éj-hajad
és menjünk aludni
szépeket álmodni
érintsük egymást
hogy legyen folytatás
azután tágas ruhákban járj
emeld szép fejed
büszkén mosolyogj
titkokat tudóan
boldogságba feledkezve
simogasd Őt - magad
s engem is...
s ha letelt az idő
és eljön hozzánk Ő
öleld magadhoz
ha sír, énekelj neki
ősi dalokat a holdról
és a szabadságról
hogy nevessen
hogy csendes álma legyen
és neked is...

s ha majd végleg elrepül
fogd meg kezem
mint régen, a kezdetekben
- lásd, a hegedűt is leteszem -
nézzünk kicsit hátra
s messze előre
s ha már hajlott is a hátunk
ha nehéz is a lépés
nem baj
csak fogd kezem
úgy minden könnyebb
az ismerős-ismeretlen is
mi előttünk, messze van...

megérkezünk
látod, kéz a kézben
nem is volt ez olyan nehéz
el se fáradtunk
s még a cipőnk sem kopott el
kedvesem...
már csak egy kicsit kell mennünk
s ha valaki - ki itt marad -
nézne minket
nem látna semmi különöset
csupán két árny-alakot
kik néha szétválnak
néha egyek lesznek
kik lassan párába vesznek
majd elnyeli őket a homály.



....és itt meghallgatható az egész vers Kajati István előadásában:

Őri István - A kétszivű asszony

- Nézd, Kedves – szóltál egy napon,
s angyal-arcod mosolyog -
Itt van egyik szívem,
mely mindkettőnkért dobog.
S ott a másik, alant,
a Tündér-kapu felett.
Még nem hallik édes hangja,
de halk dobbanásait
szívem, itt fent, oly örömmel hallja!
Lásd, nekem két szívem van most...
Tudtad te ezt a csodát?
Isten adott egyet,
s Te adtad párját - szerelmünk zálogát.
Az egyik szív egészen enyém,
a másik kedvesebb nekem:
közös "szerzemény"
Isten adta, mely fenn dobog
s mi lent muzsikál,
te adtad, Kedves, mindenem!

Váci Mihály - Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét

Áprily Lajos - Annának hívták (részletek)

"Meghalt. De vajjon élsz te s élek én?"

"Völgy, drága völgy, fogadj úgy, hogy ne fájjon,
legyen vadmákod bódító szagú.
Némán lengjen, mint alvilági tájon,
virágaid felett a mélabú."

"A forrásból a bodzás patak-útban
kicsi kulaccsal ő hozott vizet.
Buzogj, buzogj, csorgó fekete kútam,
apadhatatlan kút: emlékezet!"

"Kicsi virágnak hívtalak,
s most csak árnyék vagy, kicsi árnyék.
Hívogatók a sugarak
s állok, mintha kezedre várnék."

"Talán úgy volna jobb nekem,
ha én is halványabbra válnék,
s együtt járnánk a réteken:
te is árnyék s én is csak árnyék.""Mikor elindult, május tiszta kékje

ölelte még. A fénye itt maradt.
Távolodó, élő gyönyörűsége
csak sugarat hagyott, csak sugarat"

"Kinyújtod a tavaszba két kezed,

még nem hiszed, hogy nincs, még keresed.
Pedig tudod jól, elhervadt tövig,
szem benne többé nem gyönyörködik."

Akit esetleg az egész mű érdekel (melyet a költő unokája halála ihletett) itt meg lehet találni (Áprily összes többi versével együtt)

Illyés-idézet

"Jó érezni azt, hogy szeretlek,
nagyon és egyre jobban!!
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni a mosolyodban!!
Érezni, hogy szemeid már szememben
élnek és néznek!!
S érezni azt, ha szép, veled szép,
s csak veled teljes az élet,
Mert hisz csak egymást szeretve
lehetünk boldogok!!"


- Illyés Gyula -

Szabó T. Anna - Elhagy

Várdai Erika (Hanga) - némuló

talán mikor ezt olvasod már fényévnyi-távol jársz
talán fagyoskodva épp egy koszos megállóban állsz
talán autóban ülve suhan melletted a táj
talán összepréselt ajakkal sírsz mert az élet fáj

hát minden éjjel az ég fekete palástját szaggasd
a lassan fogyó Holdat sikoltó szavakkal faggasd
őrizz bőröd mögött vigyázva míg újra nem látlak
őrizlek én is
némuló csendben
hiányzol

várlak

Hepp Béla (aLéb) - Megírlak majd

Megírlak majd, ha meg tudom
fogalmazni a hűs szelet,
napban felizzó hajnalon
ahogy a csendes levelek
közül kacéran rám nevet,

megírlak majd, a fény mögött
ha láthatom mélységeit,
szivárványívbe öltözött
játéka többé nem vakít,
feladja izzó titkait,

megírlak majd, ha nyári éj
vásznán kacsintó csillagok
közé többé nem hív a mély,
fényükből már nem olvasok
puhán simító holnapot,

megírlak majd, ha csepp eső
útját járva az üvegen
fut, kerül, s a vonzerő
fogalmába zárt értelem
nem lesz csak száradó jelen,

megírlak majd, ha szirmokon
színt látok és matériát
megrezdülni ha átfogom,
és két kezem nem éri át
amit ölelni megtalált,

megírlak majd, a részletek
száraz sorába bújtatom
felismerni vélt lényedet
száz teli karcolt oldalon.
S már nem lesz miért elmondanom.

Bognár Stefánia - Feltétel nélkül

Nincs feltételem,

Nincsen semmi sem.
Esőcsepp-zenék
Tompa ütemét
Átveszi szívem,
Dobogja szívem.

Kopogna szívem
Fád üvegeden.
Ólom-nehezék
Bénítja hevét,
Néma félelem
Várja idelenn.

Nincs feltételem,
Zuhanok, esem.
Gomoly-szürkeség!
Szél-borzolt az ég,
Mint az életem,
S pocsolyát terem…

Sárhelyi Erika (Netelka) - Add a kezed

Ha a tavasz későn jön és keserűn,
ha minden dal hamis a hegedűn -
add a kezed!

Ha rövid és szomorú lesz a nyár,
ha a tél is leszegett fejjel jár -
add a kezed!

Ha csak tükröm mondja az igazat,
minden más csupán olcsó kirakat -
add a kezed!

Ha utamon túl sok a mély gödör,
ha kiköp a sors, aztán feltöröl -
add a kezed!

[...]

Ha félnék, hogy elsodor az élet,
mielőtt még elveszítenélek -
add a kezed!

Komlósi Lajos - Álom

Álmaimban eljössz hozzám,
Nem kopogsz az ajtón, ablakon
Otthonosan lépsz szobámba
Ezüst csengő szól a hangodon.

Nem kérdezem, merre jártál,
Szél hozott-e vagy vonat,
Cirógatlak, becézgetlek,
Simogatom angyal arcodat.

Mind ez persze álom csupán
Megcsókolom reggel lábnyomod,
Takaróm magamra húzom
S vérző szívvel tovább álmodom…

Évszakok (újabb saját haiku - csokor)

séta a réten-
-fűszál hajlik a szélben
hajad is lebben

aranyló nap süt
verőfény táncol vízen:
fürödni kéne

fák lombja sárgul
ködös reggelek járnak
vége a nyárnak

didergő bokrok
zúzmara díszben várnak
fagyos reggelre

Zágonyi Mónika : Őrzöm

Őrzöm a reggeli táj titkos mosolyát. Tüneményes

hajnali sóhaj a köd; gyorsan elillan a Nap
fénye miatt. Falevél hullik halkan. Örömükben
harmatot sírnak a fák, s lágy ölelésbe zuhan
kérges testük az ággal. Vágyakat hordoz a felhő,
s élni szeretne az élet szerető anya hű
szíve alatt. Ahogy egy fűszálat ringat a szellő,
ringat a kéz is az áldott születése után.



(...a szerző kisbabája születését örökítette meg ilyen csodálatos formában... :D)

Néhány saját haiku

hópihe szálldos
szikrázva hull a légben
sápadt fehéren




édeni képek
szállják meg lelkem
gyönyörű szépek







elfeledett szó
zsong itt bennem: szerelem
újra feléledt






nyári záporcsepp
permetez arcom bőrén
frissülést hozva





balsors sújtottan
imára kulcsolt kézzel
nézel az égre





fellegek árja
lassan gördül az égre
vihar lesz végre



koppan a csendben
álmaim súlyos lépte:
vasnehezékem

Ellen Niit : Otthont adsz

Amint az ajtón benyitok,
kezemnek otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekedés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülni valót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.

Puszta Sándor : Cinkenyom

hajnali hóban
cinkenyom
fölibe hajlok
olvasom

mélyülő ferde
hó-rovás
sorsokat rejtő
ékírás

őseim írtak
így ahogy
egysoros verse
fölragyog

tűnődve titkán
ballagok
én is hóba írt
jel vagyok

marad ha létem
itt hagyom
utánam csöppnyi
cinkenyom?

Gyömbér - Furcsa románc

Messziről jött. Nem várta senki.
Ideje nem volt megpihenni.
Lassú, különös táncba kezdett,
remélte, így rá felfigyelhet
egy ember. Szinte már akárki.
Hisz élete fogytán, nem tud várni.
Ragyogott, tisztán, hófehéren,
s akkor egy férfi arra jött éppen,

kinek valami az ajkához ért.
Nem tudta igazán, hogy miért,
megborzongott egy pillanatra
s száját elhagyta
egy mosoly.

Mert nem rég...

Ő körötte táncolt,
Furcsa románc volt...
Szájához simult,
elolvadt, s kimúlt,
egy hópehely.

Gyömbér

Mecsek Zsuzsa (aquarius) - Téged látlak

Ez a sivár, sáros udvar
csak naturalista háttered.
Ebben találtam, s keresem most is
lényegemmé lett lényedet.

Már mindenben Téged látlak,
fűben, kavicsban, mozdulatban.
Ha azt akartad volna,hogy feledjek,
elbújhattál volna jobban.

A holdban is Te rejtőzöl,
s ha magadra húzod a felleget,
nékem fölfesti rá az arcod
a mindenható képzelet.

Ha távoli csillag hunyorog,
messzerévedő szemedet látom,
s ha tűnő fehőt oszlat a szél,
a Te kezed int a láthatáron.

Ha neszez a lomb, susog a nád,
fülembe Te suttogsz lágyan,
s Téged látlak kipirulni
a lenyugvó nap bíborában.

Ha mozdul felém egy kósza ág,
látom kitárulni két karod,
símogató ujjaidnak érzem
a bőrőmet érintő napot.

Ha jönnek a virrasztó éjszakák,
Te csókolsz szememre mégis álmot,
s szád ég szorosan ajkaimra,
ha a fájdalomtól nem kiáltok.

Ha nyári este mozdul a lég,
holló hajad érzem hátamon,
s fordulnék forró öled felé,
ha megérint a paplanom.

A csönd is Te vagy, a hallgatás,
hiányod csontomig hatol,
felkutatom érted a mindenséget,
hogy megtaláljalak valahol.

Mert mindenben Téged látlak,
fűben, kavicsban, mozdulatban.
Ha azt akartad volna, hogy feledjek,
elbújhattál volna jobban.