Rimanóczy Ildikó - Tél végi chanson

Bút sodor a szél, s ölében csak csend tart lebegve,
de békésebb perc ennél talán nem is lehetne.
Feledés tavába hullt a tegnap száz varázsa,
lassan merül el a letűnt percek látomása -
a tavasz elhagyott utcán trillázva csavarog,
porvirágot hajtanak sápadt aszfalt-udvarok,
s ha bíbor lángok gyúlnak a hűvös alkonyatban,
dal születik, míg hull a fény, s árad szakadatlan.
Nézd, megkopott tollpihe szállong csigavonalban -
vágyom, hogy álmodban is a nevem suttogd halkan.

Forrás: Poet.hu

Mudra Csaba - Ködfüst

Rám tette kezét az álom
hideg volt az ami felrázott.
Tettem a tűzre, lángot kértem
kaptam annyit, hogy a tegnapokat
meleg füsttel együtt a kéményen át
az égbe küldte.
Belépett a vidám léted, nevetésed
vártam már, rossz kedvem elűzted
kockás mezőn terítettél,
bele gömbölyödtem, mint magzat
ki megszületni nem akar,
maradtam volna még.
Köddé válok, de újra felszállok
ha rám teszi a kezét az álom
meggyűrt pokróc az élet
de betakarózom vele.
A holnapot így várom..

Forrás: Poet.hu

Phaedra - ha akarod

utad leszek
fűszálak hegyén,
éltető vízcsepp
virág gyökerén,
én leszek a szikra
sápadt tűz forró kövén,
kulcs, mely megfordul
lelked mélyén.

átkelek Rajtad,
Idődre hajolok,
a Napra bízlak
vagy a Végtelenre,
benned hagyom
fényt porozó álmaim
erre a kis időre.

ha akarod.

Elaine - Jó veled

Jó veled
semmit tenni;
csak csupán
mélyről szeretni
szerelem szigetén
őszintén
odaadva mindent
mi enyém.

Jó veled
bármit tenni;
apró mozdulataidat
kutakodva lesni
az élet nagy terén
karjaidba bújni
s elvenni mindent
mi enyém.

/.tenger/

Forrás: Poet.hu

Fodor Ákos - Vakvágta

Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
- s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.

Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.

Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, a végre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra…

Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
- S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!

Szalay László - Mióta

nincs mi
előlem
takarná
fényed

szép
szemed
csillogása
mi
éltet
és szép szavaid
miknek nincsen mása
létemnek
legszebb
látomása


(nekem írták)

Zsefy Zsanett - Simogató

Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves!
Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben!
Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan,
- cirógató fényben - becézget, mint hajnal.
Legalább ma mondd ki, de ne is mondd, csak súgjad!
Simítsd rám a szót, simítsd rám a múltat!
Látod, kigyúlt a fény is, bizsergeti testem,
hiába táncolnak rajt' fázós esőcseppek...
Mindent felszárít egy szó, ha rám simul:
szeretlek!

Forrás: Poet.hu

Pilinszky János - Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rám talál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csitítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, ítélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem bírom tovább!

Én nem kívántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itt hagyott.

Málna - (...)

Az éj gyönge fényében nézlek.
Mindent betöltesz...
(...)
Szép vagy kedves.
És szemeimmel
csöndben
tovább szeretlek.
Így, amilyennek elképzellek.
(apró mosollyal szád szögletében)
(...)

És igen tudom,
hogy oda kell adjalak az ősznek,
de valahogy
folyton felém menekítelek,
hogy újból meg újból
és aztán
megint csak újból

magamhoz próbálhassalak.

Forrás: Poet.hu

Maryam - Mellettem légy szabad

Összehajló fák alatt lassul a fény
Arcodra gyűrődnek az est árnyai
Szivárványba zárlak, lelkem szálait
Rád gombolyítom, nem szabadulsz még.

Fű zöldjén terül a szendergő árnyék
Sziromlepelbe bújnak vágyaink
S míg ajkadra gyújtom csókom százait
Ringó ölébe húz a kába lét.

Legördül a Nap az ég kabátján
Rám gombolt pillanatban tartalak
Az agg idő, vánszorgó némaság.

Bent minden mozdulatlan, hallgatag
Süket csendbe kongó szívdobbanás
Még elmehetsz, vagy mellettem légy szabad.




Forrás: Poet.hu

Szalay László - Ötsoros Neked

tüdőmben
az utolsó csepp
levegő elég lesz
kimondani
szeretlek


(nekem írták...)

Sütő Barnabás - Félszavak

Derűs mosoly
fénylő szemek

Megérinteni
két kezed...
Mozdulat mely
félbe szakad
Ajkadról
nevetés fakad...
Szempilla rebben
lepke száll
Szellő sóhajon
meg-meg áll...
Bársonyos kéz
simogatás

Csak szeretlek
és semmi más...

Fortune Brana - Amíg nekem...

Amíg nekem van, neked is
szóból, kenyérből, örömből,
ha bánt néha a hallgatás,
ajtódon a vágy dörömböl,
ha keserű a nevetés
- vidámság nélkül mit is ér -
kezem, mit kinyújtok feléd
segítséget ad, sose kér.
Amíg nekem van, neked is
hitem, álmom és holnapom,
és legyen bármilyen nehéz,
nem kell félned, hogy feladom.
Égre fordított arcomon
a boldog percek záporát
nem mossa el a vén idő,
mely mindent hall és mindent lát.
S a szeretet gitár-húrján
egy tiszta hang – sose hamis
az utolsó szívdobbanás:
amíg nekem van, neked is.

SzalayLászló - Téli tárlat

A táj ablakból, mint téli tárlat,
fekete fehér, hóruhás ágak,
sápatag fények vetette árnyak,
csendesen hulló hópihe szárnyak.

A hó lassan elfed múltat, vágyat,
elfed titkot, vélt bűnt, hamis vádat,
miként szemben a didergő fákat,
már minden fehér, a hideg áthat.

A képek bennem színessé válnak,
hírét hozzák egy jövendő nyárnak,
szívemben van, csak az idő várat.

A sok színes kép, varázsos tárlat,
úgy andalít, mint pohárnyi párlat,
a magány bennem bandukol; várlak.

(nekem írták...)


Forrás: Poet.hu

Maryam - Egy percnyit adj nekem!

Fátyol-derengés vagy, morajló hangod
Vissza-visszazúg süket fülembe
Majd ismét elhalkul, akár a tenger
Mely szem távolából egekbe csapkod.

Nélküledre szűkít a konok elme
Utánad nyúlok, didergő az éjjel
Magamra húzlak, lágy tavaszba érek
Melegedből egy percnyit adj nekem!

Ácsorgó lecsupaszított szavakból
Öltöztetlek fel újra, magányom
Miértjét ne tudd, bízd rám a hogyanod!

Szanaszét hagyott csókod kívánom
Szél-ujjaimmal megszentelt magamból
Néma szavaid keresztjét cibálom.

Forrás: Poet.hu

Levendula - Hiszem

átölellek
akár hajnali harmat a virágot
lágyan simogatlak végig:
minden gondolatommal
szemeden megpihen ajkam
örök hűséget pecsétel rá
(holtomiglan)
ha egyszer a reggel fagyra ébred
érezd
szerelmem újra éleszt
jönnek még nehéz napok
tudd
melletted igazán otthon vagyok

Szécsényi Barbara - Előbb...

Házamba hívlak,
hogy minden szegletét bejárd.
A zár - nézd - engedelmes,
s a régen-zárt szobák
sarkukig kitárva.

Vártalak.
Míg árva voltam.
A mindig-üres asztalomnál van helyed.
Szívemmel terítek:
szomjadnak forrást,
lázadnak: lázas homlokom.

De előbb...
előbb a szemed csókolom.

Forrás: Poet.hu

Kormányos Sándor - Vers vagy bennem...

Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.

Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul...

Forrás: Poet.hu

Szalay László - Te vagy

Ívek
dombok
hajlatok
gödröcskék
mélyedések

színek
illatok
ízek
érintések

ez mind Te vagy
szerelmem édes
ingergazdag tárgya
csak Te vagy
mellettem mindig
itt maradj

(nekem írták...)

Forrás: Poet.hu

Grigo Zoltán - Már érzem

Már érzem bőröd bársonyát,
ma este nem gyújtok mécsest,
szememben még lobog a láng,
szemedben égnek a fények,
magamba szívom illatod,
érzem ízedet nyelvemen,
hajam borzolja sóhajod,
vállamon kicsit megpihen,
tenyerembe feszül tested,
ívben meghajlik mint a nád,
húrokat penget a kezem,
érzékeinknek dallamát,
lángot lehelünk egymásra,
vadul száguldó szeleket,
korbácsolunk vitorlákat,
fonódunk mint a kötelek,
száguld ereinkben a vér,
szerelmet markol tenyerünk,
amikor szívünk összeér,

végtelen időt ölelünk.

Forrás: Poet.hu

Pilinszky János - Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Weöres Sándor - Nől a dér, álom jár

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.

Szalay László - Mintha

mintha

láttalak
hallottalak
éreztelek
volna már

mintha

néznél
érintenél
melegítenél

ősz van

mintha

itt lennél

(nekem írták...)

Papp Für János - most ne

most ne mozdulj
rögzítsük magunkhoz
ezt a pillanatot
odakinn a sötétben
falnak dől a magány
és zsebre dugott kézzel
a halál őrzi az éjszakát
csak egymás ölében
vagyunk otthon
nézd:
csillagok kapaszkodnak
a függönyön
a nyugalom ringó csónakja
hintázik a pillanat hullámain
(érintésem alszik bőrödön)
pszt...
- csak nagyon halkan -
szagot kapott a gyilkos éj
alvadt árnyaival kúszik a falra
de nem kell félned:
itt vagyok
csak most ne beszélj
(én is hallgatok)

Forrás: Poet.hu

József Attila - Óda (részlet)

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

József Attila - Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Szalay László - Már nincs különbség

Már nincs különbség
nappal és éjjel között

Nappal rólad álmodom

Éjjel álmaimban
ott ragyog a nappal

Forrás: Poet.hu

Brinkusz Gábor - Holdfény

Ma én leszek a holdfény,
S belopódzom az ablakon át,
Mint aki hosszú útról hazatér,
Oda bújok Hozzád.

Messzi fehér csillagoktól
Északi fényt hozok Neked,
Smaragdszemű angyaloktól
Csillogó könnycseppeket.

Aranyszínű virágporral
Csillagot festek két szemedre,
Mintha pillantásod csillogása
Napvilágnak fénye lenne.

Majd két kezemmel betakarlak,
S hangtalan érintésem megtöri a csendet,
Ha sírsz, én könnyeimmel vigasztallak,
S akár a holt fény, felolvadok Benned.

Sági Erzsébet - Ébredés

Csípős még a reggel. Csupasz faágakon
- a tél megfagyott könnye -, zúzmara ragyog,
míg ott fent, tavaszról álmodnak vágyódva,
égboltra száműzött, didergő csillagok.

Eltévedt vándornak, bolyongó hajósnak
fényévnyi távolból mutatják az utat.
Sosem fárad fényük, és ha mégis, hulló
csillag-sorsuk is csak földi példát mutat.

Fényetek jelkép lett, hullásotok csoda...
Tavaszt váró hittel bélelt e kaloda.
Csapda ez, csillagtárs, ahogy jön, elszalad,
emberlét, csillagsors rövidke tavasza.

Budai Zolka - Lehetnél

A halálig volna jó bámulni téged,
aki nem vagy itt s talán nem is létezel,
szemeid mélyén keresni véget,
mint ki párás, szürkéllő messzibe réved
s nézi, amit sehogy sem érhet el.

Csupán akkor vagyok jól, amikor alszom.
Éjjel a mindenség világít köröttem.
Nappal s ébren feketén gyanakszom,
hogy képzeletben van csak szokatlan sanszom
egészen élni s nem ily törötten.

Csak a bizonytalanságban vagyok biztos
s a biztosnak látszót, magamért nem hiszem.
Nem tudom, hogy miért vagyok itt most,
miért üldözöm csalódásig a titkost
s utánam, miért nem jön senki sem.

Az ember inkább csak hazudik magáról,
az igaz dolgairól nehezen beszél.
Eltervez, küzd, fejteget és számol,
tanulságot von a sosem volt hibákból -
így lesz önmaga számára veszély!

Aki ír, még úgy tudja, ilyen az élet.
Álmodni képes, mint a játszó kisgyerek,
ki szobája falára fest képet
s ahogy az ajtaján csöndesen kilépett
még visszanéz s nevetve integet.

S te, akihez szólnak hangtalan szavaim,
te sem tudsz szeretni annyira, hogy létezz!
Szerelem a kételyek nyarain
lehetnél vagy mindegy, csak lennél valamim,
mert úgy foglak, hogy semmim sem érez.


Forrás: Poet.hu