Nagy László - Fagyok jönnek

Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.

Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.

Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.

Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsípődön.

Málna - Sírj velem esőt az őszbe!

Hát sikerült...

Falaim ledönteni
csak félreállni felejtettem el
és most dörög az ég is
- már csak mosolygok -
Vajon ő is rám szakad?
És Te?
Hol vagy?
Alattam, vagy felettem Istenem?
Vagy zuhantál velem?!
Itt sem hagytál el egészen...?

(akkor sírj velem
esőt az őszbe)

Forrás: Poet.hu

Dóka György - Elvágyódás

Most ott lenni távol – valahol
ahol a Nap ragyog és a tengerár dalol
kéken, lilán és éj sötéten
súgva a szélnek: szabadon éltem
s szerettem is; -- de hamis volt mind az álom…
keresem smaragd partomat, de nem találom,
amit az ezüst hajnal ölel át
s fátylába takarva leli meg otthonát
kis szigetem; s ha követem szikrázó fényeit
a Napnak, mint egy sodródó kő az éveit
számolja itt: növény, állat, ember,
mit elnyel majd az Idő, mit elsirat a tenger.

Most úgy elpihenni együtt – valahol
hol hűs nyárfaliget suttog s fölénk hajol
és kis sikátort emelnek a levelekkel
zölden, kéken és más szivárványszínekkel
virágjaink; s a nyugalom áldása száll
fölénk, süket a Csend – csak az Idő zihál
utánunk s már megy is, csak tovább rohan…
itt hagy vagy elsodor oda hol álmok világa van
s hol szabadon éltünk
s szerettünk is, -- de hamis volt minden álmunk…
kerestük Szerelem-szigetünk, -- de sohasem találtuk.



Forrás: Poet.hu

Szilágyi Hajnalka - Most csak szeretlek (részlet)

Engedj közelebb magadhoz,
hadd kapaszkodjak világodba vissza,
fáradt vagyok, szememre nehezedik
a hajnal közeledése.
Távolodnak a falak.
Csak te maradsz, és én.
Szemedben a most örökkévalóság,
a jövő kifeszített tükörkép.

Köréd fekszem.
Te kifújod a levegőt,
én belélegzem,
ha én fújom ki,
te lélegzed be,
ha nem veszel levegőt,
megfulladok…

…és úgy roppanok szívedben össze,
mint űzött nyári fények,
Isten összecsukódó tenyerében

Nadányi Zoltán - Megálltam ma a télben...

Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz.

A holdba néztem éjjel,
de nem jött semmi fényjel,
hogy szeretsz.

A párnám sírva téptem,
nem súgta a sötétben,
hogy szeretsz.

Tudom már, kedves, hallod,
tudom, ha be se vallod,
nem szeretsz.

Reményik Sándor - Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Radnóti Miklós - Naptár/Július

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.

Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

Bella István - Azért, mert

Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.

Szabó T. Anna - Leskelődők

Langyos ködbe balzsamozva
mint az őszi csillagok
néznek - titkon sejted őket
gyermekarcú angyalok.

Érthetetlen, hallhatatlan
csöndbe mártott dallamok 
ködbe burkolózva állig
láthatatlan angyalok.

dreams-come-true - Mint...

nyílsz
csukódsz
mint a pillangó
szárnyai
jössz
eltűnsz
mint a bolondok
vágyai
könnyezel
nevetsz
mint a bohóc
a fényben
reszketsz
és izzol
mint láng
a decemberi éjben
hívnál
és küldenél
megtartanál
és elveszítenél

egy van
csak
ami örök:
szemedből
lelkembe égett
gyönyörű körök

Széles Kinga - Lemenőben...

Szárad lelkén Nyár halála,
Még sem szürke palettája.
Ecsetjével vígan játszik,
Reggel dérrel parolázik.
Napsugárnak tüzes heve
Már a múlté, nincs ereje.
Szilaj csóva, szegény pára,
Porszem sem ül már hátára.
Bágyadt sugár, sápadozva,
Fáradtan dől ablakomra.
Tüzed s heved elvesztetted,
Szemem állja tekinteted.

Őszi Naphoz szóltam halkan,
Délutáni alkonyatban.


(Kicsikinga)

Forrás: Poet.hu

Grigo Zoltán - Hiányzol

Nem te vagy ott kint, nem is én vagyok,
A szél zörgette meg az ablakot,
Idebent, most a gondolat,
Magányból épít tornyokat.

Azután kinéz az ablakon,
És vár téged, vár nagyon.

Itt állok magamban egyedül,
Eső áztatja kint a fákat,
Hiányod bekopog szívemen,
Néma csend üli meg a tájat.
Az esőcseppek csak peregnek,
Lefolynak lassan az ablakon,
Csak állok magamba merülve,
És a hiányod, fáj nagyon.
Az eső esik, egyre jobban,
Ázik a bokor, ázik a virág,
Csak nézem, és arra gondolok,
Milyen üres nélküled a világ.

Forrás: Poet.hu

Mardi Miriam - Nincs másom

Nincs másom kívüled -
ócska, tépett, foltozott álmodás -
talpam alatt "százezer út" göröngye,
mégis mind visszavezet hozzád.
Nyárból őszbe is csak feléd
s ha befurakszik kabátom alá a tél,
szívnek melege, mondd, leszel-e...
s leszek-e még...

Forrás: Poet.hu

Dezső Márton - Jól csak a szívével lát

Sötét üres éj és csendje
fordul át a reggelekbe.
Merre vagy?

Rég megrontott ártatlanság
fehér bőrét savak marják.
El ne hagyj.

Hangafűben kicsi lábak
kígyók lágy neszére várnak.
Hercegek.

Tüzet rak és letört gallyak
helyén merednek a varjak.
Bennetek.

***

(2010.06.29 - 100 éve született Saint -Exupéry)

Forrás: Poet.hu

Kovács Daniela - Hiányzol...

A méz-sűrű éj ágyat vet szobánkban
kíváncsian néz az emberarcú hold
árnyékok bújnak komor ködruhába,
akárcsak szívem, mely gyötrődve dobog.

A vetkőző lomb barna bánatában
a járdán haladóknak búcsúzóul int,
levél-rejtette fájó panaszában
stigmaként őrzi a messze csengő kínt.

Hangtalan verssé változik a szavam
tusba mártott tollam csupa fájdalom
fáj a tájnak is, a liget sírva fakad,
és zokogok én is, mert hiányzol nagyon!

(Vörös Liliom)

Lesznai Anna - Tudom,hogy vagy...

Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.

Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.

Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.

Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.

És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.

Tóth Árpád - Esti ének

A holdat nézd, fölül a háztetőre
S arany testét szikrázó gombolyagba
Görbítve mint bizarr kandúr, olyan ma,
Vén, kéjes, égi állat, éjek őre, -
Fáradt szegény, pihenni volna kedve:
Érzed? most rád néz s elszántan, vakon
Hozzád vetné magát az ablakon
S szelíd térdedhez kúszna törleszkedve.

S a félsötét szobában nézz körül -
Érzed? reszketnek a bús bútorok ma,
Rejtelmesen mind hozzád tántorogna
S mint halk, borús raj, körbe tömörül:
Öreg rabszolgák, zsibbadt, árva testek,
leomlanának s édes ujjaid
Lágy símitását kérni bújna mind,
Hogy érezzék zsongító, enyhe tested.

S nézd: ím az árnyban két szemem hogy ég,
Kebledre hajtom: két hű, régi ékszer,
Ó milliósok éve már - emlékszel? -
Égtek s fájtak - nem volt még föld se ég -
Simítsa őket is kezed hüs ujja:
Ó áldott gesztus, mellyel minden dolgok
Lététől létem csendesen eloldod
S a végtelenben ringatózom újra!

Radnóti Miklós - Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

Kónya Gábor - ahol nem vagy

kemény voltam és konok - mint a zár,
ha rozsda ette: oldhatatlan
kopott bilincs, mit nyitni kedve nincs
ki titkokat vár - kinyitottál

állok most mint pőre példa: lehet,
hogy nem lehet - a messzeséget
föliszom - ahogy a tintát a rongy
akár éltet, akár eltemet

lakat alatt hét pecsét - megírt könyv,
vad regény s kétrét hajtott lapok
mintha benne minden üres lenne,
mert ahol nem vagy - ott nem vagyok

(SajnosNem)

Sárhelyi Erika - A csend íze

Hallgat a vers.
Nem szól hozzám se rím, se
dallam, ritmust is csak a
szívem ver halkan,
épp csak, hogy tudjam: élek.
Finom a csönd, íze van.
Mint a csöppenő dinnyének.
Ritka pillanat, mikor
a lélek szinte kézzel fogható,
kevés a betű és méltatlan a szó,
tán még az idő is megállt,
oly’ szokatlanul néma a világ.
Ma hallgat a vers.
Vár, mint táj a hajnal
hasadtára, mikor az ég
éjsötét vásznára vöröslő
csíkot húz a virradat.
Vár, mint vihar előtt a madarak
puha fészkük ölén,
vár mint harmatcsepp a Napot,
éj az esthajnalcsillagot,
betű a papírt, éjfél a holnapot.
Vár akár földben a mag,
álmok mélyén az elfojtott gondolat.
S mint borban a zamat,
a szó tán megérik az
elsuhanó idővel.

(Netelka)

Kormányos Sándor - Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringatnak,
csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
könnyű fátylat az őszi szél.

Forrás: Poet.hu

Budai Zolka - Sírodnál

Gyertyával büntetlek ma este is,
mert haragszom még, hogy nem volt tovább.
Miért vagy a felelőtlenekkel?
Te miért voltál nálam ostobább?

Gyertyával büntetlek, hideg, márvány
szélvédődön ez a piros csomag
s minden éjjel újra gyújtom hibád,
ha a nappal csöndben eloltogat.

Gyertyával büntetlek s ne kérdezd meg,
hogy döntésedben megint mi rossz van...
Nem itt kellene parkolnod, állnod,
ebben a sötét s néma tilosban.

Forrás: Poet.hu

TiTi - Csillagok ha fájnak

Csillagok ha fájnak
ne szólj.
Érzem. Látom.
Tudom.
Életre kel a bánat
porba dönt
kezet csomóra köt
szív köré satut barkácsol
s te dadogva dacolsz a mával
remélve-bízva, ez csak egy fátyol
lidérces álmon, mi uralkodik
ezer vágyon
életen
elmúláson




Forrás: AMF

Gál János - Mindenhol

Szeress, ha lelkedben lakok
S rezdülnek éjjel a csillagok
Ha fáznak az újabb hajnalok;
Úgyis, ha magányod én vagyok

Szeress, ha világod itthagyott,
Ha eljönnek érted az angyalok.
Szeress, ha én is meghalok;
Mert a nemlétben is ott vagyok!

Forrás: Poet.hu

dreams-come-true - Hajnal...

a nap
vagy a szél
melyik
mi szebben
mesél?
a szemedbe
könnyes
csillogást hozó
vagy a lágyan
hullámzó
nyáresti szó?
vágyod-e érintésük
vonz még az élet?
tudod,hogy mindkettő
Miattad ébred?

Hajnal Anna - Ma

Ez a ma a béke napja volt
s a málnaízű csendé,
a nap ma egész nap sütött
s az est most hűvös szentély.

Szívem ma csak a magamé,
s egyedül lenni legszebb,
pilláim alvó sásain
elálmosul a könnycsepp.

Pápay Zsolt - tavasz

ha annyira fáj
hogy már nem is érzem
az hideg elmúlás?
sima halál:
egyszerű nincs megbocsátás
ezer éven keresztül
hordozom amit
akkor ott nem mondtam el
csak sírodon virágaim
halmaza visel
ostoba konok fejem
mindennap falba verem
nincs nap nem kel fel
hiába térdepel
mindenem odaadnám
ébredj fel tavasz súgd újra
...

- létezem-

Forrás: Poet.hu

gyémánt - Hallom-e még

Máshol, ha van valahol máshol,
csend lehet csak,
és nyugalom,
nincs bánatos virág,
nem mond imát az est,
s nem éri fény ránc-kövezte arcom.

A másholban, körös-körül
pislákoló lánggal
már gyertya sem ég,
ősszel
sem koppannak lehulló gesztenyék,
szivárvány sincs
meg vígan csörgedező patak,
hallom-e még hangod, ha lenyugszik a nap?

Károlyfi Zsófia - Szép ringatásunk

Nézlek, peregnek múltunk percei
Lelkedbe lépek
Lelkembe lépsz
S míg az idő madárrá tollászkodik
Öleljük egymás életét.

Nézünk, behunyt pilláink képei
Testünket várja
Testünkre vár
S amíg érintésünk beszélni tanít
Mosollyá némul a száj.

Nézel, terved már jövőnk percei
Szívedbe látok
Szívembe látsz
S amíg múltunk csókokból építkezik
Ma elringat, miénk e` tánc.

(B. Péternek)

Forrás: Poet.hu

Derzsi Pál - Amikor látsz

Mottó: "ha nem lennél:
élettelen lenne szívem egészen,
s a hajnal harmatot könnyezne végleg...
Én így SZERETLEK téged!!!"
(Leona: Érted élek)

Amikor látsz,
szívedet madarak hussanása simogatja,
s hiszed, nem, de énekelek akkor,
borostyán-tavaszban izzik fel ezernyi
ránc a boldog földeken,
hangomon szólal a szél
s a pirospozsgás hajnal is
belőlem hajol rád, kedvesem...
Csak én vagyok,
az éj karoló sötétjét hangolom át éppen:
reggelre harmatot kacag a fű, a nyárfás
áztat mámoros ébredésben.

Forrás: Poet.hu