Hogy tudnám elmesélni, milyen érzés
mezítláb járni a mennyország füvén
versenyt futni a fénnyel, s megpihenni
felhõpárnáknak keskeny peremén
súlytalanul sodródni az idõ
testtelen-végtelen zuhatagában,
csukott szemmel és tágra nyitott szívvel
elmerülni az öröm folyamában,
mezítláb fönn a mennyország füvén
túl emlékek és fájdalmak világán
egyszerre sírni és szívbõl nevetni
a boldogság sosem múló csodáján,
lebegni és suhanni,
reszketni és zuhanni,
hallgatni, ahogy egyre gyorsuló
ütemet ver szívemben az óra
s felriadni karodban ringatózva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése