Szabolcsi Erzsébet : Mit is adhatnék?

Hiányzol

Hiányzol

Tudom hogy fontos leszek

neked egyszer,

a sors fintora csupán

hogy ez akkor jön el

mikor engem

elnyelt már a messzeség

akkor érzed majd

hiányomat, felsóhajlanak

benned a szavak, miket

sosem mondtál

nekem mégis

tudtad hogy érzem

Gondolj rám majd

akkor, szabadulj

meg a szavaktól

érezd kicsit velem

milyen a hiányod bennem

(lily)

(Őri István)

Elmondanám

Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok,
csak te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek.

/Robesque/

...csak egy kis részlet...

"Voltam magamnak,
vagyok Neked!
Kerestem álmokat,
találtam Veled.
Most vagyunk
Ketten.
Nekem,
Neked."

(farkasvera)

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni

Őri István:
Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Nikolaus Lenau : Pillantás a folyóba

.....mástól "loptam" - de szép...

Juhász Magda : Vágyódás

Lányi Sarolta - A reménytelenség fokán

Idézet (...nem én írtam, de olyan mintha...)

Arka - Mese a szerelmes Halálról

Ezt a történetet még akkor jegyeztem fel, amikor keleti utazásaim során elvetődtem Szamarkandba
is. Nem tudom, igaz-e, de a kedvenc teázóm öreg tulajdonosa, akitől sok másikkal együtt ezt is
hallottam, Allah szakállára esküdött, hogy a saját szemével látta, amint egy legény táncra hívta
a halált.Történt egyszer, - kezdte mondókáját az öreg - hogy élt Szamarkandban egy legény, akit Jázminnak hívtak. Szülei korán meghaltak, testvérei, rokonai pedig nem voltak. Nem maradt egyebe, csak egy öreg furulyája, melyet még a nagyapja hagyott rá. Szépen tudott rajta játszani. Amikor csak belefújt, az emberek megálltak siettükben, hogy hallgathassák gyönyörű muzsikáját. Nehéz élete volt Jázminnak. Éhesen feküdt és kelt a város piacán, az uzsorások pedig egyre csak zaklatták,
hogy teremtse elő a család adóságának még hiányzó részét. Mikor már nem bírta tovább ezt az
életet, úgy döntött, hogy a hegyekbe megy, és beáll az ott élő szegénylegények közé. Ebben az
időben sokat álmodott egy titokzatos leányról. Hosszú, sötét haja volt. Mindig fehér ruhát
viselt. Szemöldökei egyenesen húzódtak a szemei felett, melyek soha nem néztek sehová, de Jázmin érezte, hogy mindent látnak. Tudta, hogy ez a leány végtelenül idegen tőle, de mégis nagyon szerette volna megérinteni. Amikor társai kérésére esténként a tábortűznél furulyázott, rá gondolt, és a muzsikája ilyenkor volt a legszebb.A kádi emberei azonban hamarosan elfogták a legényeket, és Jázmint is az egyik legmélyebb
tömlöcbe zárták. A furulyájára gondolt, amelyet elvettek tőle, és megpróbálta felidézni a
titokzatos leány arcát is. Nem sikerült neki. Az elképzelt hangok nem az ő furulyájából szóltak,
a leány képe pedig még álmában sem tért vissza hozzá. Másnap kihirdették a kádi döntését.
Jázmint is halálra ítélték. A hóhér a piactéren várta a következő nap hajnalán. Senki sem örült
kivégzésének. Emlékeztek még dolgos szüleire, és hogy az uzsorások milyen kegyetlenül bántak el az akkor még nagyon fiatal fiúval. Amikor fellépett a vérpadra, szeme a felkelő Napra esett,
amelynek a sugara éppen elérte annak sarkát. Jázmin érezte, hogy kővé válik. Ott állt a leány,
talpig fehérbe öltözve. A szemei áthatolhatatlanok voltak. Már tudta, hogy ő a halál, aki most
rá vár, akit rajta kívül nem láthat senki.Ekkor alig hallhatóan megszólalt valahol egy furulya! Először lassan, majd egyre hangosabban. A katonák értetlenül keresték a furulyázó embert. Néhányan már tudták, hogy hiába. Ilyen szépen csak egy hangszer szólt egész Szamarkandban. Mikor Jázmin meghallotta a furulyája hangját, könny szökött szemébe. A leányra nézett, aki most szebb volt, mint valaha. Érezte, hogy soha többé nem akar elszakadni tőle. Legyen akár a halál is! Hirtelen táncolni kezdett, egyre közelebb a leány felé. A tömeg csak csodálta magányos mozdulatait. Ekkor a leány arcát hirtelen rózsás pír öntötte el. A feje lassan megmozdult, tekintetével Jázmin arcát kereste. Amikor a szemeik
összefonódtak, már nem a halál volt. Egy szerelmes leány mozdult meg, hogy viszonozza a neki
szóló táncot. A tömeg felkiáltott! A táncoló Jázmin körül lassan egy gyönyörű leány alakja
bontakozott ki. Mozdulataik szépségét nem lehet leírni. Igy nem táncolt még ember Allah
országában. A leány hirtelen megállt. Tudta, hogy emberré vált, ezért most neki is meg kell
halnia. Mikor a hóhér bárdja másodszor is lesújtott, hatalmas szélvihar támadt. A sivatag
felkavart homokja mindent elborított. A szél elragadta a leány és Jázmin testét is.Ekkortól mondják Szamarkandban, ha erősen fúj a szél, hogy Jázmin biztos megint táncra hívta a
halált.Én azonban tudok még valamit - hajolt közelebb az öreg, hogy senki se hallja. Jázmin és a leány nem haltak meg. A sivatagban ébredtek fel. Azóta is ott táncolnak, és már soha többé nem engedik el egymás kezét.A következő héten tovább utaztam Karaganda felé, de ezt a történetet azóta sem tudom elfelejteni.
(Arka)

Vörös Liliom - Visszakapnám örökre

...csak egy gondolat...

Komáromi János - Nézz rám

Schrenk Éva - Azért szeretlek

Azért szeretlek,
aki vagy,
s nem azért, akinek látszol,
vagy tetteted magad.

Lelkedbe látok,
látom a varázsod,
tudom, hogy mikor játszol,
s szeretem, amikor átlátszol.

Azért szeretlek,
aki vagy, s nem azért,
mert szeretsz.
Mellettem nyugodtan
önmagad lehetsz

(Amalina)

Gyóni Géza : Bús strófák (részlet)

I
Valami fájó ürességet érzek,
Mintha a lelkem szakadt volna ki,
Mintha mitől már régóta vérzett,
Egyszerre oltná bele valaki.

Valami kinzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen -
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment - s nem látom tán sohasem.

II.
Mit viszesz tőlem? Egész világot;
Imbolygó tűzként lobogó lángot.

Nekem világ volt. Neked - tán semmi.
S mégis - óh nem tudom visszavenni.

Szabolcsi Erzsébet : Csak...

Csak füst vagy.

Elillanó, szétfoszló lebegés

Csak mosoly vagy.

Emlékképeken néma nevetés.

Csak dal vagy.

Néhány ütemnyi megható zene.

Csak könny vagy.

Az emlék fájdalmas üzenete.

Csak álom vagy.

Álmaimban élsz és én is élek.

Csak nem vagy.

Nem élsz, csak kitaláltalak téged.

"Bármire gondolok, te jutsz az eszembe,

Bármerre is járok, te jársz a fejembe.

Ha szemedbe nézek, egy világot látok,

Nyílnak a lelkemben, boldogság virágok."

(JeepCKing)

Gámentzy Eduárd: Hazudni szépet

- Hazudj már valami szépet!

Elhiszem majd az egészet!

Legyen kert, s benne virágok,

Törpe is kell, meg óriások!

És te is legyél ott kérlek!

Ha hívlak hazudni szépet.

- Csak igazat ne!... Az fájna!

Tedd meg!.. Csak egyszer, utoljára...

László Ilona:Érezni a szád

ÉREZNI A SZÁD

Ujjaim közt illatos,

Bársony rózsaszirmot,

Fehértornyú templomból,

Távoli harangot,

Számban szétpattanó,

Édes szőlőszemeket,

Testemre zúduló,

Langyos esőcseppeket,

Lábamban a tánc,

Tüzes ritmusát,

Magamhoz ölelni,

Csillagdíszes éjszakát,

Hinni, hogy az álmom

Valóra vált,

Szeretném még egyszer

Érezni a szád.

(László Ilona)

Karinthy Frigyes : Lecke

"Te vagy a szív, mely bennem dobog,
Te vagy a vér mely bennem csobog.
Te vagy az ihlet, mellyel írok,
Te vagy a könny, mellyel sírok.
Te vagy a szem, mellyel látlak,
Te vagy a vágy mellyel várlak.
Te vagy a száj, mellyel csókollak,
Te vagy az íz, mellyel kóstollak,
Te vagy a lélek, mely engem éltet,
Te vagy az ábránd, mellyel képzellek.
Te vagy a Herceg, aki eljön értem,
Te vagy az, akit az égtől kértem.
Te vagy a kéz, mellyel hozzám érsz,
Te vagy a mindenem, mert bennem élsz!"

(ismeretlen szerző)

Egy versdarabka - de szép

(Harcos Katalin)

Mintha én írtam volna (pedig dehogy)

"A csókod festi kékre az eget,

Szemed színétől zöldülnek a fák.

Nélküled üres minden képkeret,

és világtalan az egész világ."

(Weöres S.)

Szabolcsi Erzsébet : Mégis

Ne szólj, szól helyetted a csend.
Ne nézz, hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj, hívnak az álmaink.
Ne keress, hisz úgyis ott vagyok.

Szólj, fújja hangod felém a szél!
Nézz, szemed tükrében ragyogok.
Hívj, érezzem, hogy lobogva vársz.
Keress, szeress, lásd melletted vagyok.

Bogdán András : Álmodó

Amikor lehunyod két csillag-szemed

Amikor párnádra hajtod a fejed

Amikor gondod a holnapra hagyod

Amikor álmodsz - én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved

Amikor sorsod nehéznek érzed

Amikor egyedül maradtál végleg

Amikor nincs más - vezetlek Téged.
Amikor sírnál - de elfogyott könnyed

Amikor érzed - a szavak is ölnek

Amikor a sötét elnyelne Téged

Amikor fény kell - én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad

Amikor örök vendég a bánat

Amikor felhők ültek a szemedre

Amikor sírsz - mosolyogj szemembe…
Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon

Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson

Amikor eljön a halál érted

Akkor élni én hívlak Téged…
Álmodj patakot, virágzó rétet

Őzet, pacsirtát, fürge menyétet

Álmodj napot, szellőt - fényeket

Csillagok vándora - élj életet…

Márk Miklós : Hozzád

Álmodom.....
Karjaid közt lebegek,
Bólintottak az Istenek.

Úgy kellett, hogy megtaláljál,
Ez véletlen nem lehet,
Keverjél új színeket Kedves,
És fessél nekem képeket.

Rajzolj nekem új világot,
Ahol a szíveken boldogság ül,
A háború nem okád tüzet,
És a béke a földön szétterül.

Fessél nekem szivárványt,
A bánaton átívelő hidat,
Láztalan éjszakákat,
Vadul vágtató lovat.

Varázsoljál csókokat,
Szíved érintse a szívem,
És ha úgy tartja kedvem,
Újra járok a vízen.

Alkoss nekem verseket,
Ritmussal teli ódát,
Lendülettel elragadó,
Képekkel teli strófát.

Szeressél akkor is, ha
Már szeretni nincs mit bennem,
Egyenesen állhassak a
Tükörképemmel szemben.

Ássál egy mély gödröt,
Dobjunk bele minden rosszat,
Tárt karokkal várjuk a jövőt,
Nekünk csak jót hozhat.

És szüljél nekem holnapot,
Adj esélyt, és a két kezed,
Hálám az öledbe borítom,
Óvatosan elrepülök Veled…

Elaludtak az Istenek,
Karjaid közt lebegek,
Álmodom…

Veres Judit: Rólad

Ma rólad szeretnék írni
Hol vagytok szavak?
Félek, ezen az éjszakán
Az álmok is alszanak
Csak én vagyok ébren,
Bennem a magány dalol
Talán messze-messze
Te már alszol valahol
És álmodsz is, tán rólam
De reggelre elfelejted
Érzed, egyre közelebb
Hoznak hozzám a
Rohanó percek
Aztán újra ellop a zord idő
Helyetted fakó álmok jönnek
Tiéd ajkamon minden mosoly
Tiéd szememen a könnycsepp
Nélküled csak csend vagyok
Nélküled csak remegés
Arra hogy mennyire szeretlek
Ezer szó is kevés.

Óda az emberiséghez

"Kellett nekem, hogy rád akadjak,
Kellett, hogy megkedveljelek,
Hogy együgyűn mindent bevalljak,
S hogy büszkén ne hallgass te meg!

Kellett nekem beléd szeretnem,
Kellett nekem, hogy meggyötörj,
Hogy bálványozzalak szívemben,
S hogy te viszonzásul megölj."

(A "Lady L." című regény mottója)