Ametist - Ha szeretsz

Ha szeretsz, ölelj magadhoz,
és vigyél - ne langyos szellő,
forgószél legyél - ne töprengj,
ne habozz, az élettel ne alkudozz,
s akár sötétségbe a fény, úgy hullj belém...
két szikra csapjon össze, mint a
kard - hozz esőt, zivatart, s
lángot, mely égig ér - ha szeretsz
halálom legyél...
hadd szülessek újjá veled,
szerelmed - tüzes bélyeged - égesd belém,
legyünk mi árnyék és a fény:
a világosság két fele,
egymást kioltó végzete,
új vágy és új remény -

ha szeretsz...

(ametist)

Forrás: Poet.hu

Málna - selyemben

Selyem suhog
testemen.
Nedves korbácsként
hasít rajta
végig hiányod!

Érzéki sóvárgás,
testtől kapott
éhség?

Álmatlansággal
küzd szemem
s én
vers fölé hajolok,
hogy átöleljelek
magammal.

(málna)

Forrás: Poet.hu

Hajdú Levente - A képzelet szárnyán

Egy fájó sóhajtásban száll le ma az este,
Gyűrött felhők között lopakodva jár.
Ezüstös szürke ködruha a teste,
Sóvárgó reménnyel valakire vár.

Bolyongok mélán egymagam az úton,
Törékeny álmokat vonszolok csupán.
Ma este elhalkult minden hang a húron,
S én szaladok egyre az álmaim után.

Feléd taszít most minden gondolat,
Sárgult emlékekből hálót szőtt a múlt.
Csak a csend suttogja egyre hangodat,
S tenyerem üres, mely arcodhoz simult.

Tegnapok tűnt fénye átsodort a mába,
Minden derűs óra bennem megfagyott.
Kereslek a hajnal vörös bársonyában,
S minden alkonyatban, de te nem vagy ott.

Egy fájó sóhajtássá szelídült az álom,
Melyet a szellő ma nekem suttogott.
Most szélfútta jeges hómezőkön járok,
S dérlepte emléked régen megkopott.

Néha visszajár még ez a régi ábránd,
S rügybontó zsongássá festi át a tájat.
S én a képzeletnek lepke-könnyű szárnyán -
Mint szabad sólyommadár - repülök utánad.

Forrás: Poet

Kezek tánca

Nem hallanak és nem beszélnek
nincs más, csak játéka a kéznek
- a mozdulat -
nem kellenek szavak
és mégis érted
vagy inkább: érzed
pillangók tánca
ezer kézen
hajlongó nád a szélben
beszédes, csillogó szemek és
kezek - kezek - kezek
néma a száj most
nincsenek szavak
mindent elmond
a mozdulat...

Ametist


( a verset ihlető videó)

Forrás: Poet.hu

Dobos József - Elszalad az élet

Mint a hős, ki
megtalálta kincsét
s most ül felette
lesi szótlanul,
tudja jól hogy
megvehetne bármit,
de lelkében a
kétség harca dúl.

Így szalad el
mellettünk az élet,
rohanunk a
kincseink után
és mikor már
birtokunkban tudjuk,
nem teszünk mást,
nézzük ostobán.

Forrás: Poet.hu

Marie Marel - Szuszogó szonett

Fejét karjára hajtja, alszik csendesen.
Lehunyt pillái mögött tán álom-film pereg:
kacagva játszik a téren sok-sok kisgyerek.
Őrzöm kicsiny testét, nézem ahogy pihen.

Mily édes arc, földöntúli, csodás mosoly.
Oly jó látni bájos lényét. De csitt...: megmozdul,
pillája rebben, fordul, az ágy megcsikordul.
Vonásain már újra békesség honol.

Átölelném, de szent nyugalma - nem teszem.
Nézem meghatottan, óvón, szerelmesen.
Ágya mellett álomféltőn elrévedek:

- Kis szívem, ha tudnád, mennyire féltelek!
Én Veled alszom el és veled ébredek,
légy nagyon sokáig szuszogó kisgyerek! -

Marie Marel

Forrás: Poet.hu

Tánc

ó
ez egy
varázs volt
hangok között
zenében voltál
sorok között bújtál
szíved ritmusra remeg
varázsolsz táncot életet
reményt fényeket bíbor jövőt
*
őt
csak őt
találd meg
ki majd érted
s miattad érzi
érdemes volt neki
már férfinak születni
nem álom - miattad érted -
nyitva szíved - egyszer megéled...


(hominami)

Akasa: - Hajnali közhelyek

Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit rágom.
Próbálom tetten érni
sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem hoztam.
Kezemben semmi sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az Isten.
S ha elalszanak bennem a Dalok...
Eljön majd értem Apám,
és kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi - Fiam! Megérte?
A Te neved suttogom akkor.
S a földig hajolok a Szélbe...

Jégcsap

Jégcsapvégen megcsillanó nap.
Sugarad, jég-fényed hívogat.
Ragyogva, ígéred a tavaszt.
Csalárd vagy te, akár egy
hideg nő, ki bájt mutat,
és lágyan körbeölelő
friss szerelmet, buja
testi kéjt ígérve töri
össze a sóvár lelket.
Lecsupaszít, lealáz.
Megfoszt minden
apró reménytől.
Te jégcsapon
illanó fény!
Nem vagy
más, csak
egy jeges
dermedő,
csillogó,
elmúló,
fénylő
csepp,
cse-
pp,
c
s
e
p
p


Paphnutius

Forrás: Poet.hu

Kamarás Klára - Csak neked!

Az álom, és a költészet szabad.
Az vagy akinek képzeled magad:
lehetsz király, vagy koldus, egyremegy.
Anyja után vágyódó kisgyerek?
Elestél? Hagyd, hogy felemeljelek,
s ha dalolok...hidd azt, hogy csak neked!

Vallomás (jelen - múlt - jövő)

Nem akartam megszületni
És megszülettem
Nem akartam felnőni
És felnőttem
Nem akartam írni
És írtam
Nem akartam meghalni
És ... meghaltam!

Nem akarok megszületni
De megszületek újra meg újra
Nem akarok felnőni
De mégis felnövök
Nem akarok írni
És mégis írok, csak írok
Örökké élni akarok
És mégis meghalok...

Nem akarhatom a születést
És meg kell szülessek!
Nem akarhatom a jövőt
És mégis fel kell nőjek
Nem akarok majd megalkotni semmit
És mégis írni fogok
Örökké akarok majd élni!
És örökké élni is fogok!

Paphnutius

Forrás: Poet.hu

Fodor Ákos - Ima

az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon

B. Kiss Krisztina - Netovább

Mottó:
"Mert kibántak velünk,
kivel így,
kivel másképp..."
(Kiss Benedek)

Ez az út és ez a ház.
Ez a küszöb, netovább.
Keskeny gát, de ne tovább,
Nem taszíthatod odább,
Felejtsd el hát hol az ágy,
Hol a szék és hol a vágy,
Nem is láttad a szobát,
Hol az van, az Netovább.

Forrás: Poet.hu

Ametist : Te és én

... minden hazugság

csak az nem, hogy szeretlek
hogy sugarát őrzöm két szemednek
minden igaz, csak az nem, hogy feledlek
hogy nem gondolok rád, hogy eltemetlek
minden játék, csak szerelmem nem az -
az én szívem mindig ugyanaz - minden
változik, csak lelkem változatlan és
bennem élő képed mozdulatlan
s ha egyszer minden-minden
elveszett, én akkor is
mindig itt leszek
NEKED!

Forrás: Poet.hu

Radnóti Miklós - Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,
Mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

Várdai Erika (Hanga) - ha

ha nem vagy itt tanulom a csendet
békét kötök magammal és rendet
próbálok teremteni önmagamban
hogy fény legyen minden leírt szavamban

ha nem vagy itt tanulom a türelmet
s mint kitépett lapját régi füzetnek
lelkemet úgy lobogtatom eléd
hagyd hát kedves hadd költözzem beléd

Mezei Marianna - Lehettem volna...

Lehettem volna
ház, meghitt, meleg otthonod
függöny mögül kitekintő ablakod
fal, mely rejtene s nem árulna
ajtó, mely előtted kitárulna
ágy hol megleled nyughelyed
párna mire lehajtod fejed,
testedből kinyúló két kezed
örömtől sugárzó szép szemed.

Lehettem volna
szó, mely hozzád szólna
száj mi érted s rólad dalolna
szív, vágyaid nyugtatója
lepel, lelkednek takarója
víz, szomjadnak eloltója
tűz, vérednek felgyújtója
szél, reménye is suttogója
bölcső, álmaid ringatója.

Lehettem volna
fa, hűsítő árnyék adója
ág, eséseid megtartója
levél, mely miattad lehullna
madár, ki fészkében hozzád bújna,
fű, könnyeid felfogója
kert illatozó virághajója,
föld, léted hordozója
sorsod irányító mindenhatója.

Lehettem volna
üde, színpompás hajnalod,
rád mosolygó őrző angyalod,
Napod, Holdad, csillagod
lehettem volna az Univerzumod,
adhattam volna mindezt neked,
lehettem volna a mindened.

Forrás: Poet.hu

Jagos István - Csak láthassam

Ha sírsz,
veled sírok.
Ha nevetsz,
veled nevetek.
Ha élsz,
érted élek,
ha szeretsz
veled szeretek.
Mondd azt hogy nyár -
a napot lehozom neked.
Mondd azt hogy eső -
s a szivárványt megfestem neked.
Kívánj bármit,
eléd rakom.
Csak láthassam szemeidben
a fényt ahogy rám ragyog.


Forrás: Poet.hu

Ábránd

Szeretem a Holdat nézni,
s gyémántfényű csillagot.
Szeretnék egy csillag lenni,
s mindig Neked ragyogok!

Szeretem a tavaszt várni,
minden üde, harmatos.
Szeretnék a rózsád lenni,
s Neked leszek illatos!

Szeretem az esőt nézni,
mikor esik néhanap.
Szeretnék egy cseppje lenni,
érinthessem arcodat!

Szeretem a szemed nézni,
benne látom magamat.
Szeretnék egy tündér lenni,
s teljesítem álmodat!

Salamon

Forrás: Poet.hu

Wass Albert - Egy nap tenélküled

Egy nap Tenélküled,
mint üres utca
mely piszokfelhőben
nem vezet semerre.
Sötét, rút épület
arcomba bámul,
lélek se mozdul,
csak a szél
süvít a magány
hágóján át.
Egy nap Tenélküled,
mint széles sivatag,
hol fű s virág nincs,
se bokor, se fa,
csak kopott homok,
mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe
egy méla napnak.
Egy nap tenélküled
végtelen éji táj
csillagtalan
világa vár
bús pironkodást
átgyúrni egy nap
csodás pompáivá!

Egy nap tenélküled
egy süllyedő nap
az idő gödrébe
hang nélkül,
mint óriási moly,
amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt.

Kapocsi Annamária - Ami nincs

Voltam hajadon,
hajdan hatalom
voltam szerelem
gyengéd érzelem,
voltam feleség,
vagyok anya még
voltam szerető
lettem temető
vagyok hitetlen
vakon hirtelen
voltam hívő,
vagyok mint nő
ki volt, hogy naivan
hitte ami van
látta ami jött
s mindent ami köt,
voltam valami
lettem az ami
hajdan hatalom
voltam? tagadom
vagyok ami nincs
semmi ez a kincs.

Forrás: Poet.hu

holdasszony - Voltam, vagyok, leszek

ősi fájdalommal voltam egy
gyermekkel karomban voltam egy
könnyekkel, sóhajjal voltam egy
dalokkal, imákkal voltam egy

táncoló lángokkal vagyok egy
saját önmagammal vagyok egy
álomban álommal vagyok egy
lelkemben lelkeddel vagyok egy

illattal, virággal leszek egy
csillaggal, madárral leszek egy
fűszállal, bogárral leszek egy
földnek a porával leszek egy

(holdasszony)

Garai Gábor - A fű, a folyó, te meg én

A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel üvegén,
idén egy végső korty meleg,
egy törpe-kagyló-amulett,

és koraősz és nyárutó
siettető, karoltató,
és vér-pihék a nap előtt,
és fölcikázó evezők,

aztán az est, s hogy nincs tovább,
hogy vártalak négy nyáron át,
s hogy halhatatlan a remény,
s a fű, a folyó, te meg én.

ametist - Mondd a tűznek

Mondd a tűznek, hogy ne égjen
áradatnak, hogy kitérjen
mondd a lángnak, hogy kihunyjon
mondd viharnak, hogy csituljon
mondd a fagynak, mondd a szélnek
ne hozzon havat a télnek
mondd a Napnak: ne ragyogjon
lázas elmém megnyugodjon
vándor lelkem ne keressen
mondd, hogy szívem
ne szeressen…

(ametiszt)

Forrás:Poet.hu

Zágonyi Mónika : Hajnali álom

Halk dalt dudorászgat a szél,
s e hajnali szél veti ágyam;
neki táncol a fű a mezőn.
Kiürült csigaház kezeid
ölelése a testemen izzik,
s úgy vágyom a csókod után!

Fut a hajnal az égen...
Fák fáradt lombkoronája
ölel ágat a törzsön.
Velük Egy a Világ.

Váci Mihály : A tél suttogó halk hava

A tél suttogó halk hava

a holtak utolsó szava,

félig kimondott elhaló

jéggé virágzott szó a hó.

Amit a holt hiába szólt,

a némaság a szélbe szórt,

s mit nem mondhattak soha el,

hull a sóhaj, némán lep el,

arcomon olvad, ajkamon,

szemem veri, a homlokom:

"Szeretlek! Légy hű! Ne feledj!

Élni még! -Szorítsd kezemet!

Még ne! - Még élni akarok!

Csókolj, élek, ha akarod!

Még! Még! Csókolj! Adj levegőt!

Felezd velem a Te időd!

Oszd ketté - add most a felét!

Mit ér majd, ha csak a tiéd!"

Barátok , most biztassatok.

Oxigént ad egy szavatok!

uci - Lélekölelés

Úgy lépkedek benned
mint zúgó patak kövein
vigyázva,
ne vedd észre
bokámon a vízcseppeket.
Hol fény, hol árnyék,
leveleken át.

Magányos séta, hívatlanul.
Lopva-lesve arcod.
mögötte történeted ráncait.
Lélekölelés.
Meder alján
tisztára mosva,
vakító igazságaink.

(uci)

Reviczky Gyula - Egy pillangó története

Hideg volt még s a föld kopár,

Pacsirta még nem énekelt.

Az ibolya se bújt elő

S egy lepke már is szárnyra kelt.

Bekarikázta a mezőt,

Enyhet keresve, társtalan',

S mégis tavaszrul álmodott,

És úgy örült, hogy szárnya van.

Fáradtan olykor megpihent

Kórón vagy száraz ágakon,

És várta a derült tavaszt,

Merengve a felhős napon.

Remélt és várta, leste, hogy

Mikor lesz végre már meleg.

Oly sápadt volt a nap neki,

S oly dermesztők az éjjelek.

Fázott szegény, de víg maradt;

A tavasz álma volt vele;

Jól tudta, hogy lesz kikelet,

És rózsa lesz a kedvese.

Lett is tavasz; volt ibolya;

Volt rózsa, fény és napsugár;

De nem a pillangónak; ő

A tavaszt meg nem érte már.

Sütő Barnabás - Nyáresti dal

Lágy dallam kél a nyáresti szélben.
Terólad dúdolnak a fák...
Dús lombjukba bújtatva szerényen
Egy régi szép melódiát...

***
Alattuk ülve hallgatom csendben
S tudom, hogy hozzám szól a dal...
Érezlek téged, itt vagy szívemben;
Szerelmed felgyújt, felkavar...

Előttem állsz. S fénylő szemeidben
Látom a lenyugvó napot...
Üzen, hogy soha el ne feledjem
A veled töltött tegnapot...

Két szép karod ölelésre tárod;
És én közéjük bódulok...
Ajkad kinyílik, csókomat várod;
S én újra csak tiéd vagyok...

***
Milyen csodás e szép nyári este...
Elhalt a dal, elállt a szél...
De Te itt maradtál mindörökre
Szívem most már csak érted él...

Forrás: Poet.hu

Szécsi Margit - Körülötted bolyongok

Belső zsebedbe bújva
lehetne élni szépen
dobogós boldogságban
halálig szívverésben.