Málna - Fának dőlve támasztom csendem

a fának dőlve támasztom
csendem

nem moccan az idő sem
velem együtt érzi
a füstillatú ősz
jöttét

csend van
senki sem figyel

ki nem mondott fohászok
reszkető szenvedély
széttérdepelt
remények körülöttem

fának dőlt testemben
magam maradtam

csend van

nem hallod hogy
érted imádkozom
nem érzed hogy
sebeid hűs tenyeremmel
simogatom

szeretem lehunyt szemed alatt
hordott magamat...

itt lent
mélyen
lelkem csendjében
megőrizlek Kedvesem...


Forrás: Poet.hu

Zágonyi Mónika - vihar után

szürkéskék ködfátyol
kedvetlen lelkemben
villámló hangodtól
szempillám megrebben
elrejtem árnyékod
nincs ennél szebb mámor
villámló hangoddal
szívemmel m'ért játszol?
csillámló ködfüggöny
harmatcsepp - díszítsd csak
bódító sóhajtás
ajkamról szárnyat kap
hömpölygő hullámok
lassabban lélegzem
létem száll, távol jár
könnyed lett, testetlen

/barackvirág/

Kónya Gábor - akarom mondani

ameddig a szem ellát: határ
és ahová már a szem sem
oda lyukat üt a versem
a végtelen pár sorba fojtva
tágul a tér az idő remél
vár még a kósza szóra
bolygóként kering - isten int
ha kész a műve és én írom
papírra tükörre ha kéred
párnádra illatot festek
havat álmodok a hegyeknek
pitvarodba rögöket sírok
ha írok zsibbadj - szavam
vénádban fájjon minduntalan
agyadban az ereket törje
bénuljon beléd örökre
és ha már az agy sem
a lyuk legyen a versem
tátongó fekete rés az égen
egy gondolat foszlánya
az utolsó észlelésben

/SajnosNem/

Forrás: Poet.hu

Buda Ferenc - Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Egyszer

Szótlanul terülnek el
A csend szavai,
Lágyan érintenek-
Csillaggá csókolják
Szívemet,
Amíg emésztő tűzként
Egy leszek veled.

/phaedra/

Tóth Balázs - Ragyogás

Mint mikor felhő takarja el a napot,
S a szürke ég alatt, mint kőszikla vagyok
Magamban, magányosan, dacolva éggel,
Földdel, gondokkal, vágyakkal, szürkeséggel,

S lábaim előtt egy vak tavon, feketén
Siklanak lomha bús hullámok tetején
Szótlan vadkacsái a lúdbőrző tónak,
És visszhangja van minden magányos szónak...

***

És mint mikor a nap aranysugarai
Ütnek lyukat átok-felhőn, és dalai
Szólnak vidáman szálló madárrajoknak.
És mélykék hullám csapódik zöld partoknak,

És ahogy szellő fújja tova a habot
Minden apró cseppben ott látom a napot.
És a nap szemében egy másik világot:
Eget, földet, vágyakat... és boldogságot.

/Arnodre/

Kormányos Sándor - Elfeledve

Bolyongok szél-tépte fák alatt
megnyugvást,és vigaszt keresve,
a hiányodtól reszketek,míg
befed lassan a szürke este.

Hervadt homályban eső szitál
az őszi alkony már rég halott,
s dermedt szívemre bús ködök
lehelnek zúzmarás ablakot.

Elmúlt a nyár,s az őszi vágy
belehullott a téli csendbe,
csak én maradtam a fák alatt
reszketve, fázva, elfeledve.

Fitó Ica - Gyengéden

szállongó
hópelyhek
a kopár
tájon
gyengéden
fedik be
emlékünk
hogy ne
fájjon

Dsida Jenő - Minden nap esttel végződik

Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
minden valami semmivel végződik.

Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom

Jáger László - Vetkőznek már az őszi fák

Vetkőznek már az őszi fák
didergő téli nászra
mézcsöppként ragyog fönn a Hold
valószínűtlen látomása

Sötét küllő a hegy mögött
volt ködök titkait rejti
hogy holnap patak vize légy
felhőként kell ma megszületni

Gúnyos kacaj: az őszi szél
tépett venyigék között nyargal
fürtök helyett lehullt szemek
hiányodért nem vigasztal


Forrás: Poet.hu

Kormányos Sándor - Alkony

Megfakult nyarunknak
hulló sóhajával
színeinket szórva
az őszbe olvadunk,
könnycseppként gördülünk
rétek harmatában,
és vérző mosollyal
az égre lobbanunk...



Forrás: Poet.hu

Bódai-Soós Judit - Az ötödik

(Levegő)
Isteni sóhajból
fakadó lételem
ég-puha méhében
fogan a végtelen.

(Tűz)
Napszínű lángokkal
táncoló lobogás,
vágyakat hevítő
szikrázó látomás.

(Víz)
Tomboló viharból
hajnali harmaton
életté szelídült
könnycsepp az arcokon.

(Föld)
Létnek testet adó
mindent befogadás,
csillagporból termett
megszilárdult varázs.

* * *

(Ember)
Isteni sóhajból
táncoló lobogás,
életté szelídült
megszilárdult varázs.

/juditti/

Forrás: Poet.hu

Fodor Ákos - Ima

léptedért lettem:
utad vagyok - célod nem.
Lassan fuss rajtam

Sárhelyi Erika - Utolsó utáni üzenet

Hideg van itt... Bár ti tudjátok,
én egész életemben fáztam,
nem volt jó nekem, csak a nyárban -
s lám, most nektek is kék a szátok.

Menjetek is, a könnyből elég,
nem olyan szomorú dolog ez!
Engem az élet már nem sebez -
ideát örökké kék az ég.

Most már elleszek - virág se kell,
meg a novemberi hajcihő!
Nem egy vidám hely a temető.
Kérlek, többé ne is gyertek el.

Időnként majd gondoljatok rám,
ha valami finomat esztek,
vagy ha friss tavaszillat reszket,
és cinkepár ül a körtefán.

No, induljatok, hamar-hamar,
mindjárt az eső is elered!
Ne aggódjatok, s ne féltsetek -
ha fázom, majd az ég betakar.

/Netelka/

Wass Albert - Talán

Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.

Akasa - Álmodom

Sarkig tárom az ablakom,
talán ma jössz pilleszárnyakon.
Szemem se rebben
most jó nagyon,
ahogy csendben megülsz a vállamon.

... S dúdolom halkan mi fájt nagyon,
és könnyem remeg a szárnyadon.
S vigyázok meg ne sértselek,
mikor a karomba veszlek
mert féltelek.

Mert kóbor szél jön, és az Istenek,
elviszik egyetlen Kincsemet.

De sarkig tárom az ablakom,
talán ma jösz pilleszárnyakon.
Szemem se rebben,
most jó nagyon.
S most nem fáj az sem,
hogy csak álmodom.

Gősi Vali - Csak táncolok

A semmi szélén táncolok
egymagamban, s hallgatom
a mindenség halk csenddalát,
egy fájó lét-melódiát.

Csak táncolok, csak lépdelek
a semmiben - most nem veled,
világon átnyúló kedvesem,
te sem vagy most már itt velem.

Magam vagyok - a semmiben,
talán az Isten sincs velem.
Most nem kísért'nek tegnapok,
A semmi szélén táncolok.

Lehet, hogy már én sem vagyok,
csak árnyam lép: árnyék vagyok,
és indulok a mély felé,
hol semmi nincs, csak fény, a FÉNY…

Jószay Magdolna - Ha kérném

Ha kérném a nappalod,
mondd, nekem adnád-e?
Ha vágynám a hajnalod,
én pótolhatnám-e?

Ha elmennék messzire,
utánam jönnél-e?
Ha két szárnyam letörne,
válladra vennél-e?

/Magdileona/

Fortune-Brana - Mezítláb

Hogy tudnám elmesélni, milyen érzés
mezítláb járni a mennyország füvén
versenyt futni a fénnyel, s megpihenni
felhõpárnáknak keskeny peremén
súlytalanul sodródni az idõ
testtelen-végtelen zuhatagában,
csukott szemmel és tágra nyitott szívvel
elmerülni az öröm folyamában,
mezítláb fönn a mennyország füvén
túl emlékek és fájdalmak világán
egyszerre sírni és szívbõl nevetni
a boldogság sosem múló csodáján,
lebegni és suhanni,
reszketni és zuhanni,
hallgatni, ahogy egyre gyorsuló
ütemet ver szívemben az óra
s felriadni karodban ringatózva.

Mecsek Zsuzsa - Torkomon szorító kötél

Torkomon szorító
kötél a sírás,
számon nem jön ki szó,
kezemből nem folyik írás.
Most meg tudnék
halni könnyen,
csak hagynom kellene,
hogy megfojtson a könnyem.
Most ki tudnék feküdni,
mint egy ravatalra,
a szél-rongyolta,
zizegő avarra,
s a szürke eget is
magamra húznám,
ha tudnám, hogy
sírva borulsz rám.

/aquarius/

Málna - Aludj

aludj

míg én csendes szavakat
gyűjtök neked
most lelkem is lábujjhegyen jár
aludj
csak halkan súgom füledbe
hogy olyan jó lenne
elmerülni benned
egy szelíd szédülésben
talán szíved fölött
piciny menedékben
s lélegzetet venni belőled
majd hagyni
hogy hallgass belém
utána álmaidban elbújva
hozzád csitulni
és elálmodni azt az éjszakát
amikor szerelmeddé csókoltál
aludj...


Forrás: Poet.hu

Képes Géza - Elég

minden parázs
hideg hamu
minden szó

néma tátogás

nem kellenek szavak

elég
egy
összevillanás

még az se kell

elég
ha
vagy

Falu Tamás - Mécses

Mécses szeretnék lenni a szobádban,
Így lehetnél csak este enyém.
Arannyal zengő lángom beragyogna,
S árnyadat a falra festeném.

Kihallgatnám a némaság beszédét,
Mit szíved az éjnek tartogat
És az utolsó sápadt lobbanással
Megcsókolnám az árnyékodat.

Baranyi Ferenc - Lány a kútnál

A lány leült a kútnál
és szép volt, mint a kút,
melynek mélysége lentről
fel, az arcára hullt,
a kőalak mögötte
majd megveszett, hiszen
rangban hozzákövülni
nem volt reménye sem,
a lány leült a kútnál
és elmosolyodott,
az örökkévalóság
percekre tört legott,
felkaptam egy darabját
s elfutottam vele,
nehogy egy moccanás, egy
zörej visszavegye.
Csak nékem rendeződött
így össze ez a kép.
S immár kimerevített
tökély a töredék:
az elcsent pillanat már
örökös programom.

A lány leült a kútnál.
Azóta szomjazom.

Tóthárpád Ferenc - Bársonyodba öltözöm

Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem is állsz, én érzem meleged!
Egyébre már mire is vágynék.
Talán – ha megfognád a kezemet...
Talán, ha még szólnál néhány jó szót,
S hazudnád, hogy... akárhány életen is át!
Ha Isten így rendelte: legyen!
De nem felejtem árnyad bársonyát!

Rab Zsuzsa - Dúdoló

Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,
nyirkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.

Málna - Nem sírok

nem sírok,
mert könnycseppjeimbe rejtettelek
nem sóhajtok
mert leheletembe bújtattalak
nem sírok
csak gyere ide mellém
és üljünk le a csöndben,
csak úgy, ketten egyedül....
nem sírok...

Forrás: Poet.hu

Akasa - Késő

Néhány hang voltál.
Nekem egyetlen dallam.
Már tudom, hogy késő
te távoli alak…
De én mindig
ha nem is mondtam,

magamban dúdoltalak.

Derzsi Pál - Pillanat

Bogárnesz most az éj, a pillanat
távolokat köt, s te itt vagy újra,
itt suhansz lehunyt pilláim alatt,
s megállsz szomjas lelkemre hajolva.

Vártalak, kedves, a fényverésben
megérint a kezed: puha dallam,
nem fájhat, ha én annyira féltem
mosolyod a rámhulló tavaszban.

Bogárnesz csak az éj, a pillanat
sötét bársonyon villan, átoson;
Rongyos köpenyében már ott matat
hűs éj üszkei közt a Hold-neon.

1990. március 28.

Forrás: Poet.hu

Elrejted arcod

Elrejted arcod,
Ha izzó parazsak
Égetik utunkat?
Táncolsz velem
Szelíd hárfa hangjára
Ha fátylat fon a felhő,
S köddé válik múltunk?
Szállsz velem
Még egyszer utoljára
Kék ég mögé bújva
Ha újra ágyamra
Kapaszkodik a csend?
Mondd…
Őrized nekem a lángot,
Míg piciny porszemekből
összefércelem álmom?

Phaedra